Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
10
18
20
26
27
28
29
30

Rendhagyó rekviem egy nagy jazz zenész emlékére // Lee Konitz (1927-2020)

2020. április 18.

Igazi jazz-világsztárt gyászolunk, aki otthagyta keze-nyomát a műfaj arculatán. Lee Konitz grandiózus életműve a jazz évszázados történetének aranylapjaira kívánkozik. Ő bizony azon altszaxofonosok egyike volt, akik nem Charlie Parker „köpenyéből bújtak elő”. Mindig saját útját járta, a belső elképzeléseken alapuló, tudatos és olykor elvont improvizációs játék páratlan mestere volt.

 Engedjék meg nekem a kedves olvasók, hogy inkább a nagy emberrel való személyes találkozásaimról, élményeimről számolhassak be, reá emlékezve. (Megjegyzem még, hogy anélkül, hogy összebeszéltünk volna, Somogyvári Péter barátomnak honlapunkon olvasható megemlékezése is a személyes emlékezés jegyében készült.)

 Néhány fontos információt azonban előrebocsátanék. Konitz jazztörténeti jelentőségű fellépése szülővárosából, Chicagóból New Yorkba való költözésével, majd a Claude Thornhill zenekarba való belépésével indult a múlt század 40-es éveinek közepén. Charlie Parker Yardbird Suite-jének Gil Evans-féle hangszerelésében előadott altszaxofon szólója mutatta meg, hogy vannak más utak is, mint amit Bird képviselt. Vibrátó nélküli, egyedi szaxofon-soundja nagy feltűnést keltett. Lennie Tristano volt a mentora tinédzser kora óta. A cool egyik legfontosabb figurája volt, nem véletlenül vett részt 1949-ben Miles Davisnek a „Birth of the Cool” sessionjain. Sok évtizedes pályája során hihetetlen mennyiségű partnere volt, de még saját formációinak sincs se szeri se száma. Vagy másfél száz(!) lemez készült saját neve alatt, ugyanennyin volt sideman. És szinte az utolsó pillanatig dolgozott. Két kezünkön megszámolható, hogy hány ilyen zenész volt a jazz történetében. (Hirtelen csak Dave Brubeck és Sony Rollins jutnak eszembe.)

Nos, első alkalommal egy különleges formációban láttam 1987-ben a Budai Parkszínpadon Paul Motian együttesében, amiben Konitz mellett Joe Lovano tenorozott, és Bill Frisell játszott gitáron. 1999-ben a Jazz Gardenben lépett fel a Trio Midnight kíséretével (fiatalabbak kedvéért: Oláh Kálmán, Egri János, Balázs Elemér). Közös lemez is készült, az „On Track” c. lemezükön három számban Lee Konitz is közreműködött.

A következő évben Belgiumban, a Dinant-i Jazzfesztiválon is együtt léptek pódiumra, és koncertjük lemezre is került. 2002-ben pedig ugyanez a formáció a Debreceni Jazz Napok egyik kiemelkedő attrakciója volt. A fellépés után Konitz néhány napot a fővárosban töltött. A Jazz Gardenben találkozót szerveztek vele, de ez valamiért nem jött össze. Kiderült, hogy a budai Novotel hotelben van: gyorsan felhívtam és találkozót kértem tőle. Nagyon kedvesen fogadott és életem egyik legnagyobb jazzélménye lett a vele történt beszélgetés. Szerencsére – már csak korom miatt is „képben voltam” pályáját illetően, ráadásul, amikor elmondtam, hogy Zoller Attilával is jó barátságban voltam, meglehetősen oldott légkörben zajlott az eszmecsere. (Konitznak ugyanis sok éven át tartó kapcsolata volt Zoller Attilával. A két öntörvényű intellektuális művész együttműködése több jazztörténeti fontosságú lemezt eredményezett. Ezek között a legfontosabb a német MPS kiadónál 1968-ban megjelent „Zo-Ko-Ma” c. album volt, amelyen Zoller, Konitz és Albert Mangelsdorff, valamint Barre Philips és Stu Martin játszottak.)  Ekkor kért meg engem Lee, hogy rögzítsem CD-korongra debreceni fellépését, sőt még a Wayne Shorter Quartet koncertjét is, ha majd a rádió leadja.  Ezeket a korongokat aztán kiküldtem kölni lakcímére, amit saját kezével írt kedves levélben köszönt meg. Egy-két évvel később Kölnben járva, személyesen megkerestem lakását, és Simon Géza Gábor Zoller Attiláról írott monográfiájának német nyelvű kiadását szomszédjánál hagytam, mivel ő éppen Amerikában járt. Okoskodásom bevált, mert Konitz sok évi németországi tartózkodás után tűrhetően értett németül, meg – mint utóbb kiderült, német felesége, Gundula segített neki a  számára érdekesebb fejezeteket lefordítani. (A 2015-ben New Yorkban rögzített Frescalalto c. Impulse-lemezén "Gundula" címmel egy gyönyörű ballada hangzik el.)

Aztán még három alkalommal találkozhattam vele és élvezhettem remek játékát. Minden alkalommal megkerestem, új vagy újonnan beszerzett korábbi lemezeinek dedikálására kértem. Persze memóriája is gyengült, de bármikor említettem neki, hogy Zoller barátja vagyok, magam is az Attila névre hallgatok, akkor mindig felismert. 2013. november 26-án a Budapest Jazz Clubban duózott Dan Tepfer amerikai zongoristával, aki alig 55 évvel volt fiatalabb nála. Aztán csak éppen karácsonyozni ugrott haza, mert 2014. január 12-én a Müpa Fesztivál Színházban a neves német zongorista Florian Weber triója kísérte (Robert Landferman bőgőzött és Jonas Burgwinkel dobolt). Végül két éve sincs, hogy 2018. június 18-án a BJC-ben ismét kvartett formációban varázsolt el minket: most is Florian Weber volt a zongorista, de két amerikai képviselte a ritmustandemet: Jeremy Stratton bőgős és George Schuller dobos (aki Gunther Schuller fia). Magas kora ellenére (2017 októberében volt 90 éves), de hihetetlen aktivitását ismerve joggal remélhettük, hogy még eljön Budapestre, de ez már sohasem valósulhat meg.

REQUIESCAT IN PACE   •   NYUGODJÉK BÉKÉBEN   

 

 Fotó: Somogyvári Péter