fbpx

Év végi közönségszavazást indítunk

2020. november 21.

A MagyarJazz portál kiírja első év végi szavazását 19 kategóriában, hogy olvasóink megválaszthassák az év zenészeit.  – Mindezt tesszük annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert az előadóművészetek, köztük a jazz idén jelentős veszteségeket kellett elszenvedjenek a világjárvány miatt. Tudjuk, hogy a művészet nem értékelhető csak rangsorokkal, nem sportverseny, ám azért a rajongóknak mindig vannak kedvenceik, és legjobbként könyvelnek el magukban egy-egy lemezt vagy koncertet. Az ilyen fajta szavazásnak nagy hagyományai vannak a műfajban: idén már 85. alkalommal rendezi meg az egyik legtekintélyesebb magazin, a Downbeat a kritikusok szavazását, és az olvasók is szavaznak. Arra kérjük tehát olvasóinkat, hogy osszák meg a MagyarJazzel, kit tartanak a legjobbnak az egyes kategóriákban!

A szavazás kétfordulós. Első körben a MagyarJazz szerkesztőségének tagjai tettek ajánlásokat minden kategóriára november elején. Ez alapján kerültek be a nevek az egyes kategóriákba, amelyeket a kezelhetőség kedvéért leszűkítettünk 10 névre. Egyetlen kategóriában tettünk kivételt, Az év magyar jazz-albumára 20 lemez közül lehet választani. Ugyanakkor örömmel állítottuk össze az összes, az utóbbi egy év alatt megjelent, tág értelemben felfogott magyar jazzlemez 51 darabos listáját, amelyekről tudomást szereztünk. Mivel sem a lemezkiadók szervezete, sem a jogvédő ilyen listát nem tett közzé, külön kérésünkre sem, ezért a Spotify fájlmegosztón az összes idei magyar lemez 90%-át, melyek ezen a fájlmegosztón szerepelnek, összesített LEJÁTSZÁSI LISTÁBA gyűjtöttük ki.  
A szerkesztőség tagjai közül szavaztak: Irk Réka, Iván Csaba, Kerekes György, Márton Attila, Máté J. György, Pallai Péter, Retkes Attila, Sinkovics Ferenc, Somogyvári Péter, Zipernovszky Kornél. (Juhász Gáborral megegyeztünk, hogy azok a zenészek, akik a szerkesztőség külső munkatársai, óhatatlan elfogultság miatt nem tesznek ajánlásokat.)

A kategóriák:

  1. Az év magyar jazz albuma (2019. november–2020. november)
  2. Az év jazz-zenekara
  3. Az év jazz-énekese
  4. Az év jazz-énekesnője
  5. Az év fiatal jazz-előadója
  6. Az év jazz-zongoristája
  7. Az év jazz-billentyűse, orgonistája
  8. Az év jazzgitárosa
  9. Az év jazzbőgőse
  10. Az év jazz-basszusgitárosa
  11. Az év jazz szaxofonosa
  12. Az év jazz-rézfúvósa
  13. Az év egyéb jazzfúvósa
  14. Az év különleges jazz-hangszerese
  15. Az év jazzdobosa
  16. Az év jazz-ütőhangszerese
  17. Az év jazz-zeneszerzője
  18. Az év jazz-hangszerelője
  19. Az év elektronikus jazz-zenei médiaművésze (elektronika)

Annak érdekében használunk Google űrlapot, hogy teljesen transzparensen történjen a szavazás. Az űrlapot három szerkesztő fogja figyelni: Pallai Péter, a portál főmunkatársa, Irk Réka főszerkesztő és Retkes Attila, a portál kiadója.
Az ajánlások a szerkesztők pontszámainak sorrendjében találhatók meg az űrlapon. Az év legjobb zenészét keressük minden kategóriában. Jutalmat vagy pénzdíjat nem adunk ki. Minden egyes kategória külön-külön oldalon található. Nem kell mindenhol kitölteni az összes kategóriát, csak az e-mail megadása kötelező az első oldalon. Csak az egyes kategóriákban feltüntetett nevekre lehet szavazni, hogy ne váljon a szavazás parttalanná – a mellettük lévő gomb segítségével. Egy kategóriában csak egy szavazat lehetséges. Az olvasók szavazatait 2021. január 1-jén fogjuk kihirdetni.

Olvasóink szavazásának menete:

  1. November 25-től december 27. éjfélig lehet szavazni a Google-űrlapon.
  2. Egy e-mail címmel 24 órán belül csak egyszer lehet szavazni. Amennyiben valaki több szavazatot ad le, akkor csak az elsőt veszi figyelembe a program.
  3. Csak a listán található jelöltekre lehet szavazni.
  4. E-mail címet harmadik személynek nem adunk át, a GDPR szerint kezeljük.
  5. Amelyik e-mail címmel helytelenül használják a rendszert, azt a program automatikusan törli, nem vesszük figyelembe az arról érkező szavazatokat.

 

November 25-én kiderül, kik kerültek az első 10 közé kategóriánként. Kik azok a zenészek, akiket a legjobbaknak választottak erre az évre a MagyarJazz szerkesztőségének tagjai.

Szavazásra fel november 25-től!

 

  

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005