fbpx

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék – félévi vizsga – 1. nap

2022. január 18.

Egy év kihagyás után ismét megrendezhette a Jazz Tanszék a félévi vizsgát januárban. A vizsganap közepére megtelt a terem érdeklődőkkel.

Bacsó Kristóf, a tanszék vezetője kérte, hogy semmit ne írjunk a diákokról, videófelvétel sem készülhetett, de fotókhoz kaptunk engedélyt, így ezzel fogunk szolgálni, plusz a mai fellépők közül, akik versenyen vagy máshol eredményt értek el, őket kiemeljük.

Az első zenekarban a zongoránál Paál József foglalt helyet, akit több zenekarban is hallhatott már a közönség játszani, de igazgatója egy művészeti iskolának is, sőt bőgő, ének-, zenetanári szakon képesítést is szerzett. A Zeneakadémiára a zeneszerzés szakra vették fel, és rögtön be is mutatta szerzeményét, az első elhangzó szám az „Évek múlva” című kompozíciója volt.

Hétfőn három Erasmusos diák is szerepelt: Seabastian Zallot és Marco Cilo Olaszországból, Ellison Yedidya Izraelből érkezett.

Gyányi Tamás, aki a második helyezést érte el az I. Pege Aladár Bőgőversenyen több zenekarban is fellépett. A Junior Prima díjas Oláh Kálmán Jr. vasárnap este 8-kor kapta a feladatot, hogy két szaxofonost helyettesítsen az egyik zenekarban. Ő különben már mesterképzésre jár, és hallhatóan a feladat nem okozott neki nehézséget, ősszel második helyezett lett a III. Csepregi Gyula Szaxofonversenyen, amint Gergely Edvárd különdíjat kapott. Még egy ismerős név akadt az utolsó zenekarban, mégpedig Serei-Pálmai Panna neve, aki a Pankastic énekesnője. 

A hétfői fellépők közül ketten már biztos ott lesznek a jövő hét végén megrendezendő 'Év fiatal jazz-zenésze' versenyen: Majsai Roland (dob) és Veininger Kristóf (szaxofon). A helyszínen a közönség is szavazhat.
Veininger Kristóffal 2019 tavaszán interjú is készült a Csillagvizsgáló sorozatban.
Jónás Rezső Jr. zenekara pedig a Müpába kapott meghívást a tehetségbörzére, amit február 4-6. között rendeznek meg.

Ma folytatódnak a vizsgák fél 2-kor.

 

JANUÁR 17 - HÉTFŐ 

 

 

 

 

 

 

 

Paál József – zeneszerzés, zongora, MA1,
Veininger Kristóf - szaxofon, MA1,
Daróczi Áron - trombita, 010-V.,
Brunner Bence - harsona - O10,
Zallot, Sebastiano - basszusgitár, ERASM,
Izsó Tamás - dob, BA3,
Felkészítő tanár: Borbély Mihály
Paál József - Évek múlva
Curtis Fuller - Bit of Heaven
Charlie Haden - Sunday At The Hillcrest

 

  

  

  

  

  

Ellison Yedidya - zongora, ERASM,
Gergely Edvárd -szaxofon, BA2,
Gyányi Tamás - bőgő, BA3,
Fazekas Tamás - dob, O10-1
Felkészítő tanár: Borbély Mihály
Don Grolnick - Nothing Personal

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakatos Gabriella - ének BA3,
Németh Bendegúz – zeneszerzés, gitár, MA1,
Piller Márton - zongora, MA2,
Oláh Kálmán Jr. – szaxofon // beugró
Gyányi Tamás - bőgő, MA2,
Majsai Roland - dob, BA3
Felkészítő tanár: Ávéd János
Németh Bendegúz - Black Out
Chick Corea - High Wire

 

 

 

 

 

 

 

Várhelyi Diána - zongora, BA1,
Nagy Martin - szaxofon, BA1,
Csány András - gitár, O10-1,
Usztics Dániel - basszusgitár, O10-1
Siklós Kornél - dob, O10-1
Felkészítő tanár: Ávéd János
Gerry Mulligan - Line for Lyons (Elek István Quartet feldolgozásában)
Pat Metheny - Bright Size Life

 

Serei-Pálmai Panna - ének 010-1,
Lukács Márton - zeneszerzés, zongora, BA2,
Kuti Laura - basszusgitár, O10-2,
Baki József Ádám - dob, O10-1
Felkészítő tanár: Ávéd János
Lukács Márton – Clouds
Duke Ellington - Prelude to a kiss
Frank Loesser - Never Will I Marry

  

Jónás Rezső - zongora, MA2,
Oláh Kálmán Jr. - szaxofon, MA2,
Fekete István - trombita, MA2,
Pethő Csaba - gitár, BA3,
Marco Cilo - basszusgitár, ERASM,
Szilágyi Márton - dob, BA3
Felkészítő tanár: Bacsó Kristóf
Pat Metheny - Bright Size Life
Fekete István -
David Dorůžka -
Fekete István  - Positive Things

 

 

Budapest Jazz Club, 2022. január 17.

Fotó: Irk Réka

 

 Kapcsolódó cikk: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék – félévi vizsga – 2. nap
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék – félévi vizsga – 3. nap

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005