Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
11
12
15
16
23
30

Lehet, hogy nem halljuk többször élőben játszani Keith Jarrett-et

2020. október 22.

A májusban 75. életévét betöltő zongorista-zeneszerző komoly egészségi problémájáról nyilatkozott a The New York Times-nak

Keith Jarrett érdemeit nem ecsetelném, mert munkatársunk, Somogyvári Péter május elején megjelent születésnapi köszöntőjében részletesen taglalta.

A zongoraművész 2017-ben adott utoljára koncertet, de a ’miértre’ a választ csak most kaptuk meg. 2018 februárjában, majd májusában is agyvérzést kapott.

A legendás zongoraművész telefonon adott interjújában elmondta, hogy lebénult, és a bal oldalát még mindig nem tudja használni rendesen, hosszú időbe telt, hogy bottal képes legyen járni. Azt is megtudhattuk az interjúból, hogy nem vette észre, mennyire komoly volt az első sztrókja, de abból felgyógyult, viszont a következő már lebénította. Idén májusig a jobb kezét használva próbált zongorázni: „Félkezű Bachnak tettettem magam, de ez csak egy játék volt valamivel.” – mondta. Ám amikor megpróbált ismert bebop dallamokat játszani, rájött, hogy elfelejtette. A magyar édesanyával büszkélkedő művész szó szerint ezt mondta: „Nem tudom, mit tartogat számomra a jövő. Most nem érzem, hogy zongorista lennék. Ennyi, amit jelenleg mondani tudok erről.”

Szívből kívánjuk neki, hogy idővel nyerje vissza mozgását és emlékezetét!

Várjuk az október végén megjelenő Budapest Concert című albumát, amit a budapesti Müpában adott kopncertjén rögzítettek 2016-ban, amelyet a turnéja legjobbjának tartott és „Aranystandard”-nek nevezett Jarrett.

Lemezek biztos fognak készülni a következő években régebbi koncertfelvételekből, de reménykedünk, hogy még hallhatjuk Budapesten élőben zongorázni a művészt. Addig is türelmet és gyógyulást kívánunk neki.

A teljes interjú The New York Times oldalán olvasható: https://www.nytimes.com/2020/10/21/arts/music/keith-jarrett-piano.html?referringSource=articleShare

 

Fotó: Gramofon archívum

A remény hal meg utoljára. Ne feledjük, Oscar Peterson is muzsikált 4,5 évvel azután, hogy agyvérzést kapott. 10 évvel később pedig így a Montreal Jazz Fesztiválon: