koncert

Koncertnaptár - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
Dátum : 2019. szept. 1.
7
Dátum : 2019. szept. 7.
27
Dátum : 2019. szept. 27.

Hammond Orgia Az Opusban

A cím önként adódott a koncertről szóló beszámolóm címéül, hiszen a meglehetősen ritka hangszeren – a Hammond orgonán – olyan, jó értelemben vett káprázatos jazzorgiát produkált a három zenész ezen az estén, hogy – egy másik közhellyel élve, igazi „szombat esti lázat” idézett elő a lelkes hallgatóság körében.

Tudjuk, hogy az orgona-gitár-dob felállás már az 50-es évektől kezdve a közönség által igen kedvelt formáció volt. Ebben a Blue Note kiadó járt az élen olyan nevekkel, mint Jimmy Smith, Richard Groove Holmes, Larry Young vagy John Patton, de aztán ez az orgona-mánia más kiadókat és művészeket is megfertőzött, gondoljunk csak mindenekelőtt Joey DeFrancescora.

A rend kedvéért azzal kezdem, hogy a Gyárfás-Premecz Trio elnevezéséről soha nem kérdeztem, az egyébként bátran barátaimnak nevezhető művészhármast. Őket aztán nem kell bemutatni, a gitárfenomén Gyafi már évtizedek óta a legkiválóbb előadó hangszerén, emellett csodálatos képességgel bír, ami a közönséggel történő kapcsolatteremtést illeti. Sokoldalúsága is legendás, nem is beszélve hihetetlen munkabírásáról. Premecz Matyi a világszerte, de hazánkban meg különösen ritka hangszer, a Hammond mestere. Lelkes rajongójaként írtam két lemezéről, majd természetesen a Gyárfás-Premecz Trio bemutatkozó, „Organ Grinder’s Suite” című lemezéről is a Gramofonba és a Demokratába. De essék szó a szürke eminenciásról, Jeszenszky Gyuriról is. Ő talán – már csak korából adódóan is még régebbi barátom, akit ugyancsak számtalan formációból ismerek. Rá aztán igazán illik az „all round musician” kifejezés. Olyan, mint egy svájci óra, pontos és megbízható.

Nos, ez a triumvirátus szállta meg szombaton este az Opus színpadát, hogy ismét bemutassa lemezét. Olyannyira lemezbemutató volt, hogy még – kis kivétellel – a lemezen elhangzó sorrendben is hallgathattuk meg a zenei matériát. A kivételt egyszer a sorrend elvétése, két alkalommal pedig új számok beiktatása jelentette. Külön öröm, hogy a lemez valamennyi számát Gyafi jegyzi, éspedig a jazztörténet legnagyobb orgonistáinak tiszteletére született blikkfangos témákkal, fülbemászó és lábdobogtató melódiákkal. Mi mással is indulhatott volna a koncert, mint az album címadó számával. Persze a Hammond legnagyobb mestere, Jimmy Smith emlékére szólt ez a remek, drive-val telített zene, ami Smith egyik óriási számára az "Organ Grinder’s Swing"-re utalt. (Kenny Burrellel és Grady Tate-tel). Aztán jöttek a többiek: a „Dr. Smith”– Dr. Lonnie Smith tiszteletére, a Melvin Rhyne-nak, Wes Montgomery  orgonistájának dedikált „Come Rhyne”, majd a ritka hölgy orgonisták legjobbja, Shirley Scott emlékére elhangzó  „Organ Lady”  (Rhoda Scott és Barbara Dennerlein azért felejthetőek), majd elhangzott Matyi egy új szerzeménye, aminek még címe sincs (szép, melodikus ballada a téli hóesés nyugalmát felidézve) és végül a „Groove Blues’” zárta az első félidőt, a Blue Note nagy orgonista sztárjának – Richard „Groove” Holmes-nak címezve.

A szünet után cserélték fel a folytatás két első számát, a „Brother J.” Brother Jack McDuff-ra célozva hangzott el, majd ezt követte a „Too Young”, ami persze a fiatalon elhunyt Larry Young emlékét idézte. Egy könnyű darab az olasz-amerikai Joey DeFrancescora utalt „Café Italiano” címmel, majd Matyi másik új kompozíciója a „Rushing Home” pedig a pesti csúcsforgalomra. A „Sad Spring” a hazai Hammond játék egyik kulcsfigurája, a 2012 szomorú tavaszán elhunyt Fogarasi János emléke előtti tisztelgés jegyében született. Ezzel véget is ért volna a program, de a vastaps hatására a „garantált” ráadás szám következett. Ez már csak azért is fontos volt, mert nem csak a lemez utolsó számát képviselte, de egyben – mint azt találóan Gyafi elmondta – az orgona eredeti egyházzenei funkciójára is utalva a „Let’s Go to the Church” címet viselte. (Tudjuk, hogy az amerikai feketék istentiszteleteinek gospel zenéjében elengedhetetlen a Hammond, de akár a fúvós hangszerek és a dobfelszerelés közreműködése is.)  Alig akart véget érni a jó hangulatú esemény: Gyafi többször is elindította még a trió játékát, amikor a szám legkönnyebben megjegyezhető zenei frázisát interpretálták, de még Jeszenszky Gyuri által „feladott” dobjáték-képleteknek a közönség részéről történő visszatapsolása is sorra került.

Mit is mondhatnék a hangszeres játékról?  Mindhárom művészünk nemzetközi megmérettetésben is megállja a helyét. Gyafi a Wes Montgomery-Kenny Burrell iskola eminense,

a melodikus modern jazz avatott mestere, aki több hívet szerzett már a műfajnak, mint azt sokan gondolnák.

Hogy hányszor és hányféle felállásban láttam-hallottam ezt a fáradhatatlan muzsikust játszani, azt lehetetlen összeszámolni. Örömmel hallottam most tőle, hogy készül már – a hazai jazz-palettáról hiányzó formációnak – második nagylemeze is.

Premecz Matyit nem merném azt mondani, hogy én fedeztem fel (ezt meghagyom más önjelölt tehetségfelismerő egyéniségeknek), de arra büszke vagyok, hogy már az évtized elején, a 2010-es Showcase alkalmával „kiszúrtam”, hogy a hangszer néhány évtizedes késéssel ugyan, de „emberére” talált Matyi személyében. Aztán írtam Kéknyúl nevű együttesének lemezeiről a Gramofontól a Demokratáig, és ott voltam koncertjein a BJC-től a Nyitott Műhelyig és a romkocsmákig. (Pl. 2013-ban és ’14-ben olyan trió formációban is, amikor Ávéd Jani tenorozott és Juhász Marci dobolt, aztán 2014-ben Gyafival, Badics Márk dobossal és a klarinétos Joe Fritz vendégszereplésével, mindez a BJC-ben történt.)

Utoljára, de egyáltalán nem utolsósorban a „rangidős” Jeszenszky Gyuriról is csak azt tudom elmondani, amit Gyafiról, hogy minden stílusirányzatban otthonos, és a formációk, koncertek és lemezek sokaságán élveztem játékát.

Most már csak a figyelemfelhívó szlogenem van hátra:

az élőzenét – még a koncerttel azonos lemez – sem helyettesíti. 

A dolog természetéből adódóan sokkal hosszabb szólókra van lehetőség, személyes kontaktusra az előadókkal. Semmi sem pótolhatja az előttünk születő zeneművészetet!  

 

Fotó: Stépán Virág