Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Ismét Trio Midnight koncert – ezúttal a MOM Kupolában

2020. október 08.

Aki olvasta szeptemberben a Trio Midnight Opus-béli koncertjének beszámolóját, az írásom végén megtudhatta, hogy okt. 4-én a MOM Kupolatermében is pódiumra lép a népszerű formáció. Jóllehet Oláh Kálmán szerényen nem említette saját 50-ik születésnapját, de ezek a koncertek a kettős jubileumot (Trio Midnight 30 és Oláh Kálmán 50) voltak hivatva megünnepelni.  A vírus-hiszti dacára egészen szépszámú rajongótábor élvezte a vasárnap esti fellépést.

Indulásként Kálmán kedves, mosolygós bevezetőjéből arról értesülhettünk, hogy ezúttal a Nagy Amerikai Daloskönyv darabjaiból áll össze az erre a koncertre szánt repertoár. A három muzsikus meglehetősen jó hangulatban volt, most is érvényesült az, amit az Opusban is tapasztalhattam, hogy gúzsbakötésből szabadult rabok módjára lehengerlő intenzitással játszottak, és a közönség lelkesedése is ugyanezt mutatta. (Magam is úgy érzem, hogy minden koncerten intenzíven kell élveznünk az éppen megvalósult zenei eseményt, mert semmi sem garantálja a folytatás lehetőségét, viszont tőlem unos-untalan hallhatják, hogy az élőzene semmivel sem pótolható.)

Nos, a meglehetősen rövid koncerten öt szám került sorra, de ezekben aztán kifejtették mondanivalójukat a trió tagjai. Óriási élménnyel gazdagodva távoztunk, annál is inkább, mert ismét bebizonyosodott, hogy egy jazz standard, egy közismert örökzöld, csak apropó a játékra, olyan, mint az alapkő az építészetben, mert a téma bemutatása után következik az, amiért ez a műfaj annyira nagyszerű. Olyan mintha három felkészült beszélgetőpartner társalogna, kérdés-felelet, vita és egyetértés, vetélkedő és rezignáció, mindaz, ami az emberi élet velejárója. A három kitűnő muzsikus három évtizedes együttműködése garancia a „társasjátékra”, és itt szó szerint értendő a játék öröme, ahogyan egymást figyelve mindenre reagálnak, a legkisebb rezdülésre is. Most ugyan nem jelentette be Kálmán (mint az Opusban a második félidőben), hogy olyan kísérletet mutatnak be, hogy bármelyikük „intro”-ja alapján indítsanak egy-egy számot anélkül, hogy tájékoztatnák egymást. Most Kálmán hosszú artisztikus felvezetői készítették elő az egyes darabokat, aztán beindult a gőzhenger: a hihetetlen fantáziadús játék, a szépen felépített hangszerszólók, és természetesen az elképesztően grandiózus együtt muzsikálás...

A jó hangulat megteremtésében az is fontos tényező, hogy a kisméretű nézőterek intimitása messze előnyösebb, mint a nagy befogadóképességű koncerttermeké.  Egészen más élmény a produkció létrehozásának tanújaként részt venni pár méternyi közelségből, mint óriási termekben sokszor távcső használata mellett. Ilyen szempontból is igazán jó hely a klub-szerű Kupolaterem, hasonlóan az Opushoz. A MOM színházterme pedig a BJC-vel és a Müpa Fesztivál Színházával hozható párhuzamba és bizony az olyan monstre termek, mint a Müpa nagyterem vagy a Kongresszusi Központ esetében bizony a klubok intimitásából nem sok marad.
De nézzük, hogy mi is hangzott el vasárnap este. Az „It Could Happen to You” c. standarddel indult a műsor, olyan zongora intro-val (vagy improval?), amely bátran felfogható egy – a helyszínen születő – mini-zeneműként. Ilyen bevezető jellemezte a sorra került többi darabot is. Másodikként Dizzy Gillespie „Con Alma” c. csodaszép melódiája bizsergette a lelkünket, ebben már élvezhettük Egri Jancsi frenetikus bőgőszólóját is. Ezt követően a két leggyakrabban játszott örökzöld közül az „All the Things You Are” hangzott el (a másik a „What Is This Thing Called Love”). Ebben Balázs Elemér hosszú, fantáziadús szólója mutatta meg, hogy a modern jazzben a ritmushangszer már nincs kizárólag a kíséret szerepére kárhoztatva, a dobművészet egyenrangú bármely más hangszer játékával. Elemér a tőle megszokott szenzibilitással játszott: a darabok karakterének megfelelően használta a különféle verőket vagy a seprőt, gyakran mindkét kezében akár más-más verőt működtetve. Negyediknek Ellington „Sophisticated Lady”-je következett, majd érdekes módon Oláh Kálmán egyik veretes kompozíciója a „Polymodal Blues” zárta a koncertet (mint az Opusban is). Kiemelném még a remek szólók mellett a trióra jellemző lehengerlő összjátékot is, melynek hatása alól senki sem vonhatta ki magát. (Kár, hogy az emeleti kisteremben csak a nagyobb fesztiválok alkalmával van igazi hangversenyzongora, most is be kellett érni a „zsebzongorával”. (Hadd dicsérjem meg itt a BJC Yamaha és az Opus Fazioli márkájú remek hangszerét és természetesen a Müpa Steinway zongoráját.)

Szóba kell még hozni azt is, hogy sokunkat meglepett az alig egyórás műsor, hiszen a 7 órára meghirdetett kezdés miatt néhányan joggal hihették, hogy ez csak az első félidő volt. A rendezők és a fellépők közötti megállapodást nem ismerem, de a zenészek valóban adhattak volna legalább egy ráadás számot, különösen ez alkalommal, hiszen a befejezéskor még fél 9 sem volt.

Azt pedig szögezzük le, hogy bizony mindenkinek hiányoznak az élő koncertek. Csak biztatni tudom olvasóinkat is arra nézve, hogy a szükséges óvintézkedések betartása mellett jelenjenek meg a klubokban, hiszen a pesti oldal legfontosabb helyszínei: a BJC, az Opus, az iF, a Jedermann, a Müpa változatlanul üzemelnek, sőt még az olyan kisebb helyek is, mint a FÉM Arts & Café. Somogyvári Péter – honlapunkon olvasható – beszámolói pedig azt mutatják, hogy a legváratlanabb helyszíneken is lehet jazzkoncerteket találni.

 

  1. It Could Happen to You (Jimmy Van Heusen – Johnny Burke)
  2. Con Alma (Dizzy Gillespie)
  3. All the Things You Are (Jerome Kern – Oscar Hammerstein II.)
  4. Sophisticated Lady (Duke Ellington)
  5. Polymodal Blues (Oláh Kálmán)

 

Oláh Kálmán – zongora
Egri János – bőgő
Balázs Elemér – dobok

 

Fotó: Deseő Csaba
MOM Kupolaterem, 2020. október 4.