fbpx

Gina és Dávid

2020. március 12.

Múlt pénteken a hazai jazzpaletta egyik legsokoldalúbb gitárosa, az Artisjus-díjjal kitüntetett Lamm Dávid és 2016-ban a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjat elnyert, ugyancsak sokoldalú énekesnő, Kanizsa Georgina Pest új jazzbázisán, a Hegedű utcában nyílt Szerpentin Szalonban adott koncertet. Duójukat a két éve Budáról a Terézvárosba költözött egyedi hangulatú kávézó és régiségbolt pincéjében teltház várta.

A privát életben szigorúan a „G” betűvel ejtendő rövid változatú Gina nevet használó énekesnő, akárcsak kvartettjével legutóbbi, februári BJC koncertjén, ez alkalommal is legkedvesebb standard dalaiból válogatott, és most is az egyik legrégebbi „szerelem”, az „I Thought About You” hangzott el elsőként. Az énekes-dalszövegíró Johnny Mercer 1939-ben éppen fellépésre igyekezett, és indulófélben volt a pályaudvarra, mikor Jimmy Van Heusen gyorsan még elzongorázta neki újonnan komponált szerzeményét. Mercer gondolatai a New York-i lakásban már máshol jártak, de a Chicago felé monoton zakatoló vonaton a dallamok végül megihlették. A tényt, hogy vonaton ül, „I took a trip on the train”, meg amit az ablakán kinézve látott, „I passed a shadowy lane” után, gondosan mindig hozzátette az „and I thought about you”, azaz az „és rád gondolok” befejezést, és mire megérkezett, egy megható szerelmi vallomássá kerekítette élményeit, amelyeket Ginának 2020-ban is hitelesen sikerült megfogalmaznia.

Természetesen egy standard, de nem jazz, hanem a jazz legnagyobbjait is sokszor megihlető együttestől a „Two of Us” következett, a Beatles „Let it be” albumának első száma. Bár a lemezen rutinszerűen a Lennon-McCartney párost tüntették fel szerzőként, később kiderült, a dalt Paul egyedül írta. A duó változatban Dávid énekesi képességeiről is meggyőződhettünk.

A folytatásban kiderült, lényegében e két, egymástól távolinak tűnő zenei világ között kalandozva alakították repertoárjukat ezen az estén. A Nagy Amerikai Daloskönyv örökzöld darabjai, a Nancy Wilson, Carmen McRae, Dee Dee Bridgewater, és Gina egyik legnagyobb kedvence, Anita O'Day is énekelte 1946-ban írt „Angel Eyes” között hallhattunk pop és blues feldolgozásokat. Benny Golson 1956-ban Bostonban, George Wein „Storyville” nevezetű klubjában 20 perc alatt írt „Whisper Not”, vagy Horace Silver szelíd felbontású balladája, a legenda szerint a szerző fölé hajoló angyal sugallta „Peace” jól megfért az NBC-n tíz évadot megélt „Freinds” című amerikai szituációs komédia sorozat főcímdalával. A The Rembrandts amerikai duó komponálta „I’ll Be There For You” mellett több filmzene is bemutatásra került, így a 2011-ben bemutatott The Lincoln Lawyer bűnügyi dráma „Ain’t No Love In The Heart of The City”, és az 1967-es Les Demoiselles de Rochefort francia zenésvígjáték "Chanson de Maxence" című betétdalát is hallhattuk. Ez utóbbi a Michel Legrand - Jacques Demy szerzőpáros kompozíciója, és ahogy most Ginától hallhattuk, az angolra fordított „You Must Believe In Spring” címet kapott változata vált ismerté.

Dávid gyengéden csapott a húrok közé, mikor George Harrison a „White Albumon” megjelent „While My Guitar Gently Weeps” című dalát játszotta, és a fekete hangra váltó Ginával a pokolba vitt a B.B. King feldolgozásában 1970-ben újraéledt régi blues, a „Thrill Is Gone” előadásával. Roy Hawkins és Rick Darnell a Billboard 1951-es R&B listáján a hatodik helyet elért dögös nótájának ritmusaira a közönség is ütemesen tapsolni kezdett.

Meghitt pillanatokat hozott az 1960-as „Corcovado”, a „Quiet Nights of Quiet Stars" néven is ismert Antônio Carlos Jobim bossa nova, és az 1971-es Barbra Streisand, Gregory Porter, Al Jarreau által is énekelt, Bill Withers írta „Grandma’s Hands”. Az est során Gina, Lamm Dávid előadásából azt is megtudhattuk, hogy miért kapta a kritikusoktól a "modern day jazz standard" megtisztelő jelzőt Shirley Horn 1992-es albumának címadó dala, Artie Butler és Phyllis Molinary világszerte ismertté vált szerzeménye, a „Here’s to Life”.

A Szerpentin pincéjébe befért 30-40 főnyi közönség egy jól felépített, és kivételes tehetséggel előadott koncertet kapott. A feketeöves jazzrajongók ugyanúgy elégedettek lehettek, mint a műfajjal lazább viszonyt ápolók. Miközben szedelőzködtem felfigyeltem, hogy alig egy páran indulnak csak a kijárat felé, a többség köröket alkotva beszélgetni kezd. A körök rövidesen egybefonódtak, egyszer csak észleltem, engem is bevontak a körbe, és ismeretlen emberekkel kezdem taglalni az elmúlt másfél óra eseményeit. Többen kérdezgették Ginát és Dávidot is egy-egy szám történetéről, valahonnan egy kis vendégmarasztaló is előkerül, és mi körben állva már régi ismerősökként cseréltünk gondolatokat, hallgattuk egymás történeteit. Az okostelefonok elterjedése előtti boldog időszak idéződött fel bennem, mikor betérve valahova, még szóba elegyedtünk egymással. A Szerpentin Szalon főnökasszonya Vigh Monika (felhívta figyelmemet, hogy rövid „o”-val írjam nevét) is azt szeretné, ha a hely egyfajta menedéket adna az erre járóknak, akik a rohanás közepette megpihenhetnek egy pohár bor vagy kávé mellett. Az utazó, a polgár, a diák italát kihörpintve magával vihetne valamit ebből a harmóniából, mondhatná ott járt, ahol egy órára megállt az idő.

Monika elmondta azt is, hogy a Halászbástyához vezető Hunyadi János utcából azért költöztette régiségboltját a Liszt Ferenc tér közelségébe, a Király utcából nyíló Hegedű utcába, mert itt a bolthoz a pincehelyiséget is ki tudta bérelni, ahol a koncert is zajlott. Ez azért volt fontos számára, mert olyan régiség bolt, ahol kávét is ihatunk, sok van a világon. A pincében viszont megvalósíthatta régi álmait, a tavaly beindult kultúrprogramok között volt irodalmi est, könyvbemutató, képzőművészeti kiállítás, filmvetítés és jazz is. Az LFZE tehetséges hallgatói mellett fellépett itt többek között Vázsonyi János, David Yengibarian is. A hely adottságaihoz igazodva, itt elsősorban az akusztikus vagy nem giga decibelen megszólaló szűkebb formációk kaptak lehetőséget. A Szerpentin további programjait érdemes figyelni a legnagyobb közösségi oldalon, de a hely varázsáról már most szombaton is meggyőződhetnek a menedékre várók, a szalon pincéjében fél nyolckor kezdődő Halmos Fatime és David Yengibarian koncertjén.

 

Következő koncert: március 14., 19:30; Halmos Fatime & David Yengibarian Duo

 

Szerpentin Szalon Régiségbolt és Kávézó, 2020. március 6.

Fotó: Somogyvári Péter

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005