fbpx

Jazzkarácsony és időutazás a Vintage Dolls-szal

2019. december 22.

A Kanizsa Big Band december 21-én tartotta hagyományosnak tekinthető karácsonyi koncertjét. A Nagykanizsán működő zenekar 2008 óta ezzel a rendezvénnyel zárja az évadot. Ilyenkor mindig egy-egy vendégművészt is hívnak műsorukba. Így lépett fel többek között Kristina Trezune énekesnő Lettországból, Gayer Mátyás jazz-zongorista, Tóth Viktor szaxofonos, Horváth Cintia, Szolnoki Péter és Berki Tamás énekesek. Idén a háromtagú Vintage Dolls ének triót hívta meg Vámos Béla a Kanizsa Big Band vezetője. Koncertjüket a kanizsai Medgyaszay-házban tartották.

A 2005 januárjában alakult Kanizsa Big Bandet nem kell különösképpen bemutatni, hiszen a nagyközönség több fesztiválon, koncerten és Big Band találkozón is hallhatta őket. Ellenben a Vintage Dolls egy új énekformáció a hazai jazzpalettán. A Munkácsy Eszter - Nagy Lili - Szász Ágnes trió 2017-ben debütált egy alkalmi fellépésen, amire Sárik Péter zongorista hívta meg őket.

Az akkori sikeren felbuzdulva a lányok önálló karrier kiépítésébe kezdtek. A jazzkorszaktól indulva a '30-as és '40-es évek amerikai zenéiben találták meg azt a világot, amit modernebb formában ugyan, de stílusjegyeit megtartva képviselnek. Trend, hogy a tradicionális jazz stílusok a swing zenéig bezárólag újra hódítanak Európában. Gondolhatunk itt például a Scott Bradlee által megálmodott Postmodern Jukebox projektre, Gunhild Carling változatosabbnál változatosabb formációira, a Coquette Jazz Bandre vagy hazai zenekarokra is. A számtalan jazz formáció mellett szimbiózisban sok Lindy Hop és Swing táncklub virágzik Európában. Hollandiától Magyarországig bezárólag szinte minden országban sokan táncolnak a múlt század jazz zenéire. Ezek után nézzük mi is történt a koncerten.

 

A Kanizsa Big Band egy tradicionális angol dallal a „Comfort and Joy”-jal indított, ami megegyezik a „God Rest Ye Merry, Gentleman” karácsonyi dallal. Ennek a dalnak a töretlen népszerűségét jól jelzi, hogy Bing Crosby után számtalan világsztár énekelte és énekli a dalt, Annie Lenox-tól Loreena McKennitt-ig. Ebben a számban a tehetséges szaxofonos, Cseke Dániel és Boda Marci zongorista játszott szólót. Eztán jött a mindenki által ismert „Jingle Bells”, amit eredetileg a Hálaadás ünnepére komponáltak és csak később került a karácsonyi dalok közé. A „You Call Everybody Darling” számnál érdemes megjegyezni, hogy ez is azok közé a dalok közé tartozik, amit anno az Andrew Sisters – a Vintage Dolls egyik példaképe – vitt sikerre. A sort folytatva az „Is You Is Or Is You Ain't My Baby” sláger következett, megidézve Anita O' Day, Nat King Cole, Dinah Washington, valamint Bing Crosby és Andrew Sisters előadását. Az „Angels We have Rocked The House” és a „Go Tell It On the Mountain” szerzeményeket csak a zenekar játszotta. Ezt követően az ének trió a „Gimme Some Skin, My Friend”-det és az „All About That Bass” számokat énekelte. E két tipikusan vokális előadásra megírt szerzemény közül az első Scott Bradlee projektje, míg az utóbbit például Judy Garland vagy Michael Bublé tolmácsolásában is ismerhetjük. A következő zenekari blokk után egy igazi különlegességgel rukkoltak ki a karácsonyi koncert szereplői. A Szenes Iván - Behár György páros slágere, a „Fütyülök én a twistre és a be-bopra” igazi kortörténeti ritkaság hangzásában, szövegében és a dal üzenetében egyaránt. Németh Lehel egykori nagy slágere ma is mosolyt csal az arcunkra.

Így volt ez a „Santa Claus Coming to Town” szám esetében is. Aztán újra a Big Band jött sorra a „Have Yourself a Merry Little Christmas” örökzölddel. A Vintage Dollsról a koncert végéhez közeledve elmondhatjuk, hogy mind énekhangban, mind koreográfiában, hajviseletben és öltözékükben is hűen adták vissza a múlt század első felére jellemző amerikai hangulatot. Igaz volt ez az utolsó számként előadott „Boogie Woogie Bugle Boy” dalra is.

A Kanizsa Big Band koncertje után, már tényleg ráhangolódhatunk a karácsonyra. Jöhet a közös ünneplés, az ajándékok, a vacsora, a karácsonyi dalok, amihez hozzátehetjük a mostani koncerten elhangzó dalokat is. Boldog Karácsonyt!

 

Fotók: Halász Gyula

Medgyaszay-ház, 2019. december  21.

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005