fbpx

Hangfoglaló program idei győztesei – interjú Sebestyén Patrikkal

2020. november 26.

Sebestyén Patrik volt az első a MagyarJazz portálon, akivel a Csillagvizsgálóban készült interjú tavaly tavasszal. Megtudhattuk róla többek közt, hogy klasszikus zenei irányban tanult a győri egyetemen, ahol autodidakta módon ismerkedett meg a jazz-zenével, majd a Bartók konziban képezte magát tovább. Itt a jazztrombita szak elvégzése után ének szakra iratkozott be. Nagykovácsiban tanít trombitát.

Első versenye Az év fiatal jazz-zenésze verseny volt 2019-ben, aminek a közönségdíját meg is nyerte. Majd bejutott idén a Müpa Jazz Showcase tehetségkutató versenybe zenekarával, a Sebestyén Patrik Sextettel. 

Idén két jazz-zenészt választottak ki a Hangfoglaló programba, Rafael Máriot és Sebestyén Patrikot, egész pontosan a Rafael Mário Triót és a Sebestyén Patrik Sextettet. Ez a program lehetőséget ad a fiatal zenekaroknak, hogy lemezt készítsenek, koncerteket tartsanak a jövő év folyamán, pontosan 2 millió forinttal támogatja őket a program.

Az egyik nyertest, Sebestyén Patrikot kérdeztem, mik a tervei a jövő évre.

  • MagyarJazz: A fenti leírás elég impozáns, főleg ahhoz képest, hogy csak pár éve kezdtél jazzel is foglalkozni. Minek tudod be ezt? Szorgalmasnak tartod magad?
  • Sebestyén Patrik: Amióta a jazzel foglalkozom, mindig vannak céljaim és ezekért mindent megteszek, ami tőlem telik. Persze a legfontosabb, hogy mindig fejlődjek és gondolkodjak a zenéről. A trombitálás mellett sokat hallgatok zenét és rengeteget ülök a zongoránál, s kb. 1 éve az éneklésem is próbálom fejleszteni. Most a legfontosabb célom egy saját lemez volt, mert úgy gondolom, hogy most ez mozdíthatja előrébb a zenekaromat, ráadásul, ha arra gondolok, hogy ebben a járványhelyzetben nincsenek koncertek, akkor ez az egyetlen út.

 

  • MagyarJazz: Azt hiszem sok útravalót kaptál a Magyar Jazz Szövetségtől, azzal hogy közönségdíjat nyertél a versenyükön. Mi az, amit elsőként emelnél ki azok közül, amit ezzel a versennyel nyertél?
  • Sebestyén Patrik: A díj sok fellépéssel járt, saját szervezésűekkel és olyanokkal, ahol együtt zenélhettem a Jazz Szövetség tagjaival. Ez utóbbiak nagy élményt jelentettek számomra, azóta többekkel is tartjuk a kapcsolatot, általuk számos kiváló muzsikust ismerhettem meg. A saját szervezésű fellépések miatt arra gondoltam, hogy elindítok két zenekart, egy triót, amivel sztenderdezünk, s egy nagyobb formációt, amivel saját kompozíciókat játszunk. Számomra ez a legnagyobb profitja ennek a díjnak, mindkét zenekart nagyon szeretem, és szuper muzsikusokkal játszhatok együtt.

 

  • MagyarJazz: A Müpa Jazz Showcasen már bemutatkozott a zenekarod, amiben csupa kiemelten tehetséges fiatal vesz részt. Mennyire volt ez tudatos? 
  • Sebestyén Patrik: Tudatos volt. Olyan fiatal zenészeket választottam a zenekarba, akik nagyon jók és hasonlóan gondolkozunk a zenéről. Stummer Mártonnal azóta muzsikálok, amióta ismerkedem a jazzel, így elképzelhetetlen volt, hogy ne gitározzon a zenekarban, ráadásul nagyon jó számokat ír. Richter Ambrus ösztönösen jó, „mindig csupa jazz” dobolását és Miskolczi Márk intelligens bőgőjátékát akartam, szerintem egy jó zenekar alapja a jó, összeszokott ritmusszekció, ami nagyon igaz rájuk. A zenekarban Ifj. Oláh Kálmán szaxofonozik. Könnyen alkalmazkodik a trombitajátékomhoz és imádom a szólóit, nagyon egyediek és mindig van mondanivalója. A sextettekre általában három fúvós- és egy akkordhangszer jellemző, de én azt találtam ki, hogy ebben a zenekarban legyen 2-2, így természetesen Farkas Zsoltot kértem fel zongorázni. Zsolti mindent elsőre megjegyez, áldott jó füle van, és a szólóknál leesik az állam.

  • MagyarJazz: Stummer Márton gitárossal régre nyúlik vissza a barátságotok. Mindketten klasszikus zenéből érkeztetek a jazzbe. Jelenleg a sextetten kívül még milyen zenekarban szerepeltek együtt?
  • Sebestyén Patrik: Sokat duózunk és ott van nekünk a Chet’s Mood Trio is, amiben Orbán György bőgőzik. Főleg jazz sztenderdeket játszunk, énekelni és melodikázni is szoktam.

 

  • MagyarJazz: A Hangfoglaló program ismét óriási lehetőséget ad a karriered folytatására. Milyen terveid vannak?
  • Sebestyén Patrik: A nagylemezen kívül lehetőségem lesz egy zenekari honlapra, 2 lemezbemutató koncert megszervezésére és klipfelvételre is.

 

  • MagyarJazz: A Müpában is saját kompozíciókat játszottatok. Erre számíthatunk az új lemezen is?
  • Sebestyén Patrik: Igen, és lesznek kiváló vendégzenészek is.

 

  • MagyarJazz: Megkérdezhetem, hogyan telt ez az éved? Mivel töltötted a tanításon kívül a karanténidőszakot?
  • Sebestyén Patrik: A gyakorláson kívül, új dalok írásával, hangszereléssel foglalkoztam és rengeteg időt töltöttem az új home stúdióm tanulmányozásával, igyekszem minél jobban megtanulni a szoftvert.

 

Kíváncsian várjuk az új lemezt. További sok sikert kívánunk!

 

 

Kép: Irk Réka 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
4
7
10
14
15
22
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005