fbpx
Print this page

III. Szentendrei Jazz és Improvizációs Tábor – Az egyik tanár szubjektív beszámolója

2020. augusztus 12.

A Szentendrei Jazztábor kísérleti jelleggel, családi "mikrotáborként" 2019 nyarán került először megrendezésre két "moderátorral" (a tábor ötletgazdájával, Neuschl Armanddal és jómagammal), valamint körülbelül 10-12 résztvevővel. A nem várt sikernek köszönhetően egy hónappal később újra megrendeztük az eseményt, és eldöntöttük, hogy a 2020-as évben egy minden szempontból fejlettebb és összetettebb tábort csinálunk. A mostani rendezvény fontos újításai a három vendégelőadó, Gyárfás István, Bartha Mátyás és Gayer Mátyás előadásai és koncertjei, valamint az alapítványi formában működő Dunarnia Inspirációs Ház társszervezőként való bekapcsolódása voltak.

Szentendre város virágzó művészeti életének fontos sarokköve a helyi jazz, melyet jelenleg leglátványosabban a 15 éve havi rendszerességgel működő Borbély Műhely Jazzklub, valamint az idén 8 éves Szentendrei Jazz és Bornapok képvisel. Ehhez a közösséghez kíván csatlakozni a Szentendrei Jazz és Improvizációs Tábor.

Az idei tábor két gyakorlati helyszínen, a Dunakorzón egymás tőszomszédságában lévő Dunarnia Inspirációs Házban és a Barlang klubban került megrendezésre. A négy napon át tartó zenekari kurzust négy tanár felügyelte váltásban (Neuschl Armand, Borbényi Dániel, Vörös Nikolett és én, egykori és jelenlegi Jazz Tanszakos hallgatók, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek a zenei pedagógia területén).

A 19 táborozó összesen 4 különböző formációra lett osztva, köszönhetően a hangszeresek szerencsés összetételének. Idén is velünk volt több dobos, gitáros, egy basszusgitáros, egy bőgős, két zongorista, egy szaxofonos és egy fuvolista, valamint két énekesnő és még egy vibrafonos is. Bízunk benne, hogy jövőre érkezik hozzánk trombitás és harsonista is, hiszen a jazz két alapvető és közkedvelt hangszeréről van szó.
A kötelező számlista megalkotásakor figyelembe vettük, hogy különböző stílusú, de mindenképp emblematikus, a műfaj szempontjából megkerülhetetlen dalokat szedjünk össze.

Szerdán, az első napon a beiratkozást követően megalakult a négy zenekar. A táborozók rendkívül céltudatosan és elapadhatatlan tudásszomjjal álltak munkához, így a nap végére nagyjából körvonalazódott, milyen lesz a zárókoncerten tartandó zenekari bemutató. A szerda természetesen nagyrészt még az összeszokásról és az egymás játékstílusával való megismerkedésről szólt. Öröm volt látni azonban, hogy a fiatal muzsikusok tulajdonképpen csupán apróságokban szorultak tanácsokra, nagyrészt önállóan dolgozták ki az eljátszandó számok szerkezetét, a szólósorrendeket és a dinamikai íveket.
A délutáni foglalkozást követően két vendég, Bartha Mátyás és Gayer Mátyás különleges, két zongorás koncertjét hallgathatták meg a táborozók a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola hangversenytermében, majd a neves fiatal zongoristák az esti jam session első felében mesterkurzust is tartottak a résztvevőknek.

A csütörtöki munka ott folytatódott, ahol az előző koraestén véget ért. A délelőtti foglalkozás 10-től 13 óráig, a délutáni 14-től 18 óráig tartott.

Pénteken a délelőtti órákat követően érkezett a helyszínre Gyárfás István Gyafi, aki egy lehengerlő, egyszerre filozofikusan bölcs és sziporkázóan szellemes workshopot tartott, melyben kitért a jazz-zenekar összetételére, az egyes zenészek szerepére a zenekaron belül és a zenélés lélektanára is. Gyafi pozitív szemlélete, inspiráló és vidám természete még inkább motiválta a fiatal muzsikusokat, akik a workshop után azonnal szaladtak a Duna partján található Kacsakő bisztró színpadához, ahol Gyafi és Bartha Mátyás adtak feledhetetlen duókoncertet. Mint az összes napon, így pénteken is hajnalig tartó jammelés zárta a munkát.

A zárónap már a főpróbákról szólt. A zenészek a tanárokkal közreműködve véglegesítették a műsoraikat és felkészültek a megmérettetésre, ami ugyancsak a Kacsakő színpadán zajlott. Bátran állíthatom, hogy magas színvonalú koncertet hallhatott a nagyérdemű: minden zenész alázatosan, de maximális muzikalitással játszott. Senki nem akarta lejátszani a másikat a színpadról, mindamellett mindenki tudott érvényesülni a maga jogán. Hallhattunk klasszikus swinges sztenderdeket (például Take the A Train, Tenor Madness vagy There Will Never Be Another You), de elhangzottak latin dalok (Estate, Besame Mucho) és funk-klasszikusok (Chameleon, Chicken) is. A hallgatóság és a tanárok lelkesen figyelték a fellépőket, majd a koncert után a vacsora melletti értékelés, és az elmaradhatatlan jam session zárta a tábort.

Úgy vélem, a 2020-as tábor (mely szám szerint a III. volt) valóban minden tekintetben rengeteget fejlődött a tavalyihoz képest. Ebben természetesen óriási szerepe van a tábor főszervezőjének, Farkas Zsófiának, a Dunarnia Inspirációs Ház legénységének, a vendégelőadóknak és a tanároknak, de legfőképpen a lelkes táborozó muzsikusoknak. Jövőre innen folytatjuk!

Fotó: Farkas Zsófi