fbpx

Harmónia Jazzműhely bemutatja #9: Oláh Krisztián karanténkoncertje

2020. máj. 31.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY sajnos még nem a Budapest Jazz Clubban, 2020. június 5-én, pénteken20 órai kezdettel bemutatja:  Oláh Krisztián karanténkoncertje

 A Harmónia Jazzműhely Alapítvány fontosnak tartja, hogy segítse a járvány miatt nehéz helyzetbe került jazz-zenészeket, ezért folytatódnak a koncertek péntekenként, igaz egyelőre nem a BJC-ben, hanem otthoni élő közvetítéssel.

Itt a honlapon is közvetíteni fogjuk a koncertet:

 

A 25 éves zongorista, OLÁH KRISZTIÁN olyan lendülettel és ritmusérzékkel játszik, hogy szólókoncertjein nem érződik a ritmusszekció hiánya.  17 éves korában elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzetközi Jazz-verseny szólista díját, illetve nagy sikerrel szerepelt az elkövetkezendő években számos európai versenyen Angliában, Litvániában és Hollandiában. Már mindössze 20 évesen a 2015-ös Montreux Jazz Fesztivál szóló zongora versenyének harmadik helyezettje lett, majd ezt követően egy két hetes akadémiai program keretén belül olyan nevekkel koncertezett együtt, mint Al Jarreau, Kurt Rosenwinkel, Nils-Petter Molvaer vagy Joe Sanders. Ugyanebben az évben a Junior Prima Primissima Díj, Creative Art Díj és Gramofon Magyar Jazz Díj nyertese. 2016-ban az év fiatal jazz-zenészének választotta a Magyar Jazz Szövetség. 2017-ben elnyerte Egerben a Szepesi György-díjat, illetve az Orszáczky-díjat, amit a Magyar Zeneszerzők Egyesülete adományozott neki. 2018-ban hatalmas sikert aratott a legendás londoni 606 Clubban, amikor az angol sztár szaxofonossal, Paul Booth-szal játszott. 

 A koncert időtartama kb. 35-40 perc.

BELÉPŐJEGY NINCS, MERT A VERŐLEÁNYOK KARANTÉNBAN VANNAK. ZENÉSZEINKET TARTALÉKAINKBÓL FIZETJÜK, DE ELÉG SZERÉNYEN, MERT MÉG AZ ÉV ELSŐ NEGYEDÉRE SEM KAPTUK MEG A PÁLYÁZATON NYERT ÖSSZEGET ÉS A HÁTRALÉVŐ HÓNAPOKRA AZ NKA NEM AD EGYELŐRE SEMMIT.

AKIK MEGTEHETIK ÉS SZERETNÉNEK SEGÍTENI A JÁRVÁNY MIATT LEHETETLEN HELYZETBE KERÜLT ZENÉSZEINKEN,  UTALHATNAK TETSZÉS SZERINTI ÖSSZEGET AZ ALÁBBI SZÁMLÁRA, DE A MEGJEGYZÉS ROVATBA FELTÉTLENÜL ÍRJÁK ODA: "ADOMÁNY XY ZENÉSZNEK 2020.(hónap).(nap)-ján ADOTT KARANTÉNKONCERTJÉÉRT".

 

 

HARMÓNIA MŰHELY ALAPÍTVÁNY

1136 BUDAPEST, HOLLÁN ERNŐ U.7.

Bank: MKB BANK ZRT

Bankszámla száma: 10300002-10442960-49020012

 

 A koncert élőben nézhető a Harmónia Jazzműhely Facebook oldalán:
https://hu-hu.facebook.com/HarmoniaJazzmuhely

Valamint közvetítjük a MagyarJazz weboldalán is:

https://magyarjazz.hu

FOGYASZTÁSI KÉNYSZER NINCS, de van otthon sörből, borból, üdítőből rendes választék – akár minőségi koktél, nyugodtan idd meg. Nem kérünk érte extrát.

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005