fbpx

Müpa Jazz Showcase – Rodek Balázs Trió, Fekecs Ákos Project, shinterz. - VIDEÓ

2020. február 13.

Pénteken indult a Müpában a tehetségbörze, aminek az eredményhirdetéséről már tudósítottunk. Azonban arról, hogy egyes napokon milyen produkciók hangzottak el, még nem esett szó. Nemcsak leírást fognak találni egyes zenekarokról, hanem mivel mindenkinek más az ízlése, szerettük volna, ha azok is belehallgathatnak a zenekarok produkcióiba, akik nem értek rá az adott napon. Sőt, mini interjút is adtak a fellépők, így a gondolataikat is meghallgathatják a zenéik közben.

Talán az első nap volt a legizgalmasabb zeneileg, mert mindhárom zenekar más és más jazz stílust hozott magával a tehetségbörzére. Viszont ez a nap hozott legkevesebben látogatót, főleg a legelső, 3 órakor kezdődő produkciót hallották kevesen, pedig érdemes volt időben érkezni, mert egy izgalmas, a mainstream vonalat képviselő zenekar állt színpadra a Zászlótérben. Minden fellépést megelőzött egy rövid beszélgetés a zenekar vezetőjével, aki pár szóval bemutatta a zenekarát, beszélt egy kicsit magáról és a formációja zenei nyelvezetéről. Mindezt Novák Péter színész, rendező, műsorvezető moderálta nagyon jól, pörgősen. Első fellépőnek eleve nem egyszerű a helyzete, mert a 3. nap végére annyi új impulzus éri a közönséget, hogy felejtésbe merülhet a produkciójuk, hát még ha munkaidőben kezdődik a fellépésük. Ők voltak a Rodek Balázs Trió, melynek tagjai: Rodek Balázs – gitár, Bögöthy Ádám – bőgő, Szabó Dániel Ferenc – dob. Szabó Dani dobolását ezen a napon kétszer is élvezhettük, tényleg jó volt hallgatni a két különböző stílusban játszó zenekarban. Ő többek közt Gyémánt Bálint új triójában is játszik. A Rodek Balázs trió tagjait a Kodolányi Főiskola (Egyetem) köti össze. Balázs Birta Mikinél tanult, ami kicsit hallható a játékán is. Egy nap történéseit mesélték el, vagyis 24 órát 1 órában, a reggeli tánctól a délutáni dugón át a vacsoráig. Balázsék dallamos, szenzitív, intim, a jazz főágát követő dallamos zenét játszanak, elérik hogy az ember kikapcsolódhasson a nagyváros nyüzsgéséből, forgatagából. (videó: https://youtu.be/IknGBZr9vAg)

A Zempléni Fesztiválon fellépési lehetőséget kapott a Rodek Balázs Trió.

 

A második előadás az Átriumban kezdődött fél óra múlva. Ez a tér egy jóval nagyobb színpadot és területet foglal magába, amihez a hangosítás is arányosan nőtt. Sajnos ezen a helyen, mintha a dobot kissé hangosabbra vették volna, mint amit megkívántak a zenekarok. Fekecs Ákos Project lépett a színpadra a bemutatkozás után. Ez egy éles váltás volt az előző csapat után, Ákos zenekara fúziós jazzt játszott. Ahogy elmondta a videóban, nyitott gondolkodású, így a jazz és a metál is jól megfér nála egymás mellett. A zenekar tagjai: Bartók Máté - EWI, szaxofon, Munkácsi Ádám – fuvola, Bejan Norbert - billentyűs hangszerek, Usztics Péter – gitár, Siklai István – basszusgitár, Fekecs Ákos – dob. Bejan Norbert csak beugró volt, egy hét alatt tanulta meg a számokat, amit észre sem lehetett venni. Kiemelném Bartók Máté és Munkácsi Ádám EWI és fuvola játékát is, érdekes színfolttal gazdagították a zenekar hangzását. A zenéjük leginkább jazz-rock volt, sok tempóváltással és az alap motívum ismétlésével, egy csöpp Jethro Tull beütéssel. Ők igazi buli zenekar igényesebb fesztiválra. Épp most jelent meg a lemezük: Ákos Fekecs Project: Mother EP.  (videó: https://youtu.be/IknGBZr9vAg?t=242)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A pénteki nap harmadik koncertjére visszatértünk a Zászlótérbe a kisebb színpadhoz, és ismét egy merőben eltérő produkciót hallhattunk. Bécsy Bence zenekara néhol fülbemászó, máskor elvont - free elemekkel, vagy pszichedelikus, jó értelemben vett alternatív, sok improvizációval, időnként elektronikával átszőtt zenét játszik. A shinterz. tagjai: Bécsy Bence – gitár, Csizmás András – bőgő, elektronika, basszusgitár, Szabó Dániel Ferenc – dob. Saját számokat és feldolgozásokat hallhattunk tőlük, sőt egy előttünk megszülető darabot is, tehát 100% improvizációt. A triót jazz klubban, de az elektronika használata miatt fiatalok által látogatott klubokban is el tudom képzelni. A formáció nevének jelentését a videóból megtudhatják. A műsorvezető, Novák Péter sem tudta elfelejteni ezt a nevet, vasárnapig emlegette. (videó: https://youtu.be/IknGBZr9vAg?t=524)

A Magyar Jazz Szövetségtől és a kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon fellépési lehetőséget kapott a shinterz. 

 

A péntek délutáni koncertek után a Fesztivál Színházban egy olyan zenekarvezető koncertjét lehetett meghallgatni, aki valamikor maga is a Jazz Showcase-en szerepelt, Oláh Krisztián Quartet lemezbemutatója következett, akiknek a vendége Rick Margitza szaxofonos volt.

 

Fotók, videó: Irk Réka

Müpa, 2020. február  7. 

 

Kapcsolódó cikkek: 

https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/417-a-mupa-jazz-showcase-dijazottjai

Ismét ifjú tehetségek a Müpában – egész hétvégén Jazz Showcase + Nemzetközi Jazztanulmányi Szimpózium

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005