Print this page

Tér/Zene

2020. október 07.

Október elsején ünnepeltük a zene világnapját, és erre a napra esett a megújított Podmaniczky tér első születésnapja is. Az egybeesést frappánsan kihasználva, mindkét jeles eseményre egy koncerttel hívta fel figyelmünket Belváros-Lipótváros Önkormányzata. A Belvárosi Művészeti Napok Facebook posztjában térzenére invitálta délután fél ötre az oldal látogatóit, és mindazokat, akikhez a meghívó nem jutott el, de jövet-menet éppen arra jártak. A zene világnapján az egyéves évfordulóját ünneplő téren a Kárpáti Dódi Priváti Projekt muzsikált.

A koncert előtt Balogh-Madár Emese alpolgármester rövid nyitóbeszédében kiemelte, a Podmaniczky tér átalakításának az volt a célja, hogy a belvárosiak és az ide látogatók ne pusztán egy tranzitteret kapjanak, hanem egy valódi közösségi helyszínt, amely lehetőséget ad a megállásra, találkozásra, és ez esetben egy kis közös zenehallgatásra, együttes zenei élményre. A Quimby trombitásaként ismertté vált Kárpáti Dódi belvárosi polgár, ablakai éppen a Podmaniczky térre néznek, így keresve sem lehetett a kettős ünnephez méltóbb fellépőt találni. A koncert létrejöttéről magam is Dóditól értesültem, amikor a koncert előtt egy héttel a térre néző lakásának nappalijában szeptember 20-26. között tartott szeánszainak 4. napján, (szeptember 24., csütörtök) a „JAZZKÖZELBŐL Kőszegi Imrével és Vasvári Mártonnal” eseményen részt vettem. A képzőművészként is jelentős, a trombitaőrületein kívül, világát vizuális őrületekkel is alkotó házigazda kiállítását egy héten át minden nap 11–15 óra között lehetett megnézni, esténként pedig meghívott művészekkel zenélt, szövegelt, beszélgetett, improvizált. Azon az esten bár zene nem volt, de az előzetesen regisztrált érdeklődök megismerhették az addig csak színpadon látott két muzsikus gondolatait, élettörténeteit. A prímet természetesen, már csak életkorából adódóan is Kőszegi Imre vitte, akiből dőltek a sztorik. A hallgatóság az ízes történetekből jobban ráérezhetett a jazz lényegére, mint bármelyik szakkönyvből. Mindezt azért idéztem fel, mert Dódi tervezgeti a szeánszok folytatását, így a Jazzközelben is remélhetőleg egyre több muzsikus kerül testközelbe, betartva természetesen a távolságtartásra vonatkozó rendeleteket.

Az említett rendeletek betartására a koncert előtt is felhívták a figyelmet, de a távolságot sajnos a rossz idő miatt amúgy sem volt nehéz betartani. Ráadásul elkezdett szemerkélni az eső is, de szerencsére a koncert első hangjainál el is állt. A színpad elé kirakott zsákfotelek jó része azért szép lassan gazdára talált, és ugyan nem a Groupama Aréna előtt összegyűlt tömeg méretű, de hasonlóan lelkes közönség megkezdhette izgalmas zenei kalandozását Mr. Privátival. A 2011-ben alakult, több személycserét is átélt formáció koncepciója nem módosult, továbbra is Dódi, azaz Mr. Priváti életélményei ihlette, a fantázia és a rögvalóság egymásba csúszó talaján játszódó, szövegben és zenében fogalmazott történeteket adtak elő. Az alapítók közül Vasvári Márton, akit anno 59 évesen, 2016-ban elhunyt édesapja, a basszusgitáros, nagybőgős, zeneszerző Vasvári Pál hozott a zenekarba, és az elektronikus effektek létrehozása mellett ütőhangszeresként is sokat hozzátett a sajátos hangzáshoz, most édesapja hangszerén, basszusgitáron játszott. Az elmaradhatatlan effektekről Dódi gondoskodott, és hol trombita szólóival, hol narrátor szövegével és énekével késztette meglepő fordulatokra, váratlan poénokra társait. Az életélmények szinte zenei-pszichoanalízis-szerű megjelenítéséhez a legmeglepőbb fordulatokon sem meglepődő Kőszegi Imre adta a ritmusokat, és Frankie Látó virtuóz hegedű szólói színesítették az előhozott emlékeket.

Ezt a sajátos zenei világot nehéz az általam amúgy sem szeretett kategóriák valamelyikébe besorolni. Talán a legtalálóbb, ha felidézem Lautréamont híres, a szürrealizmus definíciójává vált mondatát, „Szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon.”- annyit változtatva, hogy a varrógép és az esernyő helyett az utolsó korszakában játszó Miles Davis és Captain Beefheart véletlen találkozásáról írnék, és ez esetben morbiditása miatt a boncasztalt kihagynám. Dódi eredeti zenéje mindenesetre magával ragadta a hallgatóságot, a zenei szabadságot nagyon élvezte a nem túl nagyszámú, de annál lelkesebb közönség, és mikor egy szűk óra alatt elérkeztünk „Wonderland”-be, az idősebb és fiatalabb korosztály önfeledten tapsolta meg a meghajló muzsikusokat.

„Nem tranzit-, belvárosi közösségi tér. Térszületésnap, barátokkal. Meg a zene világnapja is.” – foglalta össze benyomásait Dódi a koncert után. Egyetértve, és az utolsó mondatához csatlakozva, én is csak azt tudom írni, „Köszönjük szépen az V. kerületi önkormányzatnak a meghívást!”

Fotó: Somogyvári Péter

Budapest, 2020. október 1.