fbpx

Bolba Éva elhozta a karácsonyt a BJC-be a BJC-vel

2019. december 21.

Ki ne szeretné a karácsonyi zenéket, ha azok minőségi, nívós átdolgozások, és nagyra becsült muzsikusok adják elő. Ez történt a Budapest Jazz Clubban a BJC Big Band karácsonyi koncertjén. Ráadásul, ha hazánk egyik legszebb hangú énekesnője lép fel, aki mostanában csak gyerekműsorban hallható, akkor főleg érdemes az esténket a jazznek szentelni.

A BJC Big Band létrejöttének ötletgazdája a trombitás, Csizmadia Dávid volt, aki kivételesen nem volt jelen, mert épp Berlinben zenélt. A zenekar célja, hogy külföldi előadókkal magas színvonalon tudjanak együtt játszani.  – mondta a poénmester, konferanszié és harsonás Csapó Krisztián. Erre néhány példát is hozott, mint a nemsokára megjelenő lemezüket, amelynek felvétele a Müpában készült Gunhild Carling multiinstrumentalista közreműködésével. És természetesen a zenekar nem véletlenül viseli Budapest legnagyobb jazz klubjának nevét, hiszen a Budapest Jazz Club a támogatója a BJC Big Bandnek.

A big band tagjai, ahogy az egy ekkora zenekarnál lenni szokott, nem egészen állandó. Megtudhattuk, hogy vannak, akik a másik két nagy big band állandó tagjai is, sőt a Police Big Bandből is érkeztek zenészek. Ezen az estén a zenekar vezetője helyén az Angliából érkezett Matt Yardley foglalt helyet, a zongoránál pedig nem Tálas Áron, hanem Horváth Balázs ült, szaxofonon pedig Mester Dániel pótolta a hiányzót. Az iPad-jével és a mikrofonnal bajlódó műsorvezető sok érdekes dolgot elmondott nemcsak a zenekarról, hanem a tagokról is, amivel még pluszban színesítette a jókedvű estét.

Bemelegítésként a „Winter Wonderland”-et és a „God Rest Ye Merry Gentlemen”-t játszották, melyek közül a másodikban Pecze Balázs és Csapó Krisztián szólóit élvezhettük. Pecze Balázst egy héten belül már másodszor hallottam játszani, és azt hiszem helytálló, hogy a fiatal generáció egyik legjobb trombitása. Ezen az estén is több kitűnő szólóját hallhattuk.

A harmadik számban lépett színpadra az est különleges vendége, - akiről csak egy hete tudhattak azok, akik a BJC Big Band Facebook oldalát követik - Bolba Éva énekesnő, akinek hangja finom, érzéki és mindig tiszta. Őt az utóbbi pár évben big bandek vendégeként hallottam énekelni, de megtudtam, hogy létezik a saját „felnőtt” zenekara is a gyerekeknek szóló zenekar mellett (Bolba Éva és a JAZZterlánc), és nekik is megjelenik rövidesen lemezük. Először a „Jingle Bells”-t énekelte Diana Krall átdolgozásában, majd Barbara Streisand szerzeményét, az „Evergreen” című balladát. Az első szettben még elénekelte Éva a „The Very Thought Of You” című számot, amiben kiváló szólója volt Ducsai Szabolcsnak (trombita).

 

A szünet után Sammy Nestico számával, a „Basie Straight Ahead”-del kezdtek, amit a Count Basie zenekar játszott anno, de melyben most Elek Istvánnak volt szép szólója. Majd a második számban ismét Bolba Éva gyönyörű hangját élvezhettük, a „Ain’t Misbehavin’”-ben. Majd a következő három dalban nem énekelt az énekesnő, viszont az „Angels We Have Heard On High” francia karácsonyi zenében Csízi csörgőt ragadott. Majd az utolsó két karácsonyi énekre ismét visszaérkezett Bolba Évi („Christmas Time Is Here”, „Have Yourself A Merry Little Christmas”), és ünnepi hangulatba került a közönség. A remek este ráadása sem maradhatott el, az utolsó dal refrénjét játszották el újra, ami a lenti videón meghallgatható.

 

 

 

Fellépők:

Bolba Éva – ének

 

TROMBITÁK

Ducsai Szabolcs

Matt Yardley

Pecze Balázs

Koós-Hutás Áron

 

HARSONÁK

Abbas Murád

Csapó Krisztián

Varga István

Nagy Viktor Dániel

 

SZAXOFONOK

Elek István

Kedl László

Stencli Tamás

Mester Dániel

Zana Zoltán

 

RITMUSSZEKCIÓ

Horváth Balázs – zongora

Ifj. Tóth István – gitár

Fonay Tibor – bőgő

Csízi László – dob

 

Fotók: Irk Réka

 Budapest Jazz Club, 2019. december  18.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
11
13
14
26
Dátum : 2019. ápr. 26.
30
Dátum : 2019. ápr. 30.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005