fbpx
Print this page

Kada együttes – Csinvat

2020. szeptember 18.

A Kada (és a későbbi Kada Ad Libitum) egyike a progresszív zenei törekvések legkitűnőbb hazai zenekarainak.  A gitáros-zenekarvezető, egyben a hazai akusztikai szakma kiemelkedő képviselője, Válik László hangmérnök immáron harminc éve alapította a Kada együttest, amely azóta is búvópatak módjára létezik. Egy évtizede már, hogy koncerten nem találkozhattunk velük, de a tavalyi őszön egy szenzációs albummal jelentkeztek. A rejtélyes cím a Hamvas Bélától (Scientia Sacra) is ismert fogalom, a Csinvat azt a hidat jelenti, amely összeköti a láthatót és a láthatatlant, a szellemi és anyagi világot, az Eget és a Földet.

Nem véletlen Válik László szakmai tekintélye és igényessége, ugyanis az évtizedek során jól bevált, a vájtfülű zenerajongók által favorizált hanghordozón, a 30 cm átmérőjű mikrobarázdás nagylemez (LP) formájában tette közkinccsé ezeket a remek élő koncertfelvételeket, amelyeket még 2003-ban a V4 fesztiválon, valamint a Sziget fesztiválon 2002-ben és 2003-ban rögzítettek. (A misztikus 333 példányból magam a 071. sz. példányt birtokolom.)

A Kada együttesről feltétlenül tudni kell, hogy alapítója és spiritusz rektora, a gitáros Válik László igazi zenei ínyenc. Mint említettük három évtizede hozta létre a Kadát, amely igazi kísérletező kedvű „kollektíva” volt és maradt egész fennállása során. Válik kitűnő ízlését és kísérletező kedvét jól illusztrálja az a névsor, amely a hazai jazzélet több neves képviselőjét tartalmazza, azokét, akik hosszabb-rövidebb ideig „beszálltak” a Kada tevékenységébe: Kollmann Gábor és Váczi Dániel szaxofonosok, a bőgős Szandai Mátyás, és a dobosok, Sárvári Kovács Zsolt és Mohay András, valamint Mogyoró Kornél ütőhangszeres. A neveket olvasva az eltelt három évtized során sok minden történt: Mohay András tragikus körülmények között (autóbalesetben) elhunyt, Szandai Mátyás már sok éve Franciaországban él és dolgozik, Mogyoró Kornél is többet van külföldön, mint itthon. Kollmann Gábor dicséretére legyen mondva, hogy ő aztán igazi stílusakrobata, hiszen számos formációban és irányzatban aktív. Természetesen a Budapest Jazz Orchestra vezetőjeként és kiváló alt- és szopránszaxofonosként kisebb formációkban is szerepet vállal (saját neve alatt is fut kvartettje, kvintettje), de játszott már a Syrius Legacy-ban, a Halper László Experimentben is. Ha valaki „all round musician”, ő aztán kiérdemli ezt a megnevezést.

Az itt tárgyalandó lemezről el kell mondani, hogy az együttes korábbi koncertfelvételeiből öt darab hangzik el.  A lemeznek mind az öt számán játszó „alapegyüttes” felállása: Válik László gitár, Boros Attila, basszusgitár, Ballay Gergő dob, Katona Gergő trombita és harsona, Váczi Dániel pedig alt- és szopranino szaxofonon játszik. Az ütőhangszeres itt Mogyoró Kornél.  Ez a formáció mindössze az albumot indító számot adja elő: a Nergilé (indiai vízipipa) c. darabot. A címet Ballay Gergő „találta ki”, és a gitár soundjára céloz, aminek örvénylő hangzása emlékeztet a vízipipa bugyborékolására. (V.L. szíves közlése.)

A további négy számot (sorrendben: Búcsúzás, Kereső, Csinvat és Borelo) játszó formációban az említett felállás még kibővül egy további fúvóssal: Kollmann Gábor játszik alt- és baritonszaxofonon, és ezeken a számokon egy másik Mogyoró az ütős, Kornél testvére, Győző. Hogy könnyen definiálható legyen: ez egy ütőssel „erősített” gitártrió, olykor két, vagy három fúvóssal. A „Búcsúzás”-t remek dallamú téma, és Váczi Dánielnek csaknem az egész számon végighúzódó szopranino-szaxofon játéka teszi emlékezetessé. A befejező részben viszont a trombitás, Katona Gergő lepi meg a hallgatót ugyancsak igazi jazzes hangzásvilággal. A „Kereső” bravúros gitárjátékkal és szépen felépített szaxofon szólóval bűvöl. A B oldal az album címadó dalával, a Csinvattal indul. Csak a szám elején és végén vannak használatban a fúvósok, ez a szám a progresszív rock nagy „alakítása”. A Borelo megnevezés szándékos, hiszen a bolero szót hallva mindenki Maurice Ravel híres kompozíciójára asszociál. Játékos ötlettől vezérelve a Kada a szó parafrázisával teszi még inkább sajátjává bolero ritmusú darabját. Ez a szám a leginkább közérthető, mindenki számára befogadható gyöngyszem, hosszú gitár-, trombita- és basszusszólóval. Keleties hangzása, monoton lüktetése méltó rockos kihívása a Ravel-féle klasszikusnak.

Praktikus lett volna a lemezborítón, vagy legalább (az olykor az „LP-korszakban” alkalmazott gyakorlat szerint) a lemez közepén lévő etiketten közölni a számok időtartamát. A Csinvat szó megmagyarázása sem lett volna felesleges, ha már nemcsak az egyik szám, de az egész album címadója is. De a nergilé (az interneten nargilé), a borelo, sőt az együttes neve is megérdemelné a magyarázatot. Tehát érdemes lett volna némi „liner notes”, azaz kísérőszöveg megjelentetése. Ez nem volt felesleges szokás a régi időkben, amikor pl. Amerikában a legnevesebb jazz szakírók (Leonard Feather, Nat Hentoff stb.) tollából jelentek meg a lemezborítón közölt részletes elemzések. De mind a mai napig azok a kiadók, amelyek úgy gondolják, hogy a „fogyasztót” nem árt tájékoztatni, az új CD-ket is megfelelő ismertető füzettel látják el. Az album dizájnja (Válik Bernát munkája) így is nagyon tetszetős, ízléses, méltó a „beltartalomhoz”, a kitűnő muzsikához!

Összefoglalva csak gratulálni lehet ezért a remek produkcióért, amely jelentős alkotás, üde színfolt a sok szempontból nagyon is kommercializálódott hazai zenei életben. Köszönet érte az alkotóknak!     

  

 Periferic Records, 2019

  1. Nergilé
  2. Búcsúzás
  3. Kaereső
  4. Csinvat
  5. Borelo

 

Válik László - gitár
Boros Attila - basszusgitár
Ballay Gergely - dobok
Kollmann Gábor - szaxofon
Katona Gergely - pozan, trombita, ütőhangszerek
Váczi Dániel - alt- és szopranino szaxofon
Mogyoró Kornél - ütőhangszerek
Mogyoró Győző - ütőhangszerek