fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

Egy Griot meséi

2021. november 09.

Mike Stern és Bill Evans, Anouar Braham, Antonio Sánchez… csak a legutóbb, októberben fellépett világsztárok névsora. A GetCloser Concerts szervező munkájának köszönhetően a MOMkult-ban novemberben is folytatódnak a koncertek az iroda szlogenjének megfelelően, a minőségi zene kedvelőinek. A hónap első fellépőjeként a hazánkba rendszeresen visszajáró Richard Bona ezúttal kubai különítménnyel, Alfredo Rodríguez zongoristával, Carlos Sarduy trombitással, Denis Cuni Rodriguez harsonással, Ludwig Alfonso dobossal, és a spanyol José Montaña ütőhangszeressel adott feledhetetlen hangulatú koncertet.

Bona Penda Nya Yuma Elolo 1967-ben, egy kis kameruni faluban, Mintában született. Nagyapja az afrikai falusi életben rendkívül megbecsült tisztséget jelentő, úgynevezett „griot”, azaz énekes és mesemondó ember volt, édesanyja pedig énekes. Bona még csecsemőkorában elkapta a maláriát, amikor családja a különböző népi gyógymódok bevetése közben felfedezte, hogy csak a balafon hangja képes megnyugtatni őt. Gyógyulása után nagyapja beavatta a hangszerkészítés rejtelmeibe. A maga fabrikálta fuvolán és különböző ütőhangszereken naponta órákon át játszott, ötéves korára már rendszeresen fellépett a falu ünnepein. Amikor családja Doualába költözött, Bona 11 évesen beleszeretett a gitár hangjába. Egy régi motorkerékpár tankjára húrnak biciklifék kábelét felfűzve épített magának gitárt, és hamarosan helyi zenekarokban játszott. Két év múlva a város szállodájában nyílt egy francia jazzklub. A főnök meghallgatta egy koncertjén a figyelmébe ajánlott tehetséges srácot, és egyből szerződtette is. Bona boldogan elfogadta a felkérést és össze is toborozta első együttesét, bár akkoriban semmit sem tudott a jazzről. Mivel szerencsére a klubtulajdonosnak több mint 500 lemeze volt, a nappalokat hallgatással, az éjszakákat pedig a tanultak kipróbálásával töltötte. Az egyik első lemez, ami keze ügyébe került, Jaco Pastorius 1976-os albuma volt, és ez örökre megváltoztatta az életét.

Pastorius zenéjének bűvöletében a basszusgitárra összpontosított, és 22 évesen már nem autodidaktaként akarta folytatni pályafutását. Európába költözve először Düsseldorfban vett kurzust, majd hamarosan Franciaországban folytatta zenei tanulmányait, ahol emellett rendszeresen játszott jazzklubokban.  Bekerült néha Manu Dibango, Salif Keita, és Didier Lockwood formációiba is, de kibontakozó karrierje ellenére, nagyobb falatra vágyva, 1995-ben elhagyta Franciaországot. New York-ba költözött, ahol ma is él és dolgozik, és ahol egyből olyan legendákkal játszhatott, mint Joe Zawinul, Larry Coryell, Michael és Randy Brecker, Mike Stern, George Benson, Branford Marsalis, Chaka Khan, Bobby McFerrin és Steve Gadd. A szekér beindult, 1998-ban Bona Harry Belafonte európai turnéjának zenei igazgatója lett, és egy évre rá megjelent debütáló szólóalbuma, a „Scenes from My Life”. Tehetségére Pat Metheny is felfigyelt, a 2002-ben kiadott „Speaking of Now” című albumán, és az azt követő világkörüli turnén a megújult „Groupban” Antonio Sánchez mellett Bona is bemutatkozott. A lemez a „Legjobb kortárs jazz album” kategóriában Grammy-díjas lett. Bona három évvel később ismét meghívót kapott a díjátadóra, negyedik szólóalbuma, a „Tiki”, a „Legjobb kortárs világzenei album” kategóriában szerepelt a díjra jelöltek között. Richard Bona legutolsó, "Heritage" című albuma 2016 júniusában jelent meg a Qwest Records/Membran kiadónál. A kiadót ez esetben azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert a Qwest, ahogy nevének első „Q” betűje is finoman utal rá, Quincy Jones érdekeltsége, akinek révén Bona és a kubai zongora virtuóz, Alfredo Rodriguez megismerték egymást. Az 1985-ben Havannában született, a kubai főváros konzervatóriumának klasszikus zongora szakán végzett muzsikus a 2006-os Montreux Jazz Fesztiválon keltette fel Quincy Jones figyelmét, és a Mester szeme ez esetben is csalhatatlannak bizonyult. Rodriguez otthagyva Kubát és családját az Egyesült Államokba ment, és Quincy pártfogását élvezve, megvalósította álmát, az elmúlt évtizedben fiatal helyi, kubai tehetségből világszerte elismert Grammy-jelöltté nőtte ki magát. Virtuozitását Budapesten először három éve, a 85. születésnapját világkörüli turnéval ünneplő, a Time Magazinban a 20. század egyik legbefolyásosabb zenészeként és producereként aposztrofált Mr. "Q" az ugyancsak a GetCloser szervezte, Papp László Arénában tartott koncertjén csodálhattuk, melyen többek között Richard Bona és Dee Dee Bridgewater is fellépett.

A MOM-ban kedden fellépett formáció kéttagú fúvósszekcióból, a trombitás Carlos Sarduy tehetsége is már gyerekkorában megmutatkozott. Négyéves korában kezdett trombitálni, tízévesen pedig a havannai Paulita Concepción Konzervatórium tanulója lett, miközben afro-kubai zenekarokkal kezdett fellépni. A „konzi” után a tekintélyes Amadeo Roldan zeneiskolában folytatta tanulmányait, és 16 évesen a fiatal tehetségek számára a zeneiskola színháztermében évente rendezett Jo Jazz Fesztiválon, megnyerte élete első díját. Chucho Valdés, a fesztivál létrehozója és mentora, meg is hívta zenekarába, és a 2015-ös „Tribute to Irakere: Live in Marciac” lemez Grammy-díján Sarduy is osztozhatott. A későbbiekben játszott még többek között Steve Coleman, Esperanza Spalding, David Murray zenekaraival, számos díja mellett, még két latin Grammy-díjjal is büszkélkedhet, és jelenleg őt tartják a legjelentősebb kubai trombitásnak.

Denis Cuni Rodriguez a Kubai Nemzeti Szimfonikus Zenekar harsonaművészeként fordult egyre inkább a jazz felé, és csakúgy, mint Sarduy, ő is a Kubában sokat vendégeskedő Dave Murray „Cuban Ensemble” fúvósaként tűnt fel a nemzetközi porondon. A Matanzasban, 1977-ben született harsonás hat éve költözött Nürnbergbe, ahol a városi színház szimfonikus zenekarában játszik főállásban. A jazzel sem szakított, saját, főleg ott élő kubai zenészekből verbuvált zenekarával Németország-szerte nagy sikerrel koncertezik, az utóbbi években csatlakozott Bona és Rodriguez formációjához.

Ludwig Alfonso dobolt Bona zenekarában az első, 2016-ban rendezett GetCloser Jazz Fesztiválon is. 1978-ban, Havannában született, de Floridában, Miamiban nőtt fel. A Miami Egyetemen szerzett diplomát, miközben hallgatóként az egyetem zenekarában együtt játszhatott az ott kurzust adó Maria Schneiderrel, Tony Mendozával és Bob Berggel. Ludwig 2003-ban New York-ba költözött, és nem sokkal érkezése után a Spyro Gyra turnéin dobolt, és közreműködött az együttes Grammy-díjra jelölt, „Wrapped in a Dream” CD-jén is. Az újabb Grammy jelölést Sammy Figueroa „The Magician” című lemeze hozta számára, és a Big Apple jazzéletébe egyre jobban bekapcsolódva, a kubai gyökerű zenészek mellett fellépett Joshua Redman, Mark Murphy, Dean Martin zenekaraival.

Az 1984-ben, Madridban született José Montaña sem szorult tolmács segítségére a zenekarban. Zenei tanulmányait tizennégy évesen kezdte, és tizenhat évesen debütált a flamenco zenészek nagy találkozójaként híressé vált „Los Almaizares” fesztiválsorozaton. Zenéjéhez a legnagyobb inspirációt tanára, a Paco de Lucia együttesében játszott Alain Perez adta, tőle leste el a flamenco fortélyait. A madridi flamenco iskola, az Amor de Dios elvégzése után, az Afro-Cuban zene hatása alá került, Chucho Valdes ütőhangszeresei lettek mesterei.

"Képzeljünk el egy olyan művészt, akiben Jaco Pastorius virtuozitása, George Benson gördülékeny ének technikája, és Joao Gilberto dal- és harmóniaérzéke keveredik az afrikai kultúrával. Hölgyeim és uraim, íme, Richard Bona!" – írta róla a Los Angeles Times. Richard Bona dallamaiban kezdetben valóban az afrikai poliritmusok domináltak, többnyire anyanyelvén énekelt, és ezzel a zenével hódította meg Párizstól Tokión át New York-ig a közönséget. Zenéje az új Mandekan Cubano zenekarával készült, 2016-os Heritage albummal kapott jellegzetes afro-kubai ízvilágot. A latin váltás gyökerei azonban ennél sokkal régebbre vezethetők vissza. A mai Kamerunt a gyarmatosítók hozták létre, határait is ők húzták meg, a németek után nagyobb részét a franciák, kisebb részét az angolok uralták, a nyugat-afrikai terület déli része, a mai Egyenlítői-Guinea, spanyol gyarmat lett. Főleg ez utóbbiból kerültek Kubába az Afrikából elhurcolt feketék, akik addig szoros kapcsolatban álltak az éppen franciák uralta területen élőkkel. A kultúra, a zene valahol egy forrásból eredt, és bár azóta rengeteg hatás érte, és befolyásolta, valami közös a tudatalattiban, a lelkek mélyén megmaradt. Ezeket a közös, rejtőzködő kincseket hozza felszínre következetesen Bona latin fordulata.

Richard Bona griot nagyapja nyomdokaiba lépve meséli hangszerekkel kísért énekével történeteit, az akár kis jazzklubokban, akár fesztiválsátrakban, vagy éppen ahogy kedden is, nagy koncerttermekben összegyűlő globális falunk közösségének. Történetei olykor viccesek, olykor ríkatóak, dalokat énekel nekünk az emberi természetről, a nagy, meglepő világról és az otthonunknak nevezett, ismerős helyekről. Meséi előadásában most minden posztján virtuóz zenekar segítette, akik alkalmanként ámulatba ejtően játszottak. Ahogy a Rolling Stones gitárosa, Keith Richards megfogalmazta az ő, és gitáros párja, Ronnie Wood kapcsolatát, - lehet, hogy van nálam, és nála is jobb gitáros, de együtt verhetetlenek vagyunk – nos, ez igaz lett Bona zenekarának két fúvósára is. A trombitás Carlos Sarduy és a harsonás Denis Cuni Rodriguez külön-külön is káprázatos dolgot művelt, de mikor együtt szólaltak meg, verhetetlen párost alkottak, ráadásul énekükkel és tánclépéseikkel is fokozták a hangulatot. Alfredo Rodríguez klasszikus alapokon nyugvó, lebilincselő zongorajátékában az afro-kubai és az amerikai jazz legszebb hagyományait villantotta fel. Mindehhez Ludwig Alfonso és José Montaña adott hol vérpezsdítő, hol mámorító ritmusokat.

Bona annyira volt jazzes, amennyit a jazztől idegenkedők is elviselnek, és annyira volt populáris, amennyi még a jazz konzervatívabb rajongóinak is belefért. Elképesztő instrumentális tudásából szerintem többet is mutathatott volna, de koncert így is (vagy pont ezért) elképesztő népünnepélybe torkollott, a közönség állva tapsolt, többen táncra is perdültek, a második ráadásban már csak Bona és Rodríguez jött a színpadra, és egy duóban előadott érzelmes dallal búcsúztak a MOM közönségétől. Bona a világ egyik legelismertebb basszusgitárosaként több mint 30 éves pályafutását a béke, a boldogság és az egység előmozdításának szentelte zenéjén keresztül, és a világ minden országát bejárva jelenleg is teljesíti küldetését. Most is elmondta, elénekelte történeteit, emlékeztetett minket arra, hogy egy hatalmas, csodákkal teli univerzumban élünk, és elvezetett ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk.

 

Fotó: Somogyvári Péter, Kleb Attila/GetCloser

MoMKult/GetCloser, 2021. november 2.