koncert

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
12
Dátum : 2019. nov. 12.
16
Dátum : 2019. nov. 16.

Újabb emlékezetes találkozás egy nagy jazzdívával

2019. október 12.

A nagy fekete-amerikai énekesnőt, Dee Dee Bridgewatert évtizedeken keresztül úgy tartottuk számon, mint a nagy dívák (Billie Holiday, Ella Fitzgerald és Sarah Vaughan) egyenes „leszármazottját”, hiszen pályájának elején valóban ennek a – klasszikus értelemben vett – vokális előadó művészetnek vált folytatójává. Ekkor még csak lemezek, videók vagy DVD-k közvetítésével ismerhettük meg munkásságát, amely Duke Ellington, Horace Silver, Ella Fitzgerald és Billie Holiday életműve előtti tiszteletét fejezte ki akkori fellépései és lemezei révén.

Aztán az ezredfordulót követően már különleges, saját elképzelése szerinti műsoraival találkozhattunk személyesen is két ízben a Müpában. Az afro-amerikaiaknak az őshaza iránti érdeklődése mutatkozott meg a Malihoz kötődő „Red Earth” projektben, majd választott hazája dalkincsét is bemutatta francia nyelven, hiszen csaknem negyed évszázadot töltött Franciaországban. Négy éve, a Veszprémfesten a „Dee Dee’s Feathers” program a New Orleans Jazz Orchestra kíséretével fergeteges sikert aratott, tavaly pedig Quincy Jones 85. születésnapi koncertjének egyik résztvevőjeként néhány dallal ő is köszöntötte a világ egyik legnagyobb jazz ikonját az Arénában.

Ezen a hűvös októberi estén, az időközben Amerikába visszaköltözött énekesnőnek a szülővárosa előtti tisztelgése jegyében készült „Memphis… Yes, I’m Ready” c. lemezalbumát ismerhettük meg a Budapest Kongresszusi Központban.

Dee Dee hihetetlenül ért a közönséggel való kapcsolatteremtéshez. Kedvesen, humorosan konferált: az éppen soron következő dalra vonatkozóan osztotta meg gondolatait. A zenekar halk zenével festette alá a díva monológjait. Hétévesen már rendszeresen hallgatta a rádióban a fekete amerikaiak zenéjét. Apja zenetanár volt, és olyan később világhírű jazz zenészeket tanított, mint Charles Lloyd vagy George Coleman, sőt még diszkzsoké is volt B. B. Kinggel és Thomas Rufus-szal.  Beszélt gyermekkoráról, tinédzser éveiről, de a faji diszkrimináció kemény megpróbáltatásairól is, amely még az iskolákban is megnyilvánult. Erről például a The Staple Singers nagy soul-jazz számának, a „Why Am I Treated So Bad”, (azaz a „Miért bánnak velem olyan rosszul”) előadását megelőzően beszélt. Ez a polgárjogi mozgalom egyik fontos dala volt 1967-ben.

Dee Dee fiatal korának kedvencei, a 60-as évek nagy sikerszámai egymás után kerültek sorra. A lemez címadója, Barbara Mason „Yes, I’m Ready”-je 1965-ben volt a soul-stílus egyik emblematikus darabja, a „The Thrill Is Gone”, B. B. King slágere 1969-ből. De elhangzott a „Try A Little Tenderness” is, ami Otis Reading egyik ikonikus száma volt 1966-ban és a „Giving Up” pop siker, Van McCoy szerzeménye, ami a Gladys Knight & the Pips előadásában aratott.  (Ezek a több százezer, olykor akár több millió példányban elkelt, általában két számot tartalmazó 45 fordulatú kismikro-lemezek a tömegek és a zenegépek számára készültek. A mai fiatalok legfeljebb könyvekből, vagy az internetről tájékozódhatnak arról, amiről itt beszélek.) Viszont egy igazi veretes blues-standard, a „Going Down Slow”, annakidején Howlin’ Wolf nagy dobása volt.  Ováció fogadta Isaac Hayes szerzeményét ’66-ból, a „B.A.B.Y.”-t,  ami Carla Thomas előadásában lett sláger, majd az „I Can’t Stand the Rain”-t, Tina Turner egyik sikerszámát, és a Temptations együttes „I Can’t Get Next to You” c. dalát 69-ből.

De Memphisről nem lehet hírt adni Elvis Presley nélkül, akinek rezidenciája, a Graceland és végső nyughelye is itt található. Így elhangzott egyik legelső slágere még 1956-ból, a „Don’t Be Cruel”, de a lemezen még a „Hound Dog” is megtalálható, a híres szerzőpáros, Jerry Leiber és Mike Stoller szerzeménye.     

Dee Dee és nyolctagú csapata az európai turnéra hat hangszeressel, és két háttér vokalistával érkezett. Curtis Pulliam trombitán és Bryant Lockhart tenorszaxofonon, akár mint egy mini fúvóskórus, akár szólóikkal káprázatos játékot nyújtottak. Grandiózus gitárszólókban sem volt hiány Charlton Johnson jóvoltából, de  Zedrick „Kurt” Clayton Hammond-orgonajátéka is elmélyítette a hiteles soul- és R&B hangzást.  A basszus mestere Barry Campbell volt, a doboknál pedig Carlos Sargent zsonglőrködött. A két termetes hölgy: Skyler Gordon és Shontelle Norman kiemelkedő háttérvokált biztosítottak, amely különösen a balladákban volt hatásos. Maga Dee Dee nemcsak hihetetlen fizikai állapotával lepte meg a közönséget, de a repertoárnak megfelelő elképesztő – a nagy fekete soul/R&B/rock/pop sztárok showját idéző – előadásával is, amit talán a beszámolót kísérő képek illusztrálnak.  Végig bírta hangerővel és nem fogyott ki az ötletekből, a hangszeres szólóknak is szinte aktív résztvevője volt. Tina Turnerre emlékeztetően rohangált, izgett-mozgott, nagyon aktív volt mindvégig a fiatal közönség legnagyobb örömére. Nem a megszokott szerepben láttuk, de ez is jól állt neki.     

 

A koncert vége felé már annyira oldott légkör alakult ki, hogy először csak felállva tapsolta a közönség a ritmust, majd megindultak a színpad felé és ott alakult ki egy lelkes rajongótábor.  A ráadásszám a lemezen nem szereplő „Purple Rain” volt, Prince egyik leghíresebb dala. Végül pedig Dee Dee a „(Take My Hand) Precious Lord” című gospellel vett megható búcsút a budapesti közönségtől. Ez a fekete amerikai egyházi zene olyan kiemelkedő dala, amely pl. Dr. Martin Luther King, több amerikai elnök, vagy a gospel királynője, Mahalia Jackson temetésén is elhangzott.

     

A koncert után a rendezőiroda, a Get Closer Concerts vezetője, Kleb Attila lehetővé tette számomra, hogy rövid interjút készíthessek a fáradt művésznővel.

  • Márton Attila: Elégedett-e a magyar közönséggel?
  • Dee Dee Bridgewater: Minden itteni fellépés emlékezetes számomra. Ez egy zeneértő ország, Liszt és Bartók hazája. A magyarok érzik a muzsika varázsát és ki is fejezik ezt a nagyszerű érzést. Szívesen jövök Önökhöz!  

 

  • Márton Attila: A sajtóban különböző találgatások szóltak arról, hogy Amerikába való visszatérése után, hol is telepedett le?
  • Dee Dee Bridgewater: Huszonnégy évet töltöttem Párizsban, ahol természetesen a francia nyelvet is elsajátítottam és nagyon élveztem a francia kultúra sokféleségét. Nem véletlen, hogy oly’ sok afroamerikai művész választotta otthonául Franciaországot Josephine Bakertől Sidney Bechet-ig, Johnny Griffintől Dexter Gordonig. De közeledve a hetedik x-hez hazaköltöztem, és hol másutt, mint New Orleansban, a jazz szülővárosában találtam otthonra.

 

  • Márton Attila: Hasonlóan sok-sok pályatársához fiatal énekesként a klasszikus amerikai jazz hagyományaihoz kötődött. Mi is elsősorban Ellington és Horace Silver szerzeményeinek vagy Ella és Billie Holiday kedvelt dalainak előadójaként ismertük meg. Hogyan következett be érdeklődése az afrikai kulturális gyökerek iránt? 
  • Dee Dee Bridgewater: Minden afroamerikaiban feltámad a kérdés, honnan jöttünk, miért más a mi kultúránk, még akkor is, ha a nagy amerikai olvasztótégelyben mindig volt törekvés a homogenitásra. Szerencsére ez időközben megváltozott. A Franciaországban eltöltött évek csak fokozták azt az igényt bennem, hogy az afrikai kultúra számomra releváns vonatkozásait feldolgozzam. Maliba utaztam, megismerkedtem az ottani emberekkel, zenészekkel, az autentikus afrikai kultúrával. Így született meg a Red Earth projekt, amelyben a hagyományos mali zenét és hangszereket ötvöztük a jazz előadási gyakorlatával, a tradicionális helyi muzsikusok és saját jazztrióm előadásában. Ezt számos koncerten mutattam be, és természetesen lemez is készült belőle.
  • Márton Attila: De választott hazáját is megtisztelte egy francia dal-kollekcióval.
  • Dee Dee Bridgewater: Nem kell bizonygatnom a francia dalkultúra magas voltát. A nyelvet is sikerült tökéletesen elsajátítanom, így bátran vállalkozhattam arra, hogy akcentus nélkül adjam elő a világhírű sanzonokat, a legnépszerűbb francia szerzők dalait. Charles Aznavour, Gilbert Bécaud vagy Charles Trenet szerzeményeit vettem fel a repertoárra, de a magyar Joseph Kozma „Hulló levelek” c. dalát sem hagytam ki, amely Amerikában is hallatlanul népszerű. Sikeres lemez is lett a dal-csokorból „J’ai Deux Amours” címmel.

 

  • Márton Attila: Végeredményben a Memphis-hez köthető zenei anyag is a tematikus alkotások sorába tartozik?
  • Dee Dee Bridgewater: Valóban így van. Régi vágyam volt, hogy ezeket a dalokat előadjam és lemezre vegyem. A jazz New Orleansból indulva a Mississippi folyón felfelé jutott el Memphisbe, majd onnan Chicagón keresztül New Yorkba. Így aztán a Veszprémben is bemutatott „Dee Dee’s Feathers” program révén a New Orleans-i miliőt, a mostani projekt révén pedig a következő állomást, Memphist mutattam be. Chicago és New York pedig a jazz kibontakozását jelképezik, amelynek bemutatásából aztán igazán kivettem a részem évtizedeken át… 

 

Fotó: Kleb Attila / Get Closer

Kongresszusi Központ, 2019. október 7.