fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

„Élő” jazzkoncert a Hálóban a Joe Fritz Trioval

2021. január 14.

Aligha kell bizonygatnom, hogy mennyire kiéheztünk már az élő zenére. Rám aztán biztosan érvényes ez, hiszen aki olvassa az írásaimat, szinte már unhatja a befejező szlogenemet, mely szerint „az élő zenét semmi sem helyettesíti”. Nos, kedden estére meghívást kaptam a Háló klubestjére, ami persze live stream adás okán zártkörű rendezvény volt, de örömmel rohantam, mert utoljára október 25-én a Hajdu Klára Quartet koncertjén volt részem élő jazz élményben!

Ezen a napon már a Háló Jazzklub 112-ik jazzestjére került sor. A klub sikeres koncertsorozata 2008 őszén indult és a második koncertet is a mostani főszereplő, azaz Fritz Józsi, klarinétművész adta. Ő igazán Joe Fritz néven ismert, már hosszú külföldi tartózkodásai előtt (két év Amerika, egy év Ausztrália) is ezen a néven szerepelt, koncertjein és lemezein is. Triójában ezúttal Szili Robi gitározott és Radics Józsi bőgőzött. Egyébként ez tekinthető Józsi sztenderd trió felállásának, bár készült pl. egy olyan lemeze is, ahol Gyafi (Gyárfás Pista) gitározott és Sárkány Sanyi bőgőzött. Aztán a beszélgetés során kiderült, hogy a három zenész közül kettő sokszor előfordult különféle felállásban, szóval régi „motorosok”, évek óta ebben a felállásban játszanak.

Vérbő szvinget adtak elő, amit a számos kamerát kezelő műszakiak is szemlátomást nagyon élveztek. Jómagam a klub művészeti vezetőjének, Deseő Csaba barátomnak társaságában némi rozéval felfegyverkezve hallgattam a remek muzsikát. Természetesen a Nagy Amerikai Daloskönyv vérpezsdítő sztenderdjei kerültek sorra. Már a beállás alatt kompletten eljátszották Fats Waller közkedvelt szerzeményét a „Honeysuckle Rose”-t,  ami aztán nem is került bele a „hivatalos” játékidőbe. Az ”I Can’t Give You Anything But Love” c. melódiát a megszokottól kissé lendületesebb tempóban adták elő, majd a „Stompin’ at the Savoy” következett, a szokottnál lassúbb verzióban. A latin zenét Antonio Carlos Jobim fülbemászó melódiája, a „The Girl from Ipanema” képviselte, de Józsi Charlie Parker „Yardbird Suite” c. kompozíciójának virtuóz előadásával bizonyította, hogy a bebop játékban éppúgy otthon van, mint a szvingben. A mindenki által évtizedek óta ismert és kedvelt „nóta”, az „On the Sunny Side of the Street” következett, amit Józsi azzal konferált fel, hogy évtizedekkel ezelőtt ez a szám volt az első, amiben Deseő Csabával játszott. Meglepetésünkre még visszatértünk Brazíliába, ugyanis Luiz Bonfá szerzeményei következtek. A Fekete Orfeusz c. film betétdalaiból kettő került sorra: a mindenki által ismert és kedvelt „A karnevál reggele” (Manha de Carnaval) és a „Boldogság” (Felicidade).  

A hagyományokhoz híven Schön György klubvezető rövid beszélgetése hangzott el Józsival, de sürgetett az idő, hiszen 6 órakor kezdtek és 8-ra mindenkinek haza kellett érnie. Ráadásul az is tradíciónak számít, hogy a zenéé az „utolsó szó”, így még az átvitt értelemben is oly fontos szvinget dicsérő Ellington-örökzöld zárta a remek hangulatú jazzünnepet: „It Don’t Mean a Thing” (If It Ain’t Got That Swing). Valóban így is van, hiszen szving nélkül mit sem ér az egész. De a Joe Fritz Trio birtokában van a szvingnek minden vonatkozásban.

Józsi érdemei között elsőként azt kell megemlíteni, hogy választott hangszere, a klarinét csak súlyra könnyű, valójában igazán jól játszani rajta nagyon is nehéz. Józsi fülbemászó, ízléses, finom soundja külön élvezet. Sohasem harsány, visító, még a gyors tempójú számokban sem (Yardbird Suite). Meggyőző hangszertudása mellett, igazi „self made man”, aki soha sem hagyja el magát, pedig igazán rögös utat járt be a hazai jazzszínpadon. Tucatnyi lemezét is saját menedzselése révén hozta tető alá, mint elmondta, most éppen Vig Tommyval tervez újabb korongot. De korábban még jazztémájú írásokat, lemezkritikákat is olvashattunk tőle.

Ha van „underrated” zenész, Szili Robi az. (De – sajnos – voltaképpen a trió minden tagjáról elmondható ugyanez.)  Vérbeli jazzgitáros, aki a műfaj legjobb hagyományainak továbbvivője Kenny Burrell, Barney Kessel, Wes Montgomery nyomdokain. Frenetikus szólói mellett a klarinétjáték alatt csodásan kísért, halk akkordozással és olykor még a gitár testén való „kongázással” is színesítette a produkciót.

Radics Józsi gyönyörű bőgő-soundja és szépen felépített szólói most is elkápráztattak. Vehemens játéka jól mutatja, hogy mennyire élvezi, amit csinál, nem rutinból játszik, pedig mennyire hiányzik a közönséggel teli terem atmoszférája. Reméljük, hogy belátható időn belül bekövetkezik ez a várva várt pillanat, hiszen a tegnapi est is bebizonyította, hogy „az élő zenét, az előttünk létrejövő csodát semmi sem pótolja, vagy helyettesíti.

 

 

Fotó: Deseő Csaba, Jeney Attila

Háló Jazz Klub, 2021. január 12.