fbpx

Lemezajánlók

A világ tele van jobbnál jobb jazzklubokkal, mégis elmondható, hogy nem sok olyan – bátran mondhatjuk – ikonikus jazz színhely van széles e világon, mint a 85 éves Village Vanguard. A jazz fővárosában, New York Greenwich Village nevű művésznegyedében évtizedek során számos nagyhorderejű koncert színhelye volt, ahol külön kis házi stúdió szolgált arra a célra, hogy megörökíthessék a soha vissza nem térő produkciókat, amelyeket aztán százezrekkel oszthatnak meg lemezeken.

Tóth Viktor hangszerének, az altszaxofonnak, mint a legtöbb jazzben alkalmazott hangszernek, megvan a hallgatók által jól ismert, elérhető és közérthető, valamint a sokkal szűrtebb publikumnak szóló, nyersebb, „underground” tradíciója.

A tavalyi év novemberében rögzített és az év legvégén megjelentetett Bágyi Balázs New Quartet 2020 című album épp hogy csak kicsúszott a tavaly év vége előtt röviddel lezárt MagyarJazz-Hu szavazásból.

Karosi Júlia gondolkodó művész, ezért rögtön sejthetjük, hogy a dimenziók nélküliség nem valamiféle hiány megfogalmazása, hanem a zene megfoghatatlan mivoltára utal.

A spanyol ajkú Amerikában izgalmas zene nélkül nem létezhetett karnevál békeidőkben. Besétálni Riótól New Orleansig bárhol egy utcabál közepébe, garantáltan életre szóló élmény. Mert képzett táncosként jött ki onnan bárki, akkor is, ha nem akarta. Chick Corea, aki sajnos már az égi színpadon zenél tovább, megtanított minket arra is, hogy a latin jazz úgy tud visszavinni a jazz táncos aranykorába, hogy az örömzene érdekében a virtuozitásból nem enged egy jottányit sem.

Snétberger Feri Európa egyik legnagyobb gitárosa. Az ECM kiadó Európa legfontosabb jazz lemezkiadója. Ezek alapvetések. Olyanok, mint hogy a Nap süt vagy Föld gömbölyű.

Hozzáférhetővé vált a világhálón a szaxofonosból lett zongorista, Marc Copland tavaly december 22-én az Illusion Mirage kiadónál megjelent új szólólemeze. Copland 1971-ben még altszaxofonosként játszott együtt Chico Hamilton kvartettjében John Abercrombie gitárossal, és az akkor szövődött barátság több évtizedig tartó közös zenei alkotópályát indított el, melyet végül csak Abercrombie 2017-ben bekövetkezett halála szakított meg. A „John” az ötven éves barátság évfordulóján, a legendás gitáros emlékére készült.

Mindig megvan a maga el nem hanyagolható kockázata annak, ha egy jazzgitáros szólólemezt akar készíteni. Óriási ugyanis a csábítás, hogy ez a lemez kellően lírai hangvételű, már-már behízelgően lágy és persze kifejezetten melodikus jellegű legyen. Az a helyzet, hogy ezt a csapdát csak kevesen tudták elkerülni, amiről persze nem tehet senki, hiszen a gitár, mint hangszer - itt most persze nem a rockban használt elektromos gitárokról van szó - történetileg is szorosan kötődött a lírához, kiváltképp az európai kultúrában. Még Joe Pass szólólemezein is érzékelni itt-ott némi ellágyulást, hogy Pat Metheny-ről már ne is beszéljünk, igaz, ő nemcsak szólóban, de trióban, kvartettben, kvintettben is gyakran vált lírába, sőt – leszámítva extrém produkcióit – ő maga is afféle lírai alkat.

A furcsa nevű muzsikusra már 2007-ben felfigyeltem, amikor is megnyerte a Thelonious Monkról elnevezett jazzverseny trombita kategóriáját. Debütáló albuma a Fresh Sound kiadónál jelent meg, majd felfigyelt rá a Blue Note elnöke, Bruce Lundvall, így2011-ben már első Blue Note lemezét ismerhettem meg. Második BN albumáról már kritikát is írtam a Gramofon 2014. nyári számába. És íme, itt a hatodik Akinmusire album (az ötödik BN), amiről ugyancsak módomban áll nyilvánosság előtt kifejteni véleményemet. 

Az utóbbi idők egyik legérdekesebb CD-je az a kiadvány, amelyet Harcsa Veronika, Anastasia Razvalyaeva és Fenyvesi Márton jegyez. Nem jazz lemezről van szó, ezt előre kell bocsátani. Még akkor sem, ha Harcsa Veronikát jazz énekesként, Fenyvesi Mártont pedig jazz gitárosként ismerjük, és az is igaz, hogy a Debussy NOW! című CD-jük darabjaiban fel-feltűnnek jazzes elemek és fordulatok, pár hangból álló mikro-improvizációk.