fbpx

Oláh Szabolcs Quintet a K11-ben – interjú

2019. november 04.

Szerdán, november 6-án Oláh Szabolcs zenekara a legújabb lemezét mutatja be a K11 Művészeti és Kulturális Központ újjáélesztett jazz klubjában.

A Modern Art Orchestra által tavaly lemezre vett és megjelentetett „Winding Road” album után, melyen Szabolcs szerzeményeit játsszák, a 2019-es évben saját zenekarával is megjelentetett egy lemezt, mégpedig „Crystal Brook” címmel. Oláh Szabolcs játékára a kifinomult hangzás jellemző, fülbemászó muzsikája a modern mainstream jazzbe sorolható. Józsa Botond ezt írja kritikájában: „A végletekig kidolgozott megszólalás sokéves munka eredménye…”. Ahogy a lemezen, úgy a koncerten is Ávéd János (szaxofon), Cseke Gábor (zongora), Bögöthy Ádám (bőgő) és Csízi László (dob) lesznek a partnerei.
A koncertről és az elképzeléseiről kérdeztem Oláh Szabolcsot.

  • MagyarJazz: A zenekar három alaptagja (akik a MAO alapító tagjai is) rajtad kívül Ávéd János és Cseke Gábor. Megkönnyíti a munkádat, hogy a MAO-ban is együtt dolgoztatok?
  • Oláh Szabolcs: A quintetem minden tagja jelenleg állandó tag a MAO-ban, én 2009 óta nem dolgozom velük rendszeresen, hanem szerzőként van alkalmam részt venni a big band életében és természetesen a szerzői albumomon gitározom is. Az, hogy ők rendszeresen együtt dolgoznak, hozzájárul ahhoz az összeszokott, egymásra hangolt megszólaláshoz, ami a quintetemben is hallható. Gáborral és Jánossal a MAO 2005-ös alapítása óta rengeteg alkalmunk volt együtt játszani a zenekaron belül és attól eltérő formációkban. Nagyon szeretem a játékukat, és fontos szempont, hogy emberileg is jól megértjük egymást, ezért lettek alaptagjai a quintetemnek is.

 

  • MagyarJazz: Ávéd János muzsikáját általában nem a mainstream vonulat jellemzi. A lemezen a harmóniákat, a légies játékot ő töri meg, mintha épp az ellentétre törekedtél volna, hogy a kiegyensúlyozott gitárjátékot megtörjék a szaxofonszólók. Eközben persze sok a gitár-szaxofon uniszónó, ami igen érdekes hangzást ad.
  • Oláh Szabolcs: Szerintem János annyira sokoldalú, nyitott, érdeklődő és képzett muzsikus, hogy bármilyen zenei szituációban megállná a helyét és ennek gyakran tanúi is lehetünk a különböző formációk hallgatásakor, amikben részt vesz. Saját zenéje valóban a kísérletező, komplex irányzatokból táplálkozik. Az én zenémet játszva arányosan jeleníti meg a kreatív szabadságot, a harmóniák izgalmas kifejezését. Nem szoktam instrukciókat adni a szólóival kapcsolatban, szeretem azt a folyamatot, ahogy hozzájárul ötletességével a zenekar hangzásához. Az a sound és széles érzelmi skála, amit megjelenít, nagyon fontos számomra. Tudatos zeneszerzői választás a gyakori szaxofon-gitár uniszónók használata, egyszerűen, mert régóta nagyon kedvelem a témák ilyen módon való bemutatását. János közreműködésével ez nagyon szépen kialakult és egy hangszerként tudunk szólni.

 

  • MagyarJazz: A kompozícióid nagyon kidolgozottak. Ez a big band zeneszerzés hatása? Mennyiben változott az új lemez hangvétele az eddigiekhez képest? Mennyiben változtatták meg az új tagok?
  • Oláh Szabolcs: Valóban hatással lehetett rá a big band zeneszerzés, amiben sok tapasztalatom van. Körülbelül hét-nyolc éve tisztult le a kompozíciók megírásához használt technikám. Elkezdtem pianínón dolgozni, kottapapír és ceruza használatával. Számítógépet csak nehezebb hangszerelési feladatoknál használok, amire ennek az albumnak a megírásánál nem volt szükség. A dallamokat egyszerre írom a kísérő harmóniákkal, tehát nem egymást követően, emiatt minden hangnak még nagyobb jelentősége van és a kész kompozíció kidolgozottabb. Utólagos hangszereléssel írok hozzá második szólamot, vagy ellenpontot, bevezetőt.
    Formai szempontból ezen az albumon és még sok szerzeményemnél egyszerű dalformákat használok, így úgy improvizálhatunk rájuk, mint egy jazz standardre. 
    A lemez hangvételéről volt egy elképzelésem, aminél a legfontosabb szempontnak a letisztultságot tartottam.
    Volt egy kissé körvonalazatlan ideálom róla, az eddigiekhez képest kevésbé groove-os, hullámzóbb és dinamikusabb hangzást szerettem volna.
    Ezért Csízi Lászlót hívtam el dobolni, akivel már volt alkalmam többször is játszani, és pontosan ezt az elképzelést segített megvalósítani. Lenyűgöz az a dallamhangszer-szerű, érzékeny, színes és dinamikus dobolás, ami a játékát jellemzi. Bögöthy Ádám szintén játszott már korábban egy alkalommal a zenekaromban, mielőtt elhívtam volna állandó tagnak. Nagyon tetszik a soundja, a dallamvezetései, melyekkel olykor meglep bennünket, és kiváló szólista, amit a lemezen is hallhatunk.

 

  • MagyarJazz: Miért „Crystal Brook” (Kristály Patak) a legújabb albumod címe, amit a K11-ben fogtok bemutatni a héten?
  • Oláh Szabolcs: Ez egy szép ballada címe, amit a lemez címadó darabjának választottam, mert úgy éreztem, hogy ez foglalja össze mondanivaló és hangzásvilág szempontjából a teljes albumot. Az említett letisztultság, egyszerűség, játékosság és dinamika mind jellemzői egy kristálytiszta hegyi pataknak. Mélyebb szinten a lelki-szellemi megújulás lehetőségét jelenti, mely szintén kristálytiszta forrásból merít. Minden, a lemezen szereplő darab egy hosszú alkotói folyamatból természetesen és kényszerítés nélkül született, melyre türelmesen várakoztam. Ezt a természetességet is kifejezi számomra ez a cím.

 

  • MagyarJazz: Zeneszerző, gitáros és hangszerelő is vagy. Készülsz már újabb anyagokkal? Mik a terveid a közeljövőben?
  • Oláh Szabolcs: Igen, folyamatosan dolgozom új anyagokon és vannak még felvételre váró munkáim. Egy új programon dolgoztam az idén a quintetem számára, mely kiegészülne szimfonikus zenekarral. Nagyon izgalmas és magával ragadó volt a munka, ekkora apparátusra még nem komponáltam. Azt még nem tudom, hogy mikor sikerül bemutatni a közönségnek.
    Távolabbi projektek is körvonalazódnak már.
    Úgy tűnik lesz pár koncertünk jövőre a Crystal Brook-kal, és a Cseke Gáborral közös duónkkal is lesznek fellépések, melyeken a 2017-es „Message From the Sun” anyagunkat játsszuk.

 

  • MagyarJazz: Még egyszer kérlek mondd el, kikkel és hánykor fogsz játszani a K11-ben? Készültök-e még valami újdonsággal?
  • Oláh Szabolcs: Ávéd János fog szaxofonozni, Cseke Gábor zongorázik, Bögöthy Ádám bőgőzik, Csízi László dobol majd és én gitározom. 8 órakor kezdünk, sok szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen hallaná élőben az új album anyagát. Az újdonság maga a szeptemberben megjelent „Crystal Brook” album, amit mindig egy kicsit másként adunk elő, új lehetőségeket felfedezve a kompozíciókban.

Köszönöm az interjút.

http://k11.hu/programok/programok/olah-szabolcs-quintet---crystal-brook

 

Lemezajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/293-olah-szabolcs-quintet-crystal-brook 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
2
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005