fbpx

Jazz klub indult Érden + Köszönjük, Magyarország program

2021. november 09.

Ebben a koncertbeszámolóban nemcsak az új jazz klub, hanem a Köszönjük, Magyarország program pozitív és egy kevés negatív oldala is előtérbe kerül, amiről általában nem tudnak a csatlakozók.

Érd alvóváros, a városban lakók általában Budapestre ingáznak munkába, és csak az estéiket töltik otthon. A közel hetvenezres városban kevés program található egész évben, így akik kulturális szórakozásra vágynak, ezt ugyancsak Budapesten érik el.  Ráadásul nagy kiterjedésű Érd, a sok családi ház miatt, így több kisebb központja van. Akad azért ellenpélda is a Budapest körül elhelyezkedő alvóvárosok között, ahol pezsgő kulturális életet élhetnek, élvezhetnek az ott lakók évtizedek óta, ez Szentendre. A helyiek tudják, hogy mindig számíthatnak érdekes programokra a városban, így keresik is azokat. Az agglomeráció többi települése azonban nem ilyen szerencsés, a lakók elérése majdnem mindenhol nehézségbe ütközik. Érd sem kivétel ezalól. A település méretéhez képest kevés a szórakozóhely, mert rendkívül nehéz elérni a kikapcsolódásra, szórakozásra, kultúrára vágyó réteget.

Egy klub elindítása, melynek nincs még múltja, nehézségbe ütközik. Senkinek nem éri meg, hogy belefektessen időt, energiát, pénzt a hirdetésébe. Idén viszont az Érdi Újság újságírónőjének tippjére hallgatva, sikerült elindítani Érden is a jazz klubot hat év után. Fontos volt, hogy duó, trió formációknak megfelelő, kisebb helyszínen induljon a klub, mivel nagyobb formációknak a Törökbálinti Jazz Club, a még nagyobbaknak pedig a jazzfesztivál ad helyet.

Poirot étterem vállalta, hogy helyet biztosít a koncerteknek. A 7-es út melletti étterem épp ideális bensőséges, meghitt előadásokra. Maximum 50 ember fér el, de lehetőség van arra, hogy akik főként beszélgetni jönnének, ne zavarják a jazzkedvelő hallgatókat. Ahogy jön a jó idő, akkor pedig a kertbe költözhet az esemény.

Az étterem nem akart belépőjegyet szedni, ekkor merült fel a Köszönjük, Magyarország programban való részvétel. Ez egy kiváló lehetőség azoknak a helyeknek, melyeknek nem fontos ez a fajta bevétel, mert így a fellépő zenészeket, művészeket a program fizeti, a helyszínt kell csak biztosítani. Ez leginkább éttermeknek érheti meg, bár ritkán lehet kihozni egy jazz koncertet csak jegybevételből sajnos, így egyéb rendezvényhelyszíneknek, művelődési házaknak is ajánlott.

Van néhány probléma viszont a rendszerrel, vagy inkább az alkalmazással, ami sajnos nem derül ki rögtön, így a két résztvevő, a helyszín és a zenész, nem érti, miért nem tudnak kapcsolódni. Erről a koncertbeszámoló után írok részletesen, hátha segíthetek a nagyobb siker elérésében.

Az Érdi Jazz Klub nyitóestjére olyan zenekar kapott meghívást, akik már a jazzfesztiválon is felléptek volna, ha ráérnek. Rafael Mário rendkívül kreatív zeneszerző és kitűnő zongorista. Több versenyt és díjat is nyert. Épp egy éve a Hangfoglaló Program kiválasztottja lett. Mário triójával 2017-ben jelentette meg első lemezét, majd 2019-ben a Black Butterfly-t, aminek bemutatójáról a MagyarJazzen is írtunk. Miután a Hangfoglaló Programban, amit megnyertek, egy új lemez készítése is cél, így remélhettük, hogy hallhatunk a készülő lemezről is egy-két számot a koncerten. A trió másik két tagja is pár éve végzett  a Zeneakadémián, de már keresett zenészek. Érdekes, hogy mindhárman Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjasok voltak. Bartók Vince basszusgitáros, többek közt Gyémánt Bálint triójának oszlopos tagja négy éve, Hidász Tomi pedig rengeteg jazz-zenekarban dobol, de először László Attila kvartettjében hallottam, még az egyetemi évei alatt. Pár éve pedig a Binder Quartet dobosa lett.
A zenekart nem igazán ismerte a klub közönsége, akik a jazzfesztivál lelkes látogatói is egyben, de a modern mainstream jazz, amit játszottak nagy örömöt okozott még az egészen fiatal vendégeknek is. A szólók pedig ámulatba ejtették a jazzkedvelőket. Mindhárman megmutatták, hogy micsoda tehetség lakozik bennük.  Nem torzítottak, nem volt a basszusgitárnak zongora hangja, a zongorának pedig gitár hangja, mégis óriási erővel adták át az energiát a közönségnek, és maradandó élményt nyújtottak hárman.
Mário dalairól tudni kell, hogy energikusak, dallamosak, sűrű ritmusváltásokat használ, és tele van harmóniával. A koncert első felében a My Hope című lemezükről játszottak dalokat, a címadó szerzemény után a Mountains, a Black Night, a Crazy Face következett. A szünet után pedig hallhattunk az épp most készülő új lemezről is két dalt, az egyik a „My Heart”, a másik a „Song for Ági”, amit Mário a feleségének ajánlott. A zeneszerző feleségének írt dalnak attól függetlenül, hogy gyönyörű, lassú, lírai bevezetője volt és ugyanilyen zárása, a közepén groovos energiával érte el a csúcspontot. Majd az első lemezről még hallhatta a közönség a „Folk on Jazz”-t és egy új számot, a „City Blues”-t. Az improvizációk nagyon izgalmassá tették a darabokat. A közönség számára is meglepő volt, hogy a helyhiány miatt kis dobkészlettel érkező Hidász Tomi, micsoda játékot mutatott be. De az is, hogy a hozott erősítő mennyire jó hangot biztosított az étteremben.
A következő klubkoncerten már máshol fog helyet foglalni a zenekar, mert az előadás közben derült ki, hogy a másik helységben asztalt foglalók nem látják, csak hallják a zenekart, de sikerült olyan helyet találni, ahonnét majdnem mindenki láthatja a fellépőket.
Pátkai Rozina triójával fogjuk kideríteni, jól mértük-e fel a hely adottságait, november 24-én, 19 órakor, Érden a Poirot Étteremben.

 

 

 A Köszönjük, Magyarország program problémájára visszatérve, a gond egy pici részletben van elásva, amit valószínűleg a tervezés során mértek fel hibásan: Arról még érkezik email, mikor beregisztrál egy zenész vagy helyszín, viszont ezután már nincs több értesítés. Ez abból a szempontból problémás, hogy a helyszín, miután létrehoz egy eseményt, nem kap értesítést, ha jelentkezik rá zenekar. Pedig ez csak egy kis scripten múlik, ami újabb levelet küldene ki a helyszínnek. Van, aki már tudja, hogy jelentkezés után fel kell hívni az eseményt létrehozó helyszínt, de a többségnek erről nincs tudomása. A helyszíneknek minden egyes nap fel kellene lépniük a weboldalra, és megnézni, jelentkezett-e valaki, de ez a rengeteg más munka mellett elképzelhetetlen, nehezen megvalósítható, főleg, ha nem is merül fel a regisztrálókban, hogy esetleg pont erről a fontos folyamatról nem küldenek emailt nekik. A zenekar részéről pedig az a probléma, hogy az esemény napjára minden tagot le kell kötnie a zenekarvezetőnek, mikor beregisztrál az eseményre. Azonban sok helyszín nem léptet fel mégsem senkit a megadott napra, így megmarad a foglalás az utolsó napig. Ez sem a helyszínek hibája, mert nincs mód az esemény törlésére, ha esetleg nem tudják vagy nem akarják megvalósítani azt. Azonban, ha érkezik egy valódi felkérés pont arra a napra a zenekarhoz, akkor azt el kell utasítaniuk, mivel már jelentkeztek a Köszönjük, Magyarország program egyik eseményére, amit tartaniuk kell az utolsó pillanatig.

Ezek a problémák mind könnyen orvosolhatóak lennének, a fejlesztő néhány sor programozással megoldhatná. Így viszont frusztráló, mikor kiderül, a két fél egy email küldés hiánya miatt nem kapcsolódik.

Azonban ha a szervezők és a zenészek tisztában vannak a program hiányosságaival, már tudnak lépni, és nagy lehetőség, hogy olyan helyekre is eljusson a jazz-zene, ahova máskülönben nem tudna, mert támogatás nélkül, csak belépőjegyekből, ritkán tudja kitermelni a profitot egy magánvállalkozás.
Az Érdi Jazz Klub is remélhetőleg megerősödik, mire lejár a programban való részvétel, és minél több emberhez eljut Érden és környékén, hogy havonta lehet hallgatni zenét, miközben finomabbnál finomabb ételeket fogyaszthatunk, és még utazni sem kell hozzá messzire.

Időközben ígéretet kaptunk páran szervezők, akik bejelentettük az email-hiány hibáját, hogy ezt orvosolják, nem tudtak erről. – Köszönjük!

Szerettük volna elkérni a programban résztvevő jazz-zenekarok neveit, mert tavaly még úgy működött a program, hogy a befogadó hely láthatta a zenekarok listáját, de adatvédelemre hivatkozva, nem kaptuk meg. Azonban páran szervezők már elkészítettünk egy listát, amit közösen bővítünk.
Remélhetőleg, minél többen fogják használni ezt a nagyszerű programot, ami nagy lehetőséget nyújt mind a befogadó helyek, mind a jazz-zenekarok számára.

Következő Érdi Jazz Klub esemény november 24-én lesz, amikor Pátkai Rozina Trió fog fellépni az érdi közönség előtt.

További információ: https://www.facebook.com/ErdiJazzKlub

 

 

Érdi Jazz Klub, 2021. október 27.

Fotó: Lázár Miklós

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005