Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
27
28
29
30
31

Tommy Campbell sikoltozásig stimulálta az iF közönségét

2019. június 19.

A Ráday utcai iF Cafe havi rendszerességgel látja vendégül a világhírű magyar zongoraművészt, Oláh Kálmánt, aki a nevével fémjelzett koncertsorozat keretein belül változatos felállásokat hoz tető alá. Aki ismeri a zongorista-zeneszerző munkásságát, az tudhatja, hogy a “Friends” nem csupán Magyarország legkiválóbb és többnyire nemzetközi hírű muzsikusai, hanem többek között Németország és az Egyesült Államok zenészei is büszkélkedhetnek a baráti titulussal. A koncertsorozat olyan személyiségeket hozott már el Budapest leghangulatosabb jazzbárjába, mint Tony Lakatos vagy Tim Ries, ezúttal pedig a legendás New York-i dobos, Tommy Campbell stimulálta sikoltozásig az iF közönségét. A zenekarban helyet foglalt László Attila Liszt-díjas jazzgitáros és zeneszerző, illetve Lattmann Béla, aki – Oláh Kálmánnal egyetemben – a László Attila - Oláh Kálmán Quartet tagja.

Tommy Campbell először 1995-ben került kapcsolatba és közös színpadra a László Attila Banddel a ‘95-ös évjáratú LAB lemez, a “The Only One” bemutatójának kapcsán. “Lehetőségünk nyílott egy vendégművészt meghívni a bemutatóra, én pedig már régóta imádtam Tommy játékát, így rá esett a választás” - László Attila. 24 évvel később tanúi lehettünk az ötödik közös muzsikálásnak, mely egészen biztosan kitörölhetetlen élmény marad a közönség számára. Eme koncert ugyanis a mesterzenészek varázslatos egyéni játéka mellett a zenei párbeszédek, az örömzene és a szeretetteljes humor varázslatos kémiájával volt átitatva.

Sok koncert kapcsán hallhatjuk vagy olvashatjuk, hogy “ez nem egy szokványos előadás”. Nos, az OK&F fellépése nyíl egyenesen hasított magának első helyet a nem szokványos jazzkoncertek dobogóján – de hagyjuk a püspökfalatot a végére.

A zenekar a standard-irodalom remekeiből válogatott magának repertoárt, ez pedig jóval nehezebb feladat, mint az első pillantásra tűnhet. A jazz klasszikus repertoárja familiáris kompozíciókat tartalmaz, melyeket nagy kihívás oly módon eljátszani, hogy az a hallgatónak úgy tűnjék, mintha a muzsikus a legfrissebb saját szerzeményét játszaná éppen. László Attila témái úgy melodikus, ahogyan ritmikai aspektusból vizsgálva is frissek és elegánsak – elrugaszkodnak az eredeti, kottában lefektetett hangoktól, de oly módon, hogy a darab esszenciáját továbbra is sértetlenül tolmácsolhassák. Intelligens szólamvezetései rendkívül élvezetes arányban tartalmazzák a jazz modern harmóniai színezeteit és a blues elementáris energiáját. A jazzgitáros fantasztikus kreativitással és kommunikációs készséggel formálja a számok menetét, gyakorlatilag valós időben hangszerel.

Oláh Kálmán olyan muzsikus, akinek játékát egyetlen leütött akkord után is fel lehet ismerni, improvizációinak dallam- és harmóniakincse önálló kategóriát hozott létre a magyar kortárs zenében; a zongorista oly módon internalizálta a klasszikus zene, a jazz és többek között Bartók univerzumait, hogy improvizációiban a legnagyobb kényelemmel képes mozogni valamennyi zenei világ árnyalatai között. Ahogyan azt a felkonferálásnál megígérte, a koncert jelentős részében elasztikus szerkezeti felépítéseket és sok rögtönzést hallhattunk. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez csupán egy szubkultúra számára élvezhető eklektikus zenélést jelent, szögezzük le, hogy bármilyen zenei anyagot el lehet oly módon játszani, hogy az a hallgatók szívébe hatoljon – stílustól függetlenül. A jó dzsessz (és általánosságban a minőségi zene) mindenki számára átélhető és értékelhető. A mesteri szinten művelt jazz nem bonyolultságáról, hanem vonzerejéről ismerszik meg. Nem véletlen, hogy a családias iF minden olyan négyzetméterén vendégek tartózkodtak, ahol embernek léteznie lehetséges, a járókelők pedig képtelenek voltak anélkül elhaladni a kávézó előtt, hogy ne hallgassanak bele legalább néhány perc erejéig a koncertbe.

A csapat elasztikussága nagymértékben köszönhető a basszusgitáros Lattmann Bélának. Feszes walking-jai és lüktető groove-jai mozgásra késztetik a hallgatóságot. A muzsikus félelmetes reszponzivitása korlátlan szabadságot biztosít az egész zenekarnak a formai és ritmikai dimenziókban való közlekedésben. Hogy mennyire korlátlan is ez a szabadság, arra kitűnő példa az este egyik klasszikus balladája, a “Body and Soul”, melyről nem feltétlenül gondolná az ember, hogy egy előadás alatt a hagyományos hangvétel mellett groove-ban és bossa novában is megszólalhat. Lattmann szólói a kontextushoz igazodva hol melodikusak, hol ritmikusabbak, egyetlen szépséghibájuk talán az, hogy az ember tovább hallgatta volna még őket. A basszus és a dob összjátéka könnyeden fonódott egymás köré, kölcsönösen egészítve ki egymást.

A zenei kommunikáció mesteri szintje mellett az egész sessionre a jókedv volt jellemző, s ennek epicentruma Tommy Campbell volt. Az amerikai dobos a magánéletben és a színpadon is kicsattan az életörömtől, szüntelen viccelődésével ámulatba és nevetésbe kergeti a körülötte lévő embereket. Valóban nem árt a pozitív hozzáállás, ha az ember lábtöréssel akar végigdobolni egy Sonny Rollins koncertet – ahogyan azt Tommy tette néhány évtizeddel ezelőtt. Dinamikai amplitúdói óriásiak és ő ezt a legkreatívabb módon használja fel. Játéka őserővel swingel, és tele van meglepetéssel; néhányszor összerezzentünk, mikor egy váratlan pergőcsapás elektromos kisülésként pezsdítette fel a levegőt. Campbell szólói a tradicionális jazzdob technikák mellett kvázi szabadzenei elemeket is felvonultattak, időnként az egyetlen összetartó elem a muzikalitás volt, dehát mi kell még? Azon túl, hogy sokszor mindössze egyetlen cintányért vagy dobverőt használt huzamosabb ideig, egy egész táska gumiállatkát is hozott magával. Igen, Tommy Campbell játékmalacai és krokodilkái hatalmasakat nyifogtak-röfögtek-sípoltak a “Cherokee” tempós körére, természetesen a legnagyobb swinggel. Aki nem hiszi, járjon utána! A koncertet záró blues egy extra meglepetést is tartogatott a közönség számára, Oláh Krisztián fiatal zongoraművész személyében. Krisztián már számos helyen bizonyított, beleértve a Montreux-i jazz versenyt is. Ha akadt még olyan hallgató a jazzklubban, aki eddig nem lökte le korsóját az asztalról, az most a szomszédjáét is ripityára törte a szellemes, technikailag és intellektuálisan egyaránt rendkívül friss és a legmagasabb színvonalon megvalósított szólózást hallva.

Aki pedig ilyen – vagy legalábbis hasonló – kuriózumokat szeretne hallani és látni, az kísérje figyelemmel az Oláh Kálmán and Friends eseménysorozatot és az iF Kávézó koncertnaptárját.

 

 Fotó: Sztraka Ferenc