fbpx

A színek hatalma - Sounds of Colors lemezbemutató

2019. október 20.

Varga Gábor soproni jazz-zongorista, zeneszerző fellépése szinte unikum számba megy Budapesten és környékén. Törökbálinton a lelkes jazzrajongók meghallgathatták ennek a kifinomult és virtuóz zongoristának és zenekarának a játékát, kompozícióit. A Varga Gábor Quartet, vagyis Varga Gábor, Csuhaj-Barna Tibor, Jeszenszky György és Szaniszló Richárd, a 2018-as „Sounds of Colors” című lemezüket mutatták be nagy sikerrel.

 

Varga Gábor zenekarának tagjairól tudjuk, hogy igen szenzibilis a játékuk és mestereik a hangszerüknek. Ez a lemezen is hallható, de élőben még elementárisabban kihangsúlyozódik az együttes játék, az egymásra figyelés.

A koncertet nem szakították meg szünettel, hogy ne legyen benne törés, kevés konferálással jöttek egymás után a szebbnél szebb darabok. Gábor elmondta, hogy ő a cool-iskola, -irányzat híve. Erről Pallai Péter A cool stílus zongoristái sorozatában olvashatnak: „Sokan Miles Davis nevével társítják a cool irányzat születését azon egyszerű oknál fogva, hogy Miles lemezfelvétel sorozatát 1949-50-ben a "The Birth Of The Cool" gyűjtőnév alatt adták ki.„; „A bebophoz képest a cool átgondoltabb, szervezettebb, megközelíthetőbb, de korántsem populista, inkább valamelyest intellektualizált irányzat volt.„. (részletesebben:https://magyarjazz.hu/sorozatok/jazztorteneti-felvetelek/177-a-nagy-elodok-5-resz).

 

A „Sounds of Dreams” című dallal kezdett a zenekar. Ez egy szép, lassú szám, amiben hol a zongora, hol a vibrafon válaszolgat a bőgőnek. Nagyon erősen érvényesül a bőgő, ráadásul Csuhaj-Barna Tibor érzékeny játéka és a bőgő gyönyörű, mély soundja igazi ritkaság hazánkban. Engem emlékeztetett Miles Davis „All Blues” című standardjére.

A következő szám a „Sounds of Sea” nevet viselte. Ez egy latinos, táncra perdítő zene, nagy szerepet kapott a vibrafon játéka. Szaniszló Richárd egy olyan hangszerrel érkezett, amit pár hete kapott a világhírű David Friedman vibrafon és marimba mestertől ajándékba. Finom játéka, az egyik legjobb vibrafonossá tette itthon.  A dalról a zadari Tengeri orgona jutott eszembe, hasonlít a hangja, ahogy a tenger végighullámzik a csöveken, és a hossztól függően, a víziorgona kürtője hangot ad.

Következő egy lassú ballada volt, biztos szép emlék ihlette a zeneszerzőt, aminek a címe „Sounds of Memories”. Ez volt az egyik szám, amiben szenzibilis bőgő szólót hallhattunk Csuhaj-Barna Tibortól.

A következő számokból már eltűnt a bús merengés. Előtört a virtuozitás, a modern jazz elemei hallhatóak, ezek igazán a cool-stílus jegyeit magán viselő alkotások voltak: „Sounds of Being High / Sounds of Night / Sounds of Blues „. A gyors tempó mindenkire hatással volt, a dob hihetetlen tempót játszott, és talán most hallottam először Jeszenszky Györgyöt - anélkül, hogy szólózott volna egy számban is,- a zenekar vezér egyéniségeként dobolni. Teljes mértékben a zongorával együtt futott, minket, közönséget is megbabonázva. Érdekes, hogy mindegyik számban volt egy-két ismerős dallam elrejtve.  

Természetesen a vastaps nem maradhatott el, és ráadásként egy standardet is eljátszottak uptempoban, Wayne Shortertől a Footprints-et.

 

Ez a zenekar így tökéletes, ahogy van. A zongorista és a vibrafonos improvizációi, valamint a ritmus-szekció swinges játéka is a legmagasabb művészi színvonalat képviseli. Varga Gábor zenekara a sodró, magával ragadó játékával, a közönséget egy varázslatos estével ajándékozta meg.

 

 

 

Törökbálint, 2019. október 4.
Varga Gábor – zongora
Csuhaj Barna Tibor – bőgő
Jeszenszky György – dob
Szaniszló Richárd – vibrafon

Következő klubkoncert: november 13.   •   19.00   •   Gyárfás István trió

 

Fotó: Lázár Miklós, Irk Réka

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005