fbpx

A III. Csepregi Gyula Szaxofonverseny

2021. október 27.

Hétfőn harmadik alkalommal került megrendezésre a fiatal, 30. életév alatti magyar állampolgárságú szaxofonosok részére meghirdetett Csepregi Gyula Szaxofonverseny. A délután 3 órakor kezdődött döntőbe öten jutottak, de az LFZE hallgatója, Veininger Kristóf betegsége miatt kénytelen volt lemondani a részvételt. Négyen viszont, a legidősebbel kezdve, Uher-Győrfi Bálint (27), Oláh Kálmán Jr. (23), Gergely Edvárd (21) és Papp Márton (18) feladta a leckét a három Jánosból, - Németh János, Ávéd János, Solti János - álló zsűrinek.

A hosszas, súlyos betegség után, 56 éves korában elhunyt Liszt Ferenc-díjas Csepregi Gyula (1958 - 2014) emléke előtt tisztelegve a Magyar Jazz Szövetség először 2015-ben, egykori alelnökének halála utáni évben hirdette meg a versenyt. A döntő akkor is októberben volt, és a helyszín sem változott, azóta is a Budapest Jazz Club ad otthont a háromévenként megrendezésre kerülő megmérettetésnek. Az első verseny győztese Soso Lakatos Sándor volt, a másodiknak, 2018-ban pedig az Ungváron született, de a versenykiírásnak megfelelően magyar állampolgársággal rendelkező Aleks Jaremko. A zsűri elnökének mindig egy nemzetközileg elismert szaxofonost kértek fel, 2015-ben Zbigniew Namyslowski, három évvel később Tony Lakatos elnökölt, de a zsűri tagok névsora is mindig tiszteletet parancsolt, szakértelmükhöz soha nem férhetett kétség. A hagyományoknak megfelelően a verseny két részből állt. Az elődöntőbe mp3 formátumban kellett elküldeni jeligével egy kötelező standard, Dizzy Gillespie „Groovin’ High” című szerzeményét, és egy szabadon választott darabot. Az online beadott anyagok alapján előválogatás történt, az anonim pályázatokat a háromtagú zsűri, Németh János, Ávéd János és Solti János bírálta el. Döntésük alapján alakult ki a döntő eredetileg ötfős mezőnye. A döntőben minden versenyzőnek két kötelező, Csepregi Gyula „Pied Piper” című kompozíciója, valamint Robert Mellin és Guy Wood My One And Only Love mellett, egy szabadon választott darabot kellett eljátszania, tetszés szerinti sorrendben. Mindenkinek maximum 15 perc állt rendelkezésére. Bágyi Balázs, a Magyar Jazz Szövetség elnökének méltató szavai után, a verseny döntőjét vezető Elek István még elmondta, a fellépők sorrendjét sorsolással döntötték el, és az egyenlő feltételeket biztosítva, ahogy eddig is, mindegyiküket azonos, zongora - bőgő - dob összeállítású trió kíséri majd, velük a döntőt megelőző napokban előzetesen egyeztetett időpontban próbálhattak a fiatalok. Ezután színpadra is szólította a zenekar tagjait, melyben ezúttal Neumann Balázs zongorázott, Hárs Viktor bőgőzött és Berdisz Tamás dobolt. A nézőtéren pedig Borbély Mihály mögött Csepregi Gyula özvegye és fia, Dávid is izgalommal figyelte az eseményeket.

A sorsolás eredményeképp Uher-Győrfi Bálint került sorra először. A kötelezők mellett John Coltrane „26-2”, 1960-ban írt kompozícióját játszotta.

Másodikként Papp Márton lépett színpadra, ő a Cannonball Adderley zenekarában bőgőzött Sam Jones „Del Sasser” című szerzeményét választotta.

Az előző verseny 2. helyezettje, Oláh Kálmán Jr. következett. A kötelező darabokat szopránon játszotta, majd a szabadon választott „This is New”, Kurt Weill a „Lady in the Dark” musicalhez írt betétdalát altszaxofonon játszotta.

Végül Gergely Edvárd került sorra, szabadon választott darabja egy Jerome Kern standard, a „Long Ago (and Far Away)” volt.

A zsűri tagjai mellett a kísérő zenekar képviseletében Hárs Viktor is voksolhatott. A tét magas volt, minden döntős megkapta a verseny főszponzora, a Csider Károly vezette Fontrade Music hangszervásárlási bónuszait, emellett az első helyezett díja 700.000, a másodiknak 500.000, a harmadiknak 300.000 forint volt. Hosszas tanácskozás után a zsűri elnöke, Németországban élő, és ott tanító szaxofonos legendánk, Németh János kihirdette a végül közös megegyezéssel hozott döntést. Ahogy friss hírként a verseny után közzétettük, az 1. díjat a zsűri nem adta ki. A két 2. helyezett Oláh Kálmán Jr. és Uher-Győrfi Bálint, a 3. helyezett Papp Márton lett, Gergely Edvárd különdíjat kapott.

 

 

Fotó: Somogyvári Péter

Budapest Jazz Club, 2021. október 25.

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005