Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
11
12
15
16
23
30

Zenei utazás a Hajdu Klára Quartettel a BJC-ben / Az énekesnő „Journey” című ötödik saját lemezének bemutató koncertje

2020. október 29.

Hajdu Klára pályáját már sok éve ismerem, hiszen korábban a BEG (Balázs Elemér Group) énekeseként éveken át találkoztam művészetével. Saját szólókarrierjét pedig még inkább szorosan követtem és követem.  Mind a négy korábbi lemezéről írtam különféle fórumokon, koncertjein pedig szinte mindig jelen voltam, és persze azokról is örömmel számoltam be a jazzrajongók táborának. Nem csoda hát, hogy amikor a BJC kéthavi műsorfüzetében megtaláltam Klára újabb koncertjét, első dolgom volt bevésni előjegyzési naptáramba, még akkor is, ha a műsorfüzet címlapján maga Miles Davis is maszkot viselt…

Az október 23-án este sorra került esemény meglepően nagyszámú közönséget vonzott, ami igazán nagy öröm volt számunkra, hiszen honlapunk is aktívan részt vett az előkészítésben: a pénteki koncertek rendezője, a Harmónia Jazzműhely munkatársai: Pallai Péter koncertajánlat írásával, Irk Réka pedig Klárával készített interjúval. Érdekes volt, hogy Klára kérdésére a hallgatók kb. egyharmada kézfelemeléssel „vallotta be”, hogy először van a BJC-ben. Ennél nagyobb elismerést nem is kaphat egy művész, főleg ebben a helyzetben. 

Irk Réka kétnyelvű felkonferálása indította a rendkívül jó hangulatú koncertet. Azt is itt kell elmondani, hogy ezúttal is megcsodálhattuk a főszereplő, Hajdu Klára remek kapcsolatteremtő készségét, hiszen a sok-sok hazai énekessel ellentétben, ő kedvesen, természetes egyszerűséggel konferálja fel az előadandó számok mindegyikét, néhány mondatban a kapcsolódó érdekes információkra, műhelytitkokra is kitérve.  Ajánlom figyelmébe a hazai vokalistáknak, de akár a hangszeres művészeknek is, akik többnyire jó, ha a címeket hajlandóak elárulni.

Már éppen itt volt az ideje egy új lemez megszületésének, mert Klára legutolsó albuma 2017-ben jelent meg, ami egy remek duó volt Oláh Krisztián zongoristával. (Sorrendben egyébként az Ajándék című volt az első lemez tíz éve, majd a Come with Me 2013-ban, aztán öt évvel ezelőtt a Chet Baker művészete előtti tisztelgés jegyében a Plays Standards, hiszen a neves trombitás kitűnő énekes is volt, és repertoárjának darabjait szívesen dolgozták fel az évek során, így Klára is. Róla azt is tudni kell, hogy nemcsak kitűnő énekes, de nagyon tehetséges komponista és szövegíró is. Saját szerzeményeit is hallhattuk már számos fellépésén. Nos, részben ezekből, de néhány más szerzőtől származó dalokból állította össze új lemezét, amelyeket a gyakorlatban, több koncerten is kimunkált, tesztelt, mielőtt a stúdióba mentek volna. Ahogyan mondja „kell az érés a daloknak”. Vannak olyanok, amelyek kifejezetten az új album számára készültek, de olyan is akad, amit átdolgoztak, áthangszereltek. Gondoltak tehát a régi és az új rajongókra is.  

A klub nézőterébe lépve a hatalmas méretű kivetítőn – a megszokott gyakorlattól eltérően – nemcsak a Harmónia Jazzműhely emblémája és a fellépő együttes megnevezése volt látható, de Klára társának, Szakonyi Milánnak Kláráról készített remek képe, egyben az új „Utazás” c. lemez borítójának fotója is.

A koncert mindkét félidejét egy-egy közkedvelt standard indította, az elsőt Cole Porter „All of You” c. dala, ami igen jó választás, mert nem tartozik a „lerágott csontok” közé. (Annak idején még a „klasszikus” Miles Davis együttesek is játszották.)  A második szettet indító Sacha Distel szerzeményre ez még inkább igaz: a „The Good Life” is igazán remek startnak bizonyult. A ráadás szám pedig, Gershwin „But Not For Me” c. slágere igazán hatásos befejezés.

Az említetteken kívüli mind a kilenc szám a lemez anyaga volt, csaknem abban a sorrendben, mint a korongon. Négy dal szerzője maga Klára: a „Nyár” és az „I Don’t Want to Lose My Faith in You”, kettőt Szakonyi Milánnal együtt komponált: a „Believe”-et  és a „You’re Gonna Rise”-t (utóbbi bekerült „A Dal 2019” top 30-ba is!). Két számhoz (Cseke Gábor „Chasing Clouds” és a neves olasz zongorista, Stefano Travaglini „You Are On My Mind”) Klára írt jól sikerült angol szöveget. Három további dal is felkerült a lemezre (Oláh Szabolcs szerzeménye, az „Ígéret”, Freddie Mercury, a Queen énekesének dala, a „Love Of My Life”, és Steve Kuhn különleges száma, a „The Saga of Harrison Crabfeathers”). Természetesen az „Ígéret” és a „Nyár” magyar nyelven hangzott el.

Klára művészetét már sokszor elemeztem, ettől most eltekintenék. Jóllehet elsősorban a hangszeresekre szokták mondani, hogy művészetük részben technika, másfelől emóció, de nincs ez másképp az énekesek esetében sem. Nos, Kláránál mindkét oldal maximálisan megvan. Ő csakis a zenében, a zenének él, ezt bizonyítja egész habitusa, rendkívüli aktivitása, sokoldalú tevékenysége, amely még rokonszenves emberi hozzáállással is párosul.  Adottságait, tehetségét maximálisan kiaknázva nyújtja át a közönségnek. Hálásak is vagyunk érte!   

Hangszeres társai, elsősorban is Cseke Gábor, nem pusztán kísérők, és ez teszi még élvezetesebbé az egész produkciót. Gábor nagyszerű szólóit szemlátomást Klára is nagyon figyelemreméltónak találta. (Hogy ez a féltékenység nélküli játék mennyire remek dolog elmondom, hogy jómagamnak szerencséje volt sok nagy dívát látni-hallani. Például Ellát két különböző trióval is, hát ő bizony nem nagyon hagyta „szóhoz jutni”, még az olyan ikonikus figurát sem, mint Tommy Flanagan! Így aztán szinte nyomasztó volt a vokális-fölény.)  Gábor két évvel ezelőtti „elcsábítása” a kvartettbe remek döntés volt. Ő aztán igazi all-round musician, túl azon, hogy milyen kiváló zongoraművész, (aki bármely formációban és bármilyen zenei projektben helytáll), még hangszerelőként és komponistaként sem utolsó. (Az ő hozzáértését dicséri Mercury balladájának és Steve Kuhn szerzeményének hangszerelése is.) Mint Klára is elmondta a „Chasing Clouds” felkonferálásában, hogy amikor a Gábor szerzeményeit bemutató MAO produkcióban meghallotta a számot, azonnal elhatározta, hogy szöveget ír hozzá és felveszi a repertoárjára. És ha már a hangszeresekről szólok, akkor az évek során jól bevált Soós Márton mellett szólnom kell egy másik kitűnő döntésről is (nem hiába ismert Klára külön érdeklődése a dobművészet iránt). Az ifjú Richter Ambrus igazi erőssége a csapatnak, s ha igaz az amerikai vélemény, mely szerint egy jazz-együttes olyan jó, mint amilyen a dobosa, nos, akkor minden rendben a Hajdu Klára Quartet körül. Erről nemcsak a négyesnek az Opusban adott július végi koncertje, de Ambrusnak a Pataj György Quintetben nyújtott teljesítménye is meggyőzött.

Itt a vége, fuss el véle. Most már azt sem tudom, hogy biztassam-e olvasóimat az élő koncertek látogatására, mert nem váltott ki osztatlan sikert a legutóbbi, a Pataj-koncertre vonatkozó beszámolóm utolsó bekezdése. Szóval döntsön mindenki legjobb meggyőződése szerint, én mindenesetre halált megvető bátorsággal az élő zene mellett döntök a jövőben is, mindaddig, amíg a nézőtéren egy személlyel több lesz, mint a színpadon…

A koncerten elhangzott dalok listája:

I. félidő

  1.  All of You  (Cole Porter)
  2. Chasing Clouds  (Cseke Gábor- Hajdu Klára)
  3. You Are on My Mind  (Stefano Travaglini- Hajdu Klára)
  4. Ígéret  (Oláh Szabolcs)
  5. Nyár  (Hajdu Klára)

 

II. félidő

  1. The Good Life  (Sacha Distel)
  2. Love of My Life  (Freddie Mercury)
  3. You’re Gonna Rise  (Hajdu Klára-Szakonyi Milán)
  4. The Saga of Harrison Crabfeathers  (Steve Kuhn)
  5. Believe  (Hajdu Klára, Szakonyi Milán)
  6. I Don’t Want to Lose my Faith in You  (Hajdu Klára)
  7. But Not For Me  (George Gershwin)   /ráadás/

 

Hajdu Klára  - ének
Cseke Gábor - zongora
Soós Márton -  bőgő
Richter Ambrus - dobok 

      

Fotó: Csendes Kriszta
Budapest Jazz Club, 2020. október 23.