fbpx

Fiatal zenekarok versenye lesz vasárnap a BJC-ben

2019. november 14.

A Jazz Combo Versenyt a Magyar Jazz Szövetség írta ki, és a szövetség egyik vezetője, Kollmann Gábor szervezi.

A versenyre olyan zenekarok jelentkezhettek, melyben a zenekar tagjai, sőt a zeneszerző is 35 év alatti, és még nem került a beküldött kompozíció kereskedelmi forgalomba. 5 - 10 perc hosszú versenyművekkel jelentkezhettek. Zenekari összeállítás szerint trió - oktett, vagyis 3-8 taglétszámú zenekarok jelentkezését fogadták el. Három kötelező darabot is kell játszaniuk a zenekaroknak a saját kompozíciók mellett: Chick Corea "Windows", Jerome Kern "Yesterdays", Herbie Hancock "Toys". Az első 3 helyezett pénzjutalomban részesül, és külön díjazzák a legjobb szólistát és a legjobb hangszerelést. A döntőbe jutott zenekarok versenyét vasárnap 15 órakor tartják a Budapest Jazz Club színpadán.

Kollmann Gábor szaxofonost, a Budapest Jazz Orchestra vezetőjét kérdeztem a versenyről, a döntőbe jutott versenyzőkről, és egy kicsit a saját projektjeiről is.

  • MagyaJazz: Kérlek mondj néhány szót a versenyről.
  • Kollmann Gábor: Több mint egy évtizede veszek részt szervezőként a Magyar Jazz Szövetség versenyein. Aktívan oktatok, így nekem is mindig izgalmas látni, hogy milyen produkciókkal lépnek fel, térnek vissza a fiatalok, akiket ismerek. Emellett mindig izgalmas új, egyéni zenekari ötleteket, megszólalásokat ( sound-okat ) hallani.

 

  • MagyaJazz: Az évek során, kik nyertek vagy szerepeltek ezen a versenyen, akik később szép sikereket értek el?
  • Kollmann Gábor: Határon túli és magyarországi fiatalok között is vannak szép számmal, akik itt jó eredményeket értek el. Nem szívesen emelek ki senkit a névsorból, de a mai fiatal generáció markáns egyéniségei mind voltak díjazottak vagy különdíjasok.

 

  • MagyaJazz: Hány zenekar jutott a döntőbe? És kik ők?
  • Kollmann Gábor: A Döntőbe jutott formációk:

    Dorchipelago
    Hütter Dóra – ének, kazoo
    Pethő Csaba – gitár
    Botos Norbert – zongora
    Siklai István – basszusgitár
    Borbély Bence Regő – dob


    Bolyki Tamás Quartet
    Bolyki Tamás – gitár
    Bejan Norbert – zongora
    Pál Gábor – basszusgitár
    Fábry Adonisz – dob

    Rozbora Ádám Quartet
    Rozbora Ádám – trombita
    Pohl Nándor – zongora
    Szabó Kristóf Márk – basszusgitár
    Mohai Szabolcs – dob

    Mihalovics Dávid Quartet
    Garay Anna Elza – szopránszaxofon
    Möntör Máté – gitár
    Mihalovics Dávid – basszusgitár
    Kiss Tamás – dob

 

  • MagyaJazz: A döntőbe került zenekarokat is ugyanaz a zsűri választotta ki, akik vasárnap a legjobbakat megnevezik? Kik a zsűri tagjai?
  • Kollmann Gábor: Így van, a zsűri elnöke Gayer Ferenc, tagjai Révész Richárd és Gyémánt Bálint.

 

  • MagyaJazz: Miként fog zajlani a verseny napja?
  • Kollmann Gábor: November 17-én 15:00 órakor a Budapest Jazz Clubban (XIII., Hollán Ernő u. 7.) kezdünk, majd mindenki eljátssza a pályaművét, majd a kötelező darabokból egyet. 16.30-kor eredményhirdetés, majd a győztes darabot zárásként meghallgatjuk ismét.

 

  • MagyaJazz: Pontosan mi lesz a nyertesek nyereménye?
  • Kollmann Gábor: Pénzjutalmakat ajánlott fel a Magyar Jazz Szövetség, a legjobb kompozíció és a legjobb szólista különdíjat kap, illetve fesztivál fellépési lehetőségek is lesznek a díjak között.

 

  • MagyaJazz: Hadd kérdezzelek a saját zenekaraidról is. Rengeteg zenekarban zenélsz és még a Budapest Jazz Orchestrát is vezeted. Milyen terveid vannak a közeljövőben?
  • Kollmann Gábor: Terveim mindig vannak, tulajdonképpen azon dolgozom, hogy ebből minél több megvalósuljon!
    November 24-én Zsoldos Béla szerzeményeivel, a szerző közreműködésével, december 8-án Tóth Verával egy meghitt karácsonyi programmal lép fel a Budapest Jazz Orchestra a Budapest Jazz Clubban. 2020 elején Várdai Istvánnal készülünk egy nagy meglepetésre, illetve most már biztos, hogy ismét koncertezik a BJO Peter Erskine-nel. Halper László barátommal pedig minden reményünk szerint Randy Breckerrel állunk majd egy színpadon a nyár végén. Nagyon várom a 2020-at!

Köszönöm!

 

További információk: https://www.bjc.hu/programok/eloado/jazz-combo-verseny/

Zsoldos Béla szerzői est: https://www.bjc.hu/programok/eloado/budapest-jazz-orchestra-zsoldos-bela-szerzoi-est/

Karácsonyi koncert Tóth Verával: https://www.bjc.hu/programok/eloado/budapest-jazz-orchestra-feat-toth-vera-christmas-special/

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005