fbpx

MÜPA Jazz Showcase 2021

2021. január 21.

A MÜPA egyik legfontosabb, évadkezdő rendezvénye a Jazz Showcase 2008-ban indult útjára, és mindnyájunk legnagyobb örömére 2021-ben sem szakad meg a lánc, a hazai jazzélet utánpótlása idén is hallathatja a hangját. Bár a minden évben komoly érdeklődésre számot tartó esemény ez alkalommal a virtuális térbe költözik, így nem sorakozik majd több emeletnyi jazzrajongó a Zászlótér melletti lépcsőkorlátok mellett, nem tömörülnek a büféig az Átrium széksorai mögött, a mupa.hu-n és a MÜPA YouTube-csatornáján viszont figyelemmel követhetik a hat előadást akár még jóval többen is.

Idén a fiatalok koncertjeit a Fesztivál Színházban rögzítette a MÜPA stúdiója, ezért a megszokottnál még professzionálisabb körülmények várták a muzsikusokat, a Baló Sámuel Triót, a Bettika Quintetet, a Horváth Albert Quartetet, a Fehér Fábió Triót, a Bolyki Tamás Quartetet és a Varga Dávid Quintetet. A koncertfelvételeket a nagyközönség január 24-én délután 14 órától streamelheti, és szavazhat is a neki legjobban tetsző produkcióra a https://www.mupa.hu/programok/jazz-showcase-2021/kozonsegszavazas oldalon.

A szakmai megmérettetés sem marad el, mert a koncertfelvételeket egy kilenctagú nemzetközi zsűri kapja meg, és értékeli a produkciókat szintén az online térben. A szakmai díjak között további fellépési lehetőségek szerepelnek a MÜPA-ban, a Magyar Jazz Szövetség által szervezett Magyar Jazz Napján, az Opus Jazz Clubban és a Zempléni Fesztiválon, illetve a határainkon túlra is kaphatnak meghívást a kiszemelt zenekarok, ahogy erre minden évben sor került. A Showcase házigazdája második éve Novák Péter kultúrmunkás.

A máskor háromnapos rendezvény 2021-ben egy napra sűrűsödik, ennek megfelelően az ifjak bemutatkozó előadásait egyetlen „nagykoncert” zárja majd január 24-én este 20.15-től, szintén a MÜPA Home Live online közvetítésének köszönhetően. A Subicz Gábor trombitás vezette Subtones zenekar lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára, hogy levegye a lábáról hallgatóságát Friss jazz-funkjával. Még ezt megelőzően, 20 órától a Jazz Showcase eredményhirdetését izgulhatjuk végig: Borbély Mihály zsűrielnök nevezi meg a szakmai díjazottat, a közönségdíj birtokosát és a különdíjasokat. Majd azonnal a húrokba csap a Subtones. A koncertről, az ifjú tehetségekről meg a siker mibenlétéről Subicz Gáborral beszélgettünk.

 

magyarjazz.hu: Emlékszel az első alkalomra, amikor a Müpában játszottál? Ez netán a 2009-es Jazz Showcase lehetett, vagy volt azt megelőző alkalom? Milyen élmény volt itt játszani?

Subicz Gábor: Ha jól emlékszem, a legelső alkalom 2005-ben volt, az LFZE jazz tanszakának bigbandjével, László Attila vezetésével. De a 2009-es Showcase volt az első alkalom, amikor a saját anyagommal a MÜPA deszkáira állhattam. Itt mindig élmény játszani is, és zenét hallgatni is. A legjobb élőzenei élményeim java ehhez a házhoz kötődik, az említett Showcase-en kívül a 2017-es közös koncertem Pecze Balázzsal és Koós-Hutás Áronnal, a Recirquel előadásai, számtalan Modern Art Orchestra-koncert, Julian Joseph-fel, Wallace Roney-val. Hallgatóként imádtam a Wayne Shorter Quartetet, Brad Mehldau-t, a Sztravinszkij-maratont és még sok más szuper zenét.

magyarjazz.hu: Hogyan fogadtátok a hírt, hogy a Subtones zenekar lesz a 2021-es Jazz Showcase egyetlen „nagykoncertje”, és hogy az online térben közvetítik az előadásotokat?

Subicz Gábor: Kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadtuk, és nagyon várjuk! Sajnálom kicsit, hogy a jól ismert okok miatt ezúttal elmarad a nyüzsgés, a mustrahangulat, de az online tér talán jobban ki tudja nyitni a közönséget, és akár azok is bele tudnak nézni, akiknek amúgy nem lenne rá lehetősége.

magyarjazz.hu: Hogyan éled, élitek meg a tavaly kezdődött távolságtartós, bezárt időszakot? Inkább egyértelmű megpróbáltatás a koncertalkalmak, közös zenélési lehetőségek számának drasztikus csökkenése, vagy új lehetőségek feltárulkozását is látod a nehézségek mellett?

Subicz Gábor: Nehezen, de elfogadtam a járvány megfékezése céljából hozott logikus döntéseket, ugyanakkor döbbenetes volt tapasztalni, hogy társadalmi és szociális szinten hol kezelik a zenészeket, az élőzenét. Egy év eltelt, kialakulóban egy új rendszer a kultúrában. Fine dining étteremből tudunk vacsorát rendelni, virtuális színházjegyet tudunk venni, előfizetünk mozicsatornára, de a legtöbb streamelt koncert a mai napig ingyen van.

Ez a helyzet próbára teszi az embert, minden aspektusában. Újra kell definiálni magunkat. Egzisztenciálisan, művészileg és társadalmilag is kiment alólunk a talaj, innen már nem az számít, hogy ki milyen zenész, hanem sokkal inkább, hogy ki mennyire tudja elengedni azt a rendszert, amiben eddig éltünk. Azt érzem, hogy erre a képességre a jövőben egyre nagyobb szükségünk lesz.   

Ugyanakkor muszáj észrevenni a pozitív hozadékait is a dolognak; akikkel ritkábban találkozunk, azoknak sokkal jobban lehet örülni, akikkel pedig összezárva élünk, azokat mélyebben meg lehet ismerni. Szerencsés vagyok, mert nagyszerű emberek vesznek körül.

magyarjazz.hu: Mit menekítenél át a mostani tapasztalataidból, a jelenlegi gyakorlataidból az elkövetkező „békeidőkre”?

Subicz Gábor: Két világhírű zenész gondolatai jutottak gyakran eszembe az elmúlt hónapokban. Az egyik Wynton Marsalis, aki azt mondta valamikor, hogy minden alkalommal hálát ad a Jóistennek, amikor hangszert vesz a kezébe. Minden gyakorlást, próbát, fellépést ezzel kezd. A zenélés kőkemény munka, ugyanakkor egy áldásos állapot, ezt nem szabad elfelejteni.

A másik Herbie Hancock, akitől azt hallottam egyszer, hogy nem szeret magára zenészként gondolni, mert azzal is csak egy dobozba rakja magát. Muzsikálás közben egy olyan végtelen és hatalmas virtuális világban közlekedünk, amit képtelenség egy emberöltő alatt bejárni. Ezelőtt nem lehet nem letérdelni. De nem szabad elbújni amögé, hogy ki milyen nagyszerű zenész, nem ítélhetjük meg egymást csak eszerint.

magyarjazz.hu: Visszatérve a január 24-i koncerthez: hogyan állítottátok össze az este műsorát? Adódik a válogatáshoz, hogy új lemezt jelentettetek meg nemrég Octopus címmel…

Subicz Gábor: A Subtones egy fantasztikus brigád, rendkívül sokoldalú muzsikusokkal, és a nemrég megjelent Octopus című lemezünkkel összeállt a képlet. Úgy érzem, megtaláltunk egy alaphangot, egy origót, innen el lehet indulni csillagtúrázni. A MÜPA nagyterme is egy ilyen kirándulás lesz, a zenekar akusztikusabb, ha úgy tetszik, artisztikusabb oldalát mutatjuk meg, természetesen a ránk jellemző elánnal.

magyarjazz.hu: Hogy jutott eszetekbe Lukács Miklóst meghívni vendégnek? Szerintem sokan meglepődtek, amikor az ő nevét olvasták a fellépők sorában, és belegondoltak, hogy a friss jazz-funkhoz cimbalom társul… Dolgoztatok már korábban együtt?

Subicz Gábor: Mikivel nem is tudom honnan ismerjük egymást, de a legtöbbször a Modern Art Orchestra berkein belül dolgozunk együtt. Hatalmas ember, élő példája annak, hogyan kell ma ebben a világban zenésznek és embernek lenni, fejlődni, nyitottnak maradni. Szándékosan olyasvalakit szerettem volna meghívni a koncertre, aki nem egyértelműen kötődik a világunkhoz. Nagyon örülök, hogy Miki örömmel elvállalta, hatalmas élmény lesz! 

magyarjazz.hu: 13 éve Te is valamelyest pályakezdőnek számítottál, most pedig már a jazzberkeken túl is ismerik a nevedet, komoly rajongótáborral büszkélkedő zenekarod van, a Modern Art Orchestra a szerzeményeidből lemezanyagot is rögzített. Milyen tanácsot adnál az idén színpadra lépő Tehetségbörze-fellépőknek, ha hozzád hasonlóan sikeres pályát szeretnének bejárni?

Subicz Gábor: Először azt érdemes definiálni, hogy mi a siker. Számomra az a sikeres ember, aki azt csinálja, amit szeret. Szerintem csak ezzel érdemes foglalkozni, ha ez megvan, a többi majd jön vele szépen.

magyarjazz.hu: Mikor kezdted azt érezni, hogy már nem vagy pályakezdő, mikortól tekintesz magadra „beérett” muzsikusként? Volt egyáltalán ilyen pont?

Subicz Gábor: Erre nem szoktam figyelni, másokon jobban észre tudom venni, hogy milyen szép eredményeket érnek el, hol tartanak, és effélék. A saját házam táján inkább a céljaimra és a nehézségeim leküzdésére koncentrálok. Nehezemre esik önmagam definiálása, mert rengeteg minden érdekel. Amikor mégis sikerül, akkor van egy ilyen „beérés”-élmény, de ez nem hiszem, hogy kívülről látszik.

magyarjazz.hu: Figyeled egyébként a hazai fiatal generáció törekvéseit? És a nemzetközi színtér legújabb felfedezettjeit?

Subicz Gábor: Folyamatosan próbálom az izgalmas és számomra új dolgokon tartani a fülem. Nem kell feltétlenül újnak lennie valaminek ahhoz, hogy érdekes legyen, legutóbb például Edward Grieget hallgattam nagy élvezettel. Itthon Sebestyén Patrik új anyagát várom nagyon, Oláh Kálmán jr, Varga Dávid dolgait hallgatom előszeretettel, és máshonnan is sok nagyon izgalmas dolgot hallani. A nemzetközi masszából legutóbb Philip Dizack elképesztő trombitálásán akadt meg a fülem, Tal Winkelfeldet, JD Becket, Elena Pinderhughest hallgatom szívesen. Próbálok a lehetőségeimhez képest sok klasszikus zenét hallgatni, és a popzene perifériáján lévő dolgok is nagyon izgatnak.

magyarjazz.hu: Hogyan tovább számodra és a Subtones számára? Milyen terveitek vannak a közeli jövőben?

Subicz Gábor: Rengeteg tervünk van, és mindenki nagyon lelkes. Magyar nyelvű dalokból készítünk lemezt, ami óriási kihívás és izgalom. Remélem, hogy szerető fülekre talál a zenénk, és minél több emberrel kapcsolatba tudunk lépni a muzsika által. De addig is nagyon várjuk, hogy a MÜPA színpadára léphessünk!

 

A Jazz Showcase zsűrijének összeállítása:

  • Borbély Mihály (zsűrielnök) Kossuth-díjas klarinét- és szaxofon művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanára
  • Bágyi Balázs Artisjus -és Gramofon-díjas jazz-dob előadóművész, zeneszerző, zenetanár, a Magyar Jazz Szövetség elnöke
  • Binder Károly zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékvezető tanára
  • Nadin Deventer (D) a Jazzfest Berlin művészeti igazgatója
  • Harcsa Veronika énekes, zeneszerző
  • László Attila gitárművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense
  • Martyna Markowska (PL) a Katowice JazzArt Festival művészeti igazgatója
  • Steve Rubie (UK) zeneművész, a londoni 606 Klub vezetője
  • Igor Vida (SK) a Jazz Klub DS elnöke

 

Időpont: 2021. január 24. 14:00-21.30

További információ: 

https://www.mupa.hu/programok/jazz-showcase-2021

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/subtones-friss-jazz-funk-2021-01-24_20-00-mupa-home

 

Szavazás: https://www.mupa.hu/programok/jazz-showcase-2021/kozonsegszavazas

 

Fotó: Kotschy Gábor, Müpa, Hirling Bálint, Müpa, Pályi Zsófia, Müpa, Nagy Attila, Müpa, Csibi Szilvia, Müpa, Kotschy Gábor, Müpa

Fotó: Irk Réka, Subtones

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
4
7
10
14
15
22
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005