fbpx

Mindent vitt a Bolyki Tamás Quartet a Jazz Combo versenyen

2019. november 18.

A kétévente megrendezésre kerülő Jazz Combo verseny idén november 17-én, vasárnap délután került lebonyolításra a BJC-ben. A 2005 óta működő, magas színvonalú verseny döntőjébe igazán színvonalas produkciók kerültek. Úgy gondolom, hogy minden verseny jó gyakorlás, színpadi tapasztalatszerzés, reklám a jazzel foglalkozó fiatalok számára. Ha megnézzük az első Jazz Combo versenyen győzteseit, akkor rögtön kiderül, hogy a ma már ismert zenészek is pont így gondolták annak idején: Fenyvesi Márton, Ávéd János, Oláh Dezső.

A Jazz Combo verseny motorja Kollmann Gábor, a Magyar Jazz Szövetség egyik vezetője, nem csak szervezte, de vezette is a műsort vasárnap délután. A zsűri elnöke Gayer Ferenc volt, a zsűriben még helyet foglalt Gyémánt Bálint, és a családi okok miatt távolmaradó Révész Richárd helyett Elek István. A versenyen nemcsak helyezéseket osztottak, hanem a legjobb szólistát és a legjobb hangszerelőt is díjazták. A fellépési sorrendet a nézők előtt „sorsolták” ki. A versenyen minden zenekarnak 2 dal eljátszására volt lehetősége. Egyik a kötelezők közül került ki, a másik egy saját szerzemény volt. Érdekes, hogy a 3 kötelező darab közül csak kettőt választottak a zenekarok a versenyre, mégpedig Jerome Kern „Yesterdays” című zenéjét és Chick Corea-tól a „Windows”-t.

Az első fellépő Rozbora Ádám Quartet volt, akik pár napja lettek harmadikak a Bábel Jazz versenyén. A zenekar tagjai – Rozbora Ádám - trombita, Pohl Nándor - zongora, Szabó Kristóf Márk - basszusgitár, Mohai Szabolcs - dob – a Zeneakadémia tanulói vagy épp végzett, volt tanulói. Az első zenekarnak mindig nehezebb a helyzete, mert nincs összehasonlítási alapja se a zsűrinek, se a közönségnek, ráadásul olyat kell mutatniuk, zenélniük, ami megmarad a fülekben a verseny végéig. Kötelező darabként a „Windows”-t adták elő, saját számként pedig Rozbora Ádám szerzeményét, a „Dark River”-t. Szép szólókat hallhattunk Rozbora Ádámtól és Mohai Szabolcstól is. A saját számukban sokkal jobban kibontakozhattak.

A második zenekar, akik színpadra álltak egy rövid átszerelés után, a Mihalovics Dávid Quartet volt, akik Jazz Friends néven ismertek és sűrűn fellépnek az iF jazz kávézóban, bár egy kicsit más felállásban. A zenekar tagjai: Garay Anna Elza – szopránszaxofon, Möntör Máté – gitár, Mihalovics Dávid – basszusgitár, Kiss Tamás – dob. A „Yesterdays”-t játszották a kötelezőek közül, és a saját számuk „Folk Song” nevet viselte, ami Mihalovics Dávid szerzeménye volt. Az ő játékuk a jazzből egy kicsit a jazz-rock felé is elkalandozott. Kifejezetten jó gitár – szaxofon játékokat hallhattunk, és a ritmusszekció is mutatott érdekes dolgokat. Nekem kis hiányérzetem volt, hogy egy szót sem mondtak magukról, se a számokról. Igaz elsőre nem működött a mikrofon, de a BJC hangtechnikusa, Novák Marci, aki ismét tökéletes hangot varázsolt a színpadra, megoldotta volna. Érdekes volt a zenekar hangzása zongora nélkül.

 

 

 

 

 

A harmadik előadó a Dorchipelago volt, miután a műsorvezető többször is bajban volt az együttes nevének kiejtésével, végre a díjkiosztón megtudhattuk a zenekarvezetőtől, Hütter Dórától, hogy az együttes neve a saját keresztnevéből és az Archipelago szóból alakult ki, ami szigetcsoportot, szigetvilágot jelent. Ezzel szeretne üzenni, hogy várnak mindenkit a kis szigetvilágukba a koncertjeiken. A zenekar tagjai: Hütter Dóra – ének, gitár, Pethő Csaba – gitár, Botos Norbert – zongora, Szereceán Tihamér – basszusgitár, Borbély Bence Regő – dob, akik közül többen is a Zeneakadémia diákjai. Az énekesnő hangja kicsit bizonytalan, de szerethető. A basszusgitáros Szereceán Tihamér az utolsó pillanatban ugrott be a zenekar állandó zenésze helyett, és nagyon jól helyt állt. Dóra konferálása élmény számba ment, és a saját daluk már megtalálható a Youtube-on. A kötelező számként a „Yesterdays”-t választották, amiben Dóra csak énekelt, majd a saját számban, mely a „Napsugár” címet viselte, gitározott is az ének mellett. Ez a vidám dal megítélésem szerint nem volt igazán jazz-kompozíció, inkább pop, valahol Boggie - Szeder átmenet. Elmondták szünetben a versenyzők, hogy kisebb klubokban játszanak, legközelebb a Montázs Art Café-ban.

 

 

 

 

 

 

 

Utolsó fellépő a Bolyki Tamás Quartet volt. A zenekar tagjai: Bolyki Tamás – gitár, Bejan Norbert – zongora, Pál Gábor – basszusgitár, Fábry Adonisz – dob. Közülük is többen már a Zeneakadémiára járnak. A Bartók konziból ismerik egymást, - mint Fábry Adonisz elmondta,- és a verseny előtt csak párszor játszottak együtt. Bejan Norbert indult Az Év Fiatal Jazz-zenésze 2019 versenyen is, ahol már felhívta a figyelmet magára, ami vasárnap sem maradt el. A zenekar választott darabja a „Windows” volt. Saját darabként pedig a zenekarvezető szerzeménye, az „Expose” címet viselő mű került eljátszásra. Egy igazán felvillanyozó előadásnak lehettünk tanúi. A saját szerzeménynek nagyon jó groove-ja volt, iszonyú jól hangzott együtt a zenekar. Ritmusos, fiatalos hangvételével kitűnt az összes addig hallott előadás közül. A ritmusszekció is óriásit alkotott. Pál Gábor egy biztos pont minden zenekarban, de merész improvizációival reflektorfénybe került most is. Bolyki Tamás játéka már egyéni, de még biztos fejlődni fog, a szerzeménye sikert aratott. (A családneve nem véletlenül ismerős, édesapja a Bolyki Brothers tagja.) Jó zárása volt a versenynek.

 

A zsűri 20-30 perc után kihirdette a végeredményt.

  1. helyezett: Bolyki Tamás Quartet
  2. helyezett: Dorchipelago
  3. helyezett: Mihalovics Dávid Quartet

Különdíjak:

Legjobb szólista: Pál Gábor – basszusgitár / Bolyki Tamás Quartet

Legjobb hangszerelés: „Expose” – Bolyki Tamás Quartet

 

Mint Elek István elárulta, a sorrend több szempont alapján dőlt el: hangszertudás, eredetiség, színpadi jelenlét, standard-játék. Elek István felhívta a fiatalok figyelmét arra is, hogy a színpadi jelenlét és a kommunikáció rendkívül fontos. Gyémánt Bálint arra világított rá, hogy az egyéniség szerepe kulcsfontosságú egy zenekar életében és a színpadi jelenlétben, a művészi üzenetüket próbálják meg átadni akár verbálisan is. Gayer Ferenc még külön szólt a helyezést nem kapott zenekarhoz, hogy ne adják fel, menjenek tovább a választott útjukon.

 

Gratulálunk minden versenyzőnek, külön a győzteseknek!

 Fotó: Irk Réka

Budapest Jazz Club, 2019. november 17.

Fotó: Pál Gábor / Facebook

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
10
18
20
26
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005