fbpx
Pallai Péter

Pallai Péter

Az 1956-os forradalmat követően Angliában építőipari segédmunkás voltam. A londoni egyetemen szereztem közgazdasági-, valamint pedagógiából poszt-graduális diplomát. Hét évig londoni gimnáziumban tanítottam. 1968-tól  1996-ig  a BBC Világszolgálatánál dolgoztam a magyar és angol nyelvű osztályokon, ahol aktuálpolitikai-, dokumentum- és zenei műsorokat készítettem, 28 éven át jazz műsorokat is. Már főmunkatársként 1996-tól 1999-ig a BBC budapesti irodáját vezettem. 1999-től 2015-ig a Civil Rádiónak készítettem jazz műsorokat. 2002 óta szervezek  jazz koncerteket. Társszerzője vagyok A" Jazz Évszázada", valamint. az 1956-os forradalmat feldogozó "A Szabadság Hullámhosszán" és a "Némi Demokráciától A Népi Demokráciáig" című könyvnek. Több mint tíz éve írok a Gramofon magazin számára.

Tegnap, 2023. március 2-án, csütörtökön elhunyt a jazz Nagy Generációjának óriása, a szaxofonos Wayne Shorter. A műfaj történetének talán legváltozatosabb korszakában, fél évszázadon keresztül a legötletesebb és kiforrottabb újítók közé tartozott.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Ez a fejezet a hatvanas-hetvenes évek avantgárdjával foglalkozik és a zene nem mindenkinek lesz a kenyere. Lesznek roppant hosszú felvételek is, amelyeket természetesen nem köteles az olvasó végig hallgatni.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban február 24-én, PÉNTEKEN 20 órai kezdettel bemutatja: Lakatos Ágnes - Oláh Kálmán Concept - lemezbemutató

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban február 17-én, PÉNTEKEN 20 órai kezdettel bemutatja: Molnár Sándor Quartet / Dexter Gordon emlékest

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban február 13-án, HÉTFŐN 20 órai kezdettel bemutatja: Jazz-Csillagvizsgáló / énekesek

1923. február 27-én, Los Angelesben jött a világra a jazztörténet egyik legmarkánsabb hangzású tenorszaxofonosa, Dexter Keith Gordon. Pallai Péter alábbi méltatása mellett a Harmónia Jazzműhely rendezvényén a Budapest Jazz Clubban, február 17-én a Molnár Sándor Quartet adózik tisztelettel a jazz óriás emlékének. De még a méltatás előtt hallgassunk bele Dexter Gordon játékába.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban február 10-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Tóth Viktor Tercett

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban február 3-án, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Borbély Balkán Jazz Project feat. Farkas Zoltán "Batyu"

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Ez a fejezet a hatvanas-hetvenes évek avantgárdjával foglalkozik és a zene nem mindenkinek lesz a kenyere. Lesznek roppant hosszú felvételek is, amelyeket természetesen nem köteles az olvasó végig hallgatni.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban január 20-án, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Szakcsi Jr Trió

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005