Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
16
26
28
29
30
31

Zenével fertőződve

2020. augusztus 04.

Graz patinás művészeti egyeteme, a Kunstuniversität hallgatóiból verbuválódott multinacionális Hofecker Dániel Sextet a Magyar Jazz Szövetség 2017 novemberében rendezett Jazz Combo Versenyén első díjat nyert, a trombitán és szárnykürtön játszó zenekarvezető pedig „Fragments” című szerzeményéért a „Legjobb Kompozíció” díját is megkapta. Különdíjként meghívót kaptak a Debreceni Jazz Fesztiválra, a NarRator Records pedig CD készítési lehetőséget ajánlott fel. A zenekar felállása nem változott, a neve igen. Csütörtökön a Nexus LineUp forró pillanatait kellemes hűvösben élvezhettük a Budapest Jazz Clubban. Klimatizált nézőtér várta, a két éve a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíjat is elnyert Hofecker Dániel vezette hattagú zenekar koncertjére érkezőket.

Írtam fentebb, hogy a zenekar felállása nem változott, és bár a nézőtéren többségben lévő külföldieknek nem, de a magyar jazzrajongóknak mégis már a zenekar bevonulásánál feltűnt egy változás. Az elsőként játszott Lee Morgan szerzemény, a „Hocus Pocus” után, Hofecker Dániel angolul is elmondott konferálásából viszont mindenki számára kiderült, a koronavírus miatti korlátozások miatt az ukrán dobos, Oleg Markov Kijevben rekedt. Helyére ezen az estén Gyárfás Attila került, akiről a koncert után leírhatom, nagyszerűen illeszkedett be a zenekarba. A többiek viszont el tudtak jönni, így a magyar színeket az altszaxofonos Jámbor Ármin, és a finnországi tanulmányait befejező zongorista Gyárfás Péter képviselte, a svéd harsonás Karel Ericsson, valamint Hrvoje Kralj horvát bőgős mellett.

Egy 1940-es Broadway musical, a „Cabin in the Sky” híres betétdalával folytatódott a koncert. Duke Vernon „Taking a Chance on Love” szerzeménye a darab később megfilmesített változatának köszönhetően lett világszerte ismertté. A következő szám, a „Pure Imagination” is film betétdalként kezdte, az 1971-ben készült „Willy Wonka & the Chocolate Factory” slágerét Gene Wilder énekelte, most természetesen hangszeres változatát hallhattuk. Wayne Shorter a Blue Note kiadónál 1966-ban megjelent csodálatos „Speak No Evil” albumáról a „Fee-Fi-Fo-Fum", majd Stevie Wondertől az „I can't Help It” remek feldolgozása után egy érdekesen született kompozíció bemutatásának lehettünk tanúi. Fekete-Kovács Kornél pár hónapja a pandémia terjedését, a napjainkat megkeserítő vírus mutációját, késleltetését, eltűnését és újbóli megjelenését, vagyis viselkedését, zenében modellezte, és ArtOfVirus néven útnak indított egy zenei kezdeményezést. Elsőként egy kilenc hangjegyből álló ritmus, tonalitás, harmónia vagy bármilyen más kontextus nélküli dallamot készített, amely a vírus törzsének tekinthető, és könnyen adaptálható különböző zenei trendekhez és stílusokhoz. Ezt a „vírus” motívumot elküldte tíz zeneszerzőnek, akik elkészítették a „test” első mutációit, ezáltal a „vírus” terjedésének első tíz ágát. Annak ellenére, hogy Hofecker Dániel is „megfertőződött”, és egy szellemes kompozícióval terjesztette tovább a páratlan kísérleti projektet, remélem, ez a lehető legtöbb művész bevonásával készülő virtuális műalkotás mihamarabb kilép a virtuális térből. A cél ugyanis egy nagyszabású zenei kompozíció létrehozása, amelyet összefoglalás, tisztázás és hangszerelés után mutatnak be tízrészes zenekari opusként a közönség előtt a világjárvány vége után. A vírus művészete után végül a Jazz Combo Versenyen is játszott, azóta is repertoáron tartott „Black Nile”, Wayne Shorter szerzeménye

Go Or Stay? – tette fel a kérdést Hofecker Dániel a második részt nyitó kompozíciójának címében. Ha utolsó számként játsszák, a kérdésre a ráadást kérő „stay” lett volna a közönség válasza, most azonban a „továbbra” szavazott tapsaival. A továbbiakban Carlos Jobimtól a „Luiza”, utána Jerome Kern 1942-ben írt „klasszikusa” az „I'm Old Fashioned" hangzott el, ez utóbbi trió felállásban. Zongora, bőgő, dob, a standard elsősorban Gyárfás Péter jutalomjátéka lett, de szólóhoz jutott a doboknál testvére, Attila, és természetesen bőgős, Hrvoje Kralj is. Ebbe az alkalmi „Gyárfás trióba” szerintem legszívesebben a nézőtéren ülő „Gyafi” is beszállt volna, de ezúttal megelégedett a büszke apa szereppel, és továbbra is a keverőpult mellett ülve élvezte fiai játékát. Nyilván a jelenleg is jó egészségnek örvendő veterán harsonás, Randy Aldcroft is hisz abban, hogy reggelente egy pohár vörösbor karbantartja az egészséget, erre utal a nyolcvanas években írt szerzeménye, a „Breakfast Wine”, melyet Bobby Shew trombitás vitt sikerre azonos című lemezén, és most a visszatért fúvósokkal kiegészülve a Nexus LineUp is eljátszott. A nyolcvanas években íródott az „Africa”, a híres amerikai rock banda, a Toto nagy slágere is, mely egyben az utolsó szám lett volna, de a közönség maradásra bírta a zenekart. A ráadásban játszott Joe Henderson kompozíció, a „Step Lightly” után a viszontlátás reményében, mindenki elégedetten, egy remek koncert élményével inthetett búcsút.

A négyhónapos karantén után most először színpadra lépő zenekar a mainstream, a fősodor medrében járva, leginkább a „Blue Note” nagy korszakának hagyományait idézte meg. Ez a mind a fúvós-, mind a ritmusszekció által magabiztos hangszerkezeléssel, és a szólókban virtuozitással előadott zene ezen a koncerten is feledhetetlen pillanatokat hozott. Nem világmegváltó, döbbenetesen újszerű, amit csináltak, viszont a leginkább jazz-szerű jazzt játszották, kreatívan, jó ízléssel fűszerezve.

 

Budapest Jazz Club, 2020. július 30.

Fotó: Somogyvári Péter