fbpx

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének félévi vizsgakoncertjei – 1. nap

2019. január 16.

Kedden kezdődtek az egyetemisták vizsgakoncertjei, melynek a Budapest Jazz Club ad otthont ebben az évben is. Mindenkinek ajánlom, akinek napközben van egy kis szabad ideje, mert klassz koncertek követik egymást, volt akiket az elmúlt félévben már többször hallottam a BJC-ben. Az első nap igen magasra tették a diákok a mércét. Több kiemelkedő szereplést is láthattunk, jó szólókkal, csoda scattelésekkel. A standardek közé majdnem minden zenekar rakott egy-egy saját szerzeményt is, volt ahol ezek sokkal erősebb produkciók voltak, mint egy jól ismert szám. A ritmusszekciók is szépen megoldották a feladatot, nem terjedtek általában túl a kíséret adta lehetőségeken.

Eőry Viktória - ének (BA3), Csipkés Sándor – zongora (BA3), Pál Gábor – basszusgitár (BA1), Zombori Attila – dob (BA2)
Felkészítő tanár: Márkus Tibor

Joanna Juks - ének (Erasm.), Pázmándi Gergő – szaxofon (BA3), Takács Dániel - gitár (BA3), Hegyi Zoltán - bőgő (BA3), Baranyi Bence – dob (BA1)
Felkészítő tanár: Borbély Mihály

Pázmándi Gergő quartet
Pázmándi Gergő – szaxofon (BA3), Takács Dániel - gitár (BA3), Hegyi Zoltán - bőgő (BA3), Baranyi Bence – dob (BA1)
Felkészítő tanár: Borbély Mihály

Egri János – ének (BA2), Farkas Zsolt – zongora (BA2), Fekete István – szárnykürt (BA2), Mackó Miklós - gitár (BA1), Arday Dániel – bőgő (BA3), Pierre Martin – dob (ERASM)
Felkészítő tanár: Bacsó Kristóf

Mácskovics Szabolcs - zongora (BA3), Riccardo Trombini - gitár (ERASM), Lovász Barnabás - bőgő (BA3), Zombori Attila - dob (BA2)
Felkészítő tanár: Bacsó Kristóf

Enrica La Penna - ének (ERASM), Mácskovics Szabolcs - zongora (BA3), Riccardo Trombini - gitár (ERASM), Lovász Barnabás - bőgő (BA3), Zombori Attila - dob (BA2)
Felkészítő tanár: Bacsó Kristóf

Nagy Babos Rebeka – ének (BA1), Pohl Nándor – zongora (BA1), Vadász Gellért - szaxofon (BA1), Veininger Kristóf – szaxofon (BA1), Cseh Péter – gitár (BA1), Sárosi Áron - bőgő (BA1), Baranyi Bence - dob (BA1)
Felkészítő tanár: Bacsó Kristóf

Szcuka Panka - ének (BA1), Szabó Gergő – zongora (BA1), Daróczi Áron - trombita (BA1), Puskás Levente – gitár (BA2), Arday Dániel - bőgő (BA3), Gulyás Szabó Krisztián - dob (BA1),
Felkészítő tanár: Bacsó Kristóf

Szcuka Panka - ének (BA1), Szabó Gergő – zongora (BA1), Brunner Bence – harsona (BA2), Pázmándi Gergely - szaxofon (BA3), Szitás Tamás – szaxofon (ERASM), Daróczi Áron - trombita (BA1), Puskás Levente – gitár (BA2), Arday Dániel - bőgő (BA3), Gulyás Szabó Krisztián - dob (BA1),
Felkészítő tanár: Bacsó Kristóf

A tanári kar

Fotó: Irk Réka

Budapest Jazz Club, 2019. január 15.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005