Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

Pezsgő jazz-élet Nagykanizsán

2020. október 07.

Nem panaszkodhatnak a jazz kedvelői Nagykanizsán, hiszen a nyári szezont követően az idei ősz is gazdag kínálattal indult.  A szeptemberi programsorozat Gayer Mátyás (zongora) és Hofecker Dániel (trombita) koncertjével kezdődött. Ezt követően Vörös Niki együttese és Angyal Laura vendégeskedett a dél-zalai városban. Állandó jazz klubként pedig Tiborcz Iván cserfői klubjában zajlanak a heti jazz session-ök.

Október 2-án pénteken - a Zene világnapját követően, a Magyar Jazz Ünnepe előtt - három színvonalas programra került sor. A Filharmónia Magyarország szervezésében ezúttal az Oláh Dezső Trió adott rövid koncertet, egyfajta ízelítőt nyújtva a jazz világából.

Még ezen a napon Bacsó Kristóf Quartetje lépett fel a kanizsai Honvéd Kaszinó tükörtermében. A jazz combo Oláh Kálmán (zongora), Bacsó Kristóf (szaxofonok), Barcza-Horváth József (bőgő) és Csízi László (dob) összetételben felejthetetlen koncerttel lepte meg a közönségét.

Ezzel azonban a pénteki jazz-kavalkád még nem ért véget. Tiborcz Iván új fejezetet nyitott klubjában, ahol jazz-történeti sorozatot indított, ami hetente új rendezvényekkel várja majd a meghívottakat. Előadása után örömzene zárta a tartalmas napot.

Ez a hónap szintén erősnek ígérkezik. Zeneiskolai tanároknak tart szakmai továbbképzést a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két tanára Binder Károly és Borbély Mihály. Október 24-én pedig a Kanizsa Big Band és vendége Borbély Mihály koncertje várja az érdeklődőket.

Novemberben újra megrendezik a Jazzkanizsa elnevezésű rendezvényt, ami egyfajta jazzfesztivál-pótlóként jelentkezett az elmúlt években. Hivatalos programot még nem hirdettek a szervezők, így csak később tudunk tájékoztatást adni a tervezett koncertekről.

 

Fotó: Halász Gyula

Nagykanizsa, 2020. október 2.

További információ: https://kanizsaujsag.hu/program/vendegsegben