fbpx

A Nemzetközi Jazz Nap teljes műsora

2022. április 28.

Sajnos a jazznap weboldalon csak 5 db esemény szerepel, ezek közül ráadásul egyik sem ingyenes. Pallai Péter (Harmónia Jazzműhely Alapítvány) és Zipernovszky Kornél (jazzkritikus, újságíró) találta ki és valósította meg, hogy Magyarország is csatlakozzon a Nemzetközi Jazznaphoz, azaz az International Jazz Dayhez 2014-ben. Akkor még csupa ingyenes koncerttel csalogatták a jazztől idegenkedő közönséget is a jazzklubokba, hogy minél több jazzkedvelőt szerezzenek ennek a csodálatos zenei műfajnak.

Az elmúlt két évben online megmozdulásokra volt csak alkalom a Covid járvány miatt, de idén újra személyesen is várják a helyszínek nem csak a jazzkedvelőket. Idén is vannak ingyenes helyszínek, de már jóval kevesebb, mint a lezárás előtt. Azonban a Müpa, a Bartók Rádió, a somorjai Mozi Club, Cegléd is nyitott mindenki számára, sőt szerdán már lezajlott az ország első jazznapi ingyenes ünneplése is Érden. 

Herbie Hancock az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének jószolgálati nagyköveteként 2011-ben indította útjára az International Jazz Day nevű kezdeményezést. Minden évben április 30-án ünnepeljük a jazzt az egész világon.

Kerekasztal-beszélgetés:
Pocsai Kriszta, Szabó Dániel, Pallai Péter, Zipernovszky Kornél

Szép sorjában mutatjuk az eseményeket - megjelölve az ingyeneseket -, ahol ünnepelni lehet a Nemzetközi Jazznapot. Amennyiben lesznek új csatlakozók, ők is bekerülnek a táblázatba.
Jó szórakozást, éljen a Nemzetközi Jazznap!

 

Április 27. (szerda)

ÉRD, 19:00
International Jazz Day/Érdi Jazz Klub: Strausz Eszter Trió – INGYENES!
Strausz Eszter - fuvola, szaxofon, Vörös László – zongora, Bartók Vince - basszusgitár

 

Április 28. (csütörtök)

BUDAPEST, 17:30
Nemzetközi Jazznap: A jazz mint sokkterápia – ONLINE
Pocsai Kriszta, Szabó Dániel, Bolla Gábor, Pallai Péter, Zipernovszky Kornél

 

BUDAPEST, Opus Jazz Club, 20:00
muri no muri
Czitrom Ádám – gitár, Ajtai Péter – nagybőgő, Szabó Sipos Ágoston – dob

 

Április 29. (péntek)

NAGYKANIZSA, 19:00 – INGYENES!
Kanizsa Big Band+ Tóth Viktor

 

Április 30. (szombat)

CEGLÉD, Cam Bori Jam, 17:00 – INGYENES!
Szilard Banai - dob, Béla Lattmann - basszusgitár, David Szedlar - gitár

 

BUDAPEST, Müpa, 17:00-21:00 – INGYENES!
Bettika Quintet
Varga Dávid Quartet
Baló István Project

 

BUDAPEST, Bartók Rádió, Sára Sándor terem, 18:45 – INGYENES, de regisztrációhoz kötött!
Dudás Lajos (klarinét), Philipp van Endert (gitár)
https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1559-dudas-lajos-radio-days-vol-2-radio-recordings-and-broadcasts

 

iF Café Jazz Club, 20:00
Czakó - Deli - Czakó - Cseh
Czakó Virág – vocal, Dely Robi – guitar, Czakó Péter - double bass, Cseh Balázs – drums

 

Budapest Jazz Club, 20:00
Oláh Krisztián Quartet feat. Trypl Horns, Schreck Ferenc & Szabó Dániel Ferenc
Oláh Krisztián – zongora, Oláh Kálmán Jr. – szaxofon, Orbán György – bőgő, Serei Dániel – dobok, Shreck Ferenc – harsona, Szabó Dániel Ferenc – dob, vendég: Ryan Quigley – trombita, Julian Siegel – szaxofon

 

Mixat, 20:00
Borlai, Feraud, Muster, Gassin

 

Lumen, 20:30
Ken Vandermark, Paul Lytton, Elisabeth Harnik & Grencsó István Quartet

 

Jedermann, 21:00
Bb - Eb Quartet
Borbély Mihály - fúvós hangszerek, Szabó Dániel - zongora, Horváth Balázs - bőgő, G. Szabó Hunor - dob

 

VÁC, Jazzmine 20:00
Jam Session
Bögöthy Ádám - bőgő, Rodek Balázs - gitár, Kovács Zsolt - dob, Bazsinka Mihály - szaxofon, Strausz Eszter - fuvola

 

SOMORJA, SZLOVÁKIA, Mozi Club, 20:00 – INGYENES!
Redbaron Quartet 
Tánczos Zoltán – szaxofon, Ludvig Rezső – zongora, Konrád Csaba – basszusgitár, Sigrai László – dob

 

International Jazz Day – ONLINE, 23:00-
 vocalists Shemekia Copeland, José James, Youn Sun Nah (Republic of Korea), Gregory Porter, Alune Wade (Senegal) and Lizz Wright; pianists Joey Alexander (Indonesia), Helio Alves (Brazil), Laurent de Wilde (France), Hiromi (Japan), Ray Lema (Democratic Republic of Congo), and Tarek Yamani (Lebanon); drummers Terri Lyne Carrington and Brian Blade; bassists James Genus, Marcus Miller and Linda Oh (Australia); saxophonists Ravi Coltrane, David Sanborn and Erena Terakubo (Japan); guitarist Mark Whitfield and trumpeters Randy Brecker and Jeremy Pelt, among others.

 

Május 1. (vasárnap)

BUDAPEST, Magyar Zene Háza, 20:00
Makoto Ozone - Szaniszló Richárd
Makoto Ozone - zongora, Szaniszló Richárd - vibrafon

 

 

 Kép: Irk Réka és Gehring János

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005