koncert

Jazzkoncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

Két este az East Gipsy Banddel

2019. szeptember 28.

Szeretem azt hinni, hogy a hazai jazzélet csaknem minden történéséről tájékozott vagyok, de ismét bebizonyosodott, hogy ez nem így van. Hozzáteszem, hogy ez azt bizonyítja, hogy – sajnos egyelőre elsősorban a főváros vonatkozásában – olyan sok minden történik, hogy alig lehet követni, sőt számos alkalommal fedésben is vannak az érdeklődésemre számot tartó események. Ezúttal azonban nem az egyidejűség, sem pedig egy másik fővárosi rendezvény nem akadályozott, pusztán az információ hiánya. Jómagam ugyanis csak honlapunk munkatársa, Turi Gábor tudósításából értesültem arról, hogy a kitűnő amerikai tenor- és szopránszaxofonos, mellesleg a Rolling Stones fúvóskórusának oszlopos tagja a napokban koncertet adott Nagymaroson, mégpedig az East Gipsy Band zenészeivel. Érdekesség, hogy Rolling Stones-nótákat játszottak, aminek lehetett némi diszkrét bája. (A beszámoló megtalálható honlapunkon.)

Jómagam persze az iF Caféban meghirdetett koncertjükre „hegyeztem”, valamint a másnap a Toldi moziban sorra kerülő – róluk, illetve a zenekar vezetőjéről, Balázs József zongoristáról szóló – HBO-film bemutatójára.

Hétfőn este a zsúfolásig megtelt iF-ben aztán az East Gipsy Band azt a zenét adta elő frenetikus tolmácsolásban, amely az ő specialitásuk: azaz a kelet-európai őshonos cigányságnak (a magyar, a román és más balkáni roma folklór) a helyi többség zenéjét is magába olvasztó autentikus ötvözése a jazz harmóniai és improvizációs jegyeivel. És ebben valami elképesztően azonosuló zenészre akadtak Tim Ries személyében. Róla tudni kell, hogy már jóformán évtizedek óta jár Magyarországra, elsősorban Balázs Elemérrel és az öccse által alapított East Gipsy Banddel lép fel, utóbbiakkal a Fonó Records-nál készítették a találó című „Ageless Message” (Kortalan üzenet), majd a „Bridges of Cultures” lemezüket. A zenekarról pedig azt kell elmondani, hogy a Balázs fivérek igen járatosak a zene minden területén, egyáltalán nem csak a jazzben. És hihetetlen kísérletező kedvük számos bizonyítékát adták már az utóbbi két évtizedben. Gondoljunk csak a Balázs Elemér Group két – magyar slágereket feldolgozó – BMC lemezére, aztán a barokk és reneszánsz darabokat tartalmazó „Early Music” albumra a neves katalán énekesnővel, Núria Rial-lal vagy a magyar népdalokat előadó CD-re Szalóky Ági és Palya Bea közreműködésével. Tim Ries-ről pedig elmondhatom, hogy mindig a legnagyobb örömmel mentem fellépéseire. Emlékezetes pl. egy több mint tíz évvel ezelőtti koncertje magyar ritmusszekcióval a budai Nyitott Műhelyben, 2013. tavaszán az Opus Jazz Club megnyitóján (a három tenoros: Tim, Tony Lakatos és Bolla Gábor voltak) vagy a BEG valamelyik fellépésén vendégművészként a MoM-ban.

Az együttes ezúttal kvartett felállásban játszott: a cimbalmos Oláh Vilmos hiányzott, de bármennyire humoros is, alig fért volna el az iF nem létező pódiumán. (Persze szorítottak volna neki helyet, mert láttam én már őket itt játszani kvintett felállásban is, ugyancsak Ries-szel és az énekes Balogh Gusztival.) Tehát a formáció: az együttes alapítója, „spiritusz rektora”, zongoristája és hangszerelője: Balázs Józsi, Sárközi Lajos hegedű és (többnyire) gitár, Orbán Gyuri bőgő, Balázs Elemér dob, Guszti ének + a vendégművész: Tim tenor- és szopránszaxofon.

A hétfő esti koncert egy fergeteges román tánccal, a „Márciusi Hórával” indult, ami a neves komponista G. Dinicu szerzeménye. Sárközi Lajos virtuóz, lenyűgöző hegedűjátéka, Tim Ries kolosszális tenorszólója, majd Balázs Józsi briliáns zongoraszólama alapozta meg az est hangulatát. A második számtól aztán bekapcsolódott, és ha emlékezetem nem csal, mindvégig megmaradt a mikrofonnál a kiváló romani nyelvű, persze magyarul konferáló énekes: Balogh Guszti. Remek orgánuma, erőt sugárzó férfias előadásmódja tökéletesen illeszkedett ebbe a különleges zenei szövetbe. Ettől kezdve Sárközi Lali csaknem mindig gitározott, de milyen jól.  Tim Ries olykor tenorozott, de gyakran szopránszaxofonon játszott, amelynek sound-ja még inkább harmonizált a kelet-európai etno zenével. Két olyan dal hangzott el, amelynek nem is a címét, inkább azt mondta el Guszti, hogy miről is szólnak: az első a szerelmes vallomása, hogy nincs olyan óra, amikor nem fájna a szíve, a második pedig egy gyönyörű ballada Istenről, meseszép szopránszaxofon szólóval. A számok annyira terjedelmesen, szinte jam session jelleggel, zenefolyamként áradtak, hogy az „Elveszlek feleségül” c. számmal (amelyet éppen Guszti dolgozott fel és hangszerelt) véget is ért az első félidő.

A szünet alkalmas volt számomra a Timmel való beszélgetésre, hiszen legalább tíz-tizenkét éve személyesen ismerjük egymást. Dedikálta „Life Changes” c. lemezét, amelynek felvételére olyan sztármuzsikusok fogadták el meghívását, mint Jack DeJohnette, Bill Frisell, Larry Goldings vagy Scott Colley.

Aztán folytatódott a szeánsz. Elsőként Balogh Guszti saját szerzeménye, a „Táncolunk, iszunk” hangzott el Tim remek tenor- és Lali hegedűszólójával. Balázs Józsi és Elemér szerzeménye, „Az ember” következett, feljegyzéseim szerint ismét tenorszólóval és Lali szépséges gitárszólójával. Itt jegyzem meg, hogy kb. fél méterről élvezni Tim Ries tenorjátékát, hát, nem mindennapi élmény volt.

A következő két ballada előadásában Guszti a capella éneke volt különlegesség és a zenekari rész után, mintha ezt megirigyelte volna Lali, ő is kíséret nélküli hegedűszólóval kápráztatta el a hallgatóságot.

Egy ilyen remek „Gipsy” est nem múlhat el a cigányok vándorlásáról szóló, mindenki által ismert „Gelem, gelem” c. szám nélkül. Ezt szinte véget nem érő örömzene formájában élvezhettük.

A dicséret nem maradhat el az úgymond konvencionális értelemben vett jazztrió tagjait illetően sem. De egy jazzportálon kell-e egy olyan trió érdemeit taglalni, művészetét méltatni, amelyben Balázs József zongorázik, Orbán György bőgőzik, és Balázs Elemér dobol. Ők mindhárman vitathatatlanul a hazai jazz legszűkebb elitjébe tartoznak, de számtalanszor bebizonyították egyenrangú státuszukat akár külföldi szerepléseken, akár nagy jazzikonok hazai kísérete alkalmával is. Az utánpótlás is aktivizálta magát, a koncert második felében Balázs Józsi kisfia, apja ölében ülve „részt vett” a zongoraszólók interpretálásában, majd nagybátyjánál, Balázs Elemérnél kapott ízelítőt a ritmus fontosságáról. Külön név szerint üdvözölték a koncert végén, ami alighanem feledhetetlen élménye marad az ifjú jazz zenésznek.

Hát, ha valamikor, ezúttal tényleg elmondható, hogy az élőzenét általában, de ezt az estét meg különösen semmi sem pótolhatja, legfeljebb egy hasonló „jazzbuli” a jövőben az East Gipsy Band-del (október 11., BJC).

Most még pár szót a másnapi filmbemutatóról is. A „Csillagfény távolság” c. 68 perces dokumentumfilm az HBO saját produkciója. Bemutatták a miskolci CineFesten és a Szarajevói Filmfesztiválon. Rendezője: Bársony Katalin, aki maga is megjelent a kedden, a Toldi moziban tartott vetítésen, számos alkotóval, munkatárssal, és természetesen az East Gipsy Band tagjaival és Tim Ries-szel együtt. Ugyanis a film Balázs Józsi nem könnyű életének krónikája. Igazi kitárulkozás, Józsi bajlódása az élet minden területén jelentkező nehézségekkel: család, feleség, gyermekszületés, testsúly problémák kórházzal tetézve, házimunka, tanítványok (zongora oktatás), fizetési nehézségek (számlák rendezése, végrehajtók fenyegetése, akik persze a zongoráért jöttek). De a ZENE fontossága, az alkotómunka, vita a zenészbarátokkal (Balogh Guszti), az East Gipsy Band, Tim Ries segítsége, Budapest – Guszti eredeti lakóhelye, Szendrőlád (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) – New York. Szívbemarkolóan szép film.  Köszönet érte!!!

Kis megjegyzés: a zenekar nevét a Fideliótól kezdve számos helyen Gypsy névvel jelölik. A fránya angol nyelvben mindkét változat helyes, az amerikai a Gypsy, a brit a Gipsy. Legjobb tudomásom szerint a zenekar az európai változatot használja, lemezein és plakátjain stb. is, tehát East Gipsy Band.               

 

2019. szeptember 23-24. iF Jazz Kávézó, Toldi mozi

Fotó: Palotai Misi, Irk Réka

Videó: Irk Réka