Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
27
28
29
30
31

A szabadság nehéz terhe

2020. január 21.

A magyar avantgárd jazz zászlóvivője, Grencsó István a Lewis Jordan szaxofonossal kialakított gyümölcsöző kapcsolata után 2017-ben újabb amerikai partner után nézett. Meg is találta a neves chicagói fúvós, Ken Vandermark személyében. A 2017-ben kezdődött, lemezfelvételt is eredményező együttműködés 2020-ban újabb fordulóval folytatódik.

A több fellépést és újabb lemezfelvételt magába foglaló Grencsó Collective Special első közös jelenésének helyszíne a neves osztrák saalfeldeni jazzfesztivál volt, ahol Vandermark húzónévként szerepelt a műsorban. Nem csoda, ha a csapat másnap, január 18-án kissé fáradtan és feszültséggel telve érkezett Budapestre, amiben az is szerepet játszhatott, hogy Miklós Szilveszter helyét G. Szabó Hunor vette át a doboknál. Bocsássuk előre: a csere zökkenőmentesen zajlott le, G. Szabó kevesebb eszközzel, de avatottan vette ki részét a zenélésből, s ha a helyzet úgy kívánta, kellő nyomatékot adott az előadás súlypontjainak.

Próbatétel ide vagy oda, Ken Vandermarkot mintha acélból öntötték volna, az amerikai muzsikusokra jellemző magabiztossággal és lehengerlő dinamizmussal fújta hangszereit, a tenorszaxofont és a klarinétot. Grencsó ezen az estén tenorról altra váltott, de a klarinétot és a fuvolát is üzembe helyezte, színesítve a fúvósok hangképét. A Collective eme összetételében régi játszótárs, a vajdasági Kovács Tickmayer István szólaltatta meg az akusztikus zongorát, mellette „virtuális” elektronikus eszközeiből is hangzatokat csalt elő. A bőgőt Grencsó elválaszthatatlan társa, a sziklaszilárd Benkő Róbert kezelte ezúttal kevésbé ritmikus, többnyire basszushang-szolgáltató szerepben.

A két részre bontott, jó egyórás koncert zenei anyaga megfejtendő képletként marad meg a jelenlévők emlékezetében, ugyanis egy szó nem hangzott el a darabok (?) címéről és szerzőiről. Így hát azt kell rögzítenünk, hogy a free jazz sajátos magyar-amerikai változatából kaptunk ízelítőt három kiváló szólista elővezetésében. A „szabad” megfogalmazás ez esetben nem parttalan előadásmódra, hanem rögzített, azaz komponált témák, keretek és az azokra épülő, azokból kibontakozó improvizációk viszonyára utal. A két szaxofon bevezető, egyre magasabbra ívelő, perlekedő párbeszéde már előrevetítette, hogy nem „középutas” jazzélményben lesz része a hallgatóságnak. Nem annyira a darabok szerkezete – a messziről induló, lassan kibontakozó, váratlan fordulatokkal élő témák –, mint inkább a választott, atonális, diszharmonikus nyelvezet sorolja külön kategóriába ezt az előadásmódot. Ami, ismerjük el, legalább olyan vízválasztó a jazz hagyományos közönségének, mint az absztrakt festészet a figuratív ábrázolás kedvelőinek.

A négy nagyobb egységből álló koncert az oldás és kötés dramaturgiája szerint szerveződött, az égzengéssel felérő dinamikai tobzódásokat csendesebb, szemlélődőbb szakaszok követték, időt hagyva a lélegzetvételre, a hallottak megemésztésére. Utóbbiban különösen Kovács Tickmayer jeleskedett, aki nemcsak mesteri szinten beszéli ezt a nyelvet, hanem képes az elvont kifejezésmódnak humán dimenziót adni, virtuóz játékával drámai mélységekbe nyitni.  

Sok évtizeddel a free jazz kialakulása után a hallgatónak időnként olyan kényelmetlen érzése támad, hogy paradox módon ennek a stílusnak is épp úgy kialakult és rögzült az eszközkészlete, mint mondjuk a jazz-rocknak. Hallottunk már épp elég dobhártyát repesztő tülkölést, mint amilyet koncertzáró szaxofonszólójában Vandermark produkált – mégis, az intenzitás szinte emberfeletti fokozása, a személyiség kendőzetlen kitárulkozása önkéntelenül felszakadó, lelkes ujjongást váltott ki a közönségből. Ezt a formulákat, bevett frázisokat, ismert megoldásokat kerülni igyekvő előadási gyakorlatot épp az érintettség, a kifejezésbe vetett hit és a teljes azonosulás töltheti meg olyan tartalmakkal, amelyek képesek áthatolni a megszokottság kényelmes befogadói magatartásának falain.

 Fellépők: 

Ken Vandermark - szaxofon, klarinét,
Grencsó István - szaxofon, klarinét, fuvola,
Kovács Tickmayer István - zongora,
Benkő Róbert - nagybőgő,
G. Szabó Hunor - dob

 

Fotók: Turi Gábor

Opus Jazz Club, 2020. január 18.