fbpx

Ben Wendel: High Heart

2022. máj. 03.

A múlthéten érdekes ízelítőt kaptunk a kortárs jazz új áramlataiból. A világ figyelmét a közelmúltban felkeltő csillagok közül a két éve megjelent debütáló lemezével berobbant Nubya Garcia kedden a MÜPA Fesztivál Színházában, pénteken a Magyar Zene Házában Ben Wendel lépett fel zenekarával. Mindketten először jártak Budapesten, Wendel európai turnéjának ráadásul fővárosunk volt az első állomása.

Ben Wendel

A Kanadában, Vancouverben 1976-ban született, de Los Angelesben nevelkedett, és már régóta New Yorkban élő Ben Wendel is a 2020-ban megjelent lemezét mutatta be turnéján, igaz, a saját neve alatt megjelentek közül a „High Heart” a hatodik. Ahogy Garcia, ő is a lemezen játszó formációval, de a vendégművészek nélkül indult a turnéra, viszont nála csak egy vendég játszott a stúdió felvételen, a pár számban zongorázó Gerald Clayton. Bár őt is jó lett volna újra látni, de hiányérzetünk nem lehetett, Clayton nélkül is igazi sztárcsapattal érkezett. Az énekes Michael Mayo, és a dobos Nate Wood Ben Wendelhez hasonlóan, először jött Magyarországra, ellenben a zongorista Shai Maestro, és az összes hivatalosnak mondható beharangozóban nem említett bőgős, Joe Sanders visszajáró vendégnek számíthatott a hazai közönségnek.

Ben Wendel

Ben Wendel

Ben Wendel

Ben Wendel

Ben Wendel

Ben Wendel kezdetben számos különböző, roppant népszerű, de nem igazán jazz közeli projectben villantotta meg tehetségét. A komolyabb fórumokon a Kneebody fúziósnak mondott, de inkább elég nehezen kategorizálható zenekart jelölik pályafutásának első jelentős állomásaként, ahol már együtt játszott a dobok mellett basszusgitározó Nate Wooddal. Theo Bleckmann énekessel Charles Ives műveit feldolgozó közös albumuk, a „Twelve Songs” 2009-ben Grammy-jelölést kapott. Saját néven jegyzett albumai is ettől az évtől jelentek meg, melyek közül a 2016-os „What We Bring” már a Sanders – Wood ritmusszekcióval készült. Az igazán nagy sikert azonban a Csajkovszkij inspirálta „The Seasons” videó-projekt hozta számára. A számtalan szórakozási lehetőség és figyelemfelkeltő digitális eszközök világában manapság minden zenész küzd azért, hogy elérje hallgatóit, hogy zenéje eljusson a közönséghez. Ben Wendel egy egyszerű módszert talált arra, hogy egy tizenkét-részes YouTube videó-sorozattal felfigyeljen rá a világ. Az év minden hónapjában jelentkezett egy klippel, amelyben a tizenkét hónapot olyan partnerekkel idézte meg, mint például Joshua Redman, Gilad Hekselman, Ambrose Akinmusire és Luciana Souza. Wendel később átdolgozta műveit kvintett formációra, és az új hangszerelést kapott tizenkét kompozíció 2018-ban lemezen is megjelent, és a videókkal immár széles körben ismertté vált szaxofonosnak újabb sikert hozott. Már nem csak egy jó szaxofonos volt a sok közül, nevét a post-bop legjelentősebb, kalandvágyó megújítói között kezdték említeni. A figyelem középpontjában az elvárások magasak, Wendel idén élőben is bemutatott legutóbbi lemezével tovább növelte megérdemelt hírnevét, amelyet harmonikusan kifinomult, motivációs alapú improvizációs stílusával, és egy jó ötlettel vívott ki. Nem csoda, a turné első állomásán Budapesten, a Zene Házában is telt ház fogadta a zenekart, amelyhez nyilván Shai Maestro is hozzájárult.

Ben Wendel

Ben Wendel

Ben Wendel

Ben Wendel

Akik ismerték a lemezt, arra is kíváncsiak voltak, a gyönyörű hangú Michael Mayo vajon mit tud élőben. Nos, erről Lakatos Ági és Berki Tamás is már a koncert elején meggyőződhetett, mindent. Mayo nem a „zenekar által kísért énekes", a hangját egy másik integrált hangszerként használta, szavak nélküli éneke – időnként elektronikával kiegészítve – ideális hangszerré vált a kvintettben. Wendel szerzeményeihez alkalmazkodva volt légies és rugalmas, álmodozóan lebegő és dübörgően drámai. Nehéz volt eldönteni, kettőjük közül ki volt a főszereplő, de a Wendel írta darabban végül is a zenéé volt a főszerep. A „High Heart” konceptuális album, a nyolc kompozíció, ha nem is épül egymásra szorosan, de egy vezérgondolat, a digitális kor szövevényeinek és lehetőségeinek elágazásaiban való eligazodás körül forog, és

arra a kérdésre keres választ zenében megfogalmazva, hogy a művészet miként állíthat vissza értelmes emberi kapcsolatokat a kor egyre inkább túltelített, személytelen világában.

Wendel a jazz stilisztikai határait feszegető szerzeményeiben arra is reflektál, hogy az ember által túlhasznált technológiai eszközökkel azt is kockáztatjuk, hogy elveszítjük a perspektíváinkat, és miközben a kapcsolatteremtés vágya örök bennünk, az izoláltság veszélye is erősödik. Mint mondta: „A High Heart végeredményben a remény projektje számomra, fókuszált és személyes kinyilatkoztatás egy olyan korban, amikor minden művész számára egyre nehezebb megtalálni saját útját a hatalmas zajban.” A stúdióban rögzült anyag természetesen tovább élt, a koncerten bemutatott változatában a sorrend is változott, de a koncepció maradt. A megtévesztő könnyedséggel előadott nagyszerű szólók mellett élvezhettük a buja dallamosságtól a himnuszszerű, lenyűgöző megváltásig eljutó kompozíciókat, a zenekar kollektív szárnyalását. A domináns páros, Wendel és Mayo mellett a zene szolgálatában sokáig minimalista reakciókra „kárhoztatott” Shai Maestro is két zseniális szólóval felvillanthatta kivételes viszonyát a zongorával, és ezt a lehetőséget a bőgős Joe Sanders és a dobos Nate Wood is megkapta a tenorszaxofonon bravúrosan játszó Wendeltől.

Ben Wendel

Ben Wendel

Ben Wendel

Ben Wendel

Ben Wendel

Ahogy a külföldi szaksajtóban is olvasható, Ben Wendel kétségkívül egyedi hangjában felfedezhető a Michael Brecker utáni generáció, Donny McCaslin, Chris Potter, Seamus Blake és David Binney hatása. Bár néha nem illő összehasonlítani a művészeket vagy műveiket, a „High Heart” hangzásvilágában, hangsúlyozom, csak a hangzásvilágában hasonlít Wayne Shorter 48 évvel ezelőtt megjelent „Native Dancer” című albumához, amelyet Milton Nascimento kivételesen érzékeny hangja „visz” Shorter, és persze a Herbie Hancock és Airto Moreira vezette ritmusszekció mellett. Szó sincs másolásról, de azért Shorter 1974-ben megjelent lemezét a koncerten szerencsére szép számban megjelent fiatal zenész ismerőseimnek melegen ajánlom!

Ben Wendel

A Budapesten először fellépett Wendelt lenyűgözte a Zene Házának épülete, de a hazai közönség is, és ez nem udvarias gesztus volt részéről. A koncert során többször is elmondta, egy turné első állomásán már lemérhető, milyen lesz a fogadtatás a folytatásban. Itt elsőre pozitív energiát kapott, csodás helyszín, remek közönség, mindezekkel feltöltődve folytathatta turnéját. A ráadás után mindannyian elégedetten indulhattunk utunkra, ki erre, ki arra.

 

Magyar Zene Háza, 2022. április 22.

Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
9
Dátum : 2022. ápr. 9.
30
Dátum : 2022. ápr. 30.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005