fbpx
Print this page

Lakatos Ablakos ösztöndíjasok 2021

2021. február 21.

Idén is kiosztották a Lakatos Ablakos ösztöndíjat, amit még 15 éve hozott létre a Jazz Szövetség László Attila elnöksége alatt. Ahogy már megszokhattuk, online jelentették be, a Gödöllői Királyi Kastély dísztermében a nyertesek neveit.

Ez a díj havi juttatást biztosít fiatal, 30 év alatt tehetséges zeneszerzőknek, segítve őket munkájukban.

Ebben az évben a komolyzenei kategóriában is nyert egy jazz-zenész.

Idén online került sor az ösztöndíjat nyertek kihirdetésére. Ünnepélyes keretek között Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntötte az idei díjazottakat.

 

2021. évi Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíj nyertesei: Gyányi Marcell – bőgő, Horváth Cintia – ének, Varga Dániel Áron – szaxofon

 

Gyányi Marcell leginkább Dresch Mihály és Párniczky András zenekaraiból ismert, de rengeteg formációban megfordult, tavaly pedig döntőbe jutott új csapatával a Jazz Combo versenyen. Ebben a formációban a másik ösztöndíjas is helyet kapott, Varga Dániel.

Horváth Cintia Kanizsáról indult, és a Zeneakadémián diplomázott. 2017-ben a Müpa tehetséggondozóján a legjobb szólistának választották. 2018 óta a Balázs Elemér Group állandó tagja, énekesnője. Saját zenekarával is koncertezik, a Horváth Cintia Quintettel.

Varga Dániel Áron is Kanizsáról indult, majd Grazban diplomázott. Hazatérte után megjelent lemeze a Moped Lowennel, ezzel a zenekarával nyert a Hangfoglaló Programban is támogatást és a MAO Master Class programjába is bekerült. Sőt a szaxofonosnak nemsokára a MAO-val lemeze jelenik meg.

 

Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíj nyertese:

Oláh Dezső - zongoraművész, zeneszerző, akivel pont egy éve készült interjú a MagyarJazzen egy öszművészeti fellépésről.

 

Gratulálunk a nyerteseknek!


A videó a nyertesek kihirdetésétől indul.

 

Fotó: Youtube