koncert

Jazzkoncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

Lemezbemutató koncert vendégművésszel

2019. október 07.

Azt nem lehetett nehéz megfigyelni, hogy a rövidesen ötödik éves fennállását ünneplő Elek István Quartetnek jómagam is lelkes hívei közé számítok. Ott voltam az első, a bemutatkozó koncertjükön 2015. január 15-én (persze írtam is róla) és azóta is szinte minden fellépésükön jelen vagyok, legalábbis a fővárosban. Pénteken este megint élvezhettem ezt az örömteli, szívből jövő muzsikát. Ellington örökbecsű szlogenje szerint „It Don’t Mean a Thing if It Ain’t Got That Swing” azaz „Mit sem ér az egész, ha nincs benne swing)”.  Hát itt aztán volt…

Nem is tudom, hogy mióta ismerem személyesen Elek Pistát. Az biztos, hogy húsz éve Pozsár Eszter Coolactive együttesével adott koncertjeik szünetében sokat beszélgettünk. Ez a barátság azóta is tart, így aztán én örültem a legjobban, amikkor öt éve megalapította saját együttesét. Ennél már csak az volt nagyobb öröm, hogy a szellemes című „JazzElek” saját CD-je az idén végre megjelent. Nos, ennek a korongnak a bemutatója volt a BJC-ben pénteken este.

Örömmel láttuk a még üres színpadon a klarinétot, a szoprán- és a baritonszaxofont, mert azt már a korábbi koncertek során megtudtuk, hogy a főhangszer, a tenor azért nincs az állványon, mert Pista kíséret nélküli szaxofonjátékkal szokta indítani a show-t. Most is így volt, és mindehhez még a kézben tartott mikrofont is kezelnie kellett, amivel üdvözölte a lelkes közönséget és beszólította zenésztársait. Csak a bőgős személyében volt változás: Molnár Pétert a kitűnő Oláh Zoltán helyettesíttette, a zongorához most is Weisz János ült le, a doboknál pedig Cseh Balázs zsonglőrködött.

Az első szám Sonny Rollins „Doxy” c. standardjének Elek-féle parafrázisa, a Dakszli volt. De ha már saját lemezbemutatója volt a műsoron, a második szám is Pista kompozíciója volt, mégpedig Coltrane „Giant Steps” c. híres szerzeménye nyomdokain született „Small Steps (back)”. Kis ország, kis lépések… Aztán a harmadik dal előadására „befutott” a vendégművész: egy másik régi barát, Gyárfás Pista, a méltán népszerű gitáros. Ellington közismert „In a Mellow Tone” c. kompozíciója hangzott el. De nem hiába hozta el Pista a szopránszaxofonját is, Joe Henderson latin ritmusú „Recordame” c. számát ezen a hangszeren játszotta. Ezt követően a szaxofoncsalád harmadik instrumentuma is sorra került, amikor Gerry Mulligan-Chet Baker zongora nélküli kvartettjének sikerszámát a „Line for Lyons” c. standarddé nemesült Mulligan darabot játszották. Elek Pista baritonszaxofonon idézte Mulligant, Gyafi pedig Chet Bakert, igaz gitáron, de a hangzás így is igazi West Coast sound volt. Végül Kenny Barron „Voyage” c. számával zárták a forró hangulatú első félidőt, Pista visszatért a tenorhoz.

Szünet után, ha lehet még emelkedettebb hangulatban folytatódott a remek koncert. Clifford Brown „Joy Spring” c. melódiája idézte a tavaszt az őszben, nagy tenorjátékkal és ezúttal egy hosszabb, figyelemreméltó zongoraszólóval is Weisz Jánostól. Ebben a szettben viszont már egy kvartett szereplés után megjött a vendégszólista Gyafi. A Gene Ammons-Sonny Stitt  tenortandem frenetikus „Blues Up & Down”-ja hangzott el. Elek Pista kérdésére Gyafi egy harmadik tenoros: Lester Young szerepét vállalta fel. Nagy interpretációja volt a blikkfangos darabnak! Pista egy csodaszép saját szerzeményű balladával (és néhány kedves szóval is) köszöntötte a nézőtéren helyet foglaló feleségét, Mesics Katit, akinek nem kis szerepe volt a lemez létrejöttében, de még a szellemes „JazzElek” címet is ő találta ki. A lemezen is felhangzó dal címe: „Dear Girl”. Ezután már a negyedik hangszerét, a klarinétot is használatba vette Pista, hiszen ezen az instrumentumon indult fúvós pályája. Toots Thilemans „Bluesette” c. száma következett, aminek van egy kis – a klasszikusokra hajazó attitűdje. Tovább fokozta az igazi jazzbuli hangulatot az est legbravúrosabb teljesítménye, a „Ready and Able”, egy korai Jimmy Smith kompozíció még 1956-ból. Ez George Benson és Ronnie Cuber baritonos nagy sikerszáma volt, amit ezúttal a két Pista adott elő. Ráadásul – már csak a hitelesség kedvéért is – persze baritonon, ami egy ilyen, hihetetlenül gyors tempójú szám esetében még fizikailag sem valami könnyű. A másik Pista könnyebb helyzetben volt, lévén igazi gitárvirtuóz.

Ezzel persze véget ért a „hivatalos” program, de a kitartó vastaps visszaédesgette a fáradt zenészeket, akik egy – tényleg mindenki által ismert és kedvelt standarddel vettek búcsút: az „On the Sunny Side of the Street” hangzott el, mégpedig a Rollins-féle hangszerelésben, és egyáltalán nem kisebb elánnal, mint amit az egész estén át mutattak. Hiába tapsoltuk vörösre a tenyerünket, bizony jól eltelt az idő, így bele kellett nyugodni, hogy véget ért ez a remek jazzest is.  

Pista egy igazi úr, nem elég a remek hangszeres játék, de mindig kedvesen, szellemesen konferál, és amit igazán kevés zenésztől hallunk, soha nem mulasztja el megköszönni a hangosítást, ezúttal Dóczi Bencének. (És a 2015. január 15-ei koncertbeszámolómban olvasom ugyanezt, amikor Susszer Balázs kapta a köszönenet…)

Ha valami, hát ez a koncert hitelt érdemlően bizonyította számomra régi szlogenemet, mely szerint „Az élő zenét semmi sem pótolja, semmi sem helyettesíti!”

 

Fotó: Stépán Virág és Somogyi Árpád
BJC, 2019. október 4.