fbpx

A közönség türelmét kérik a hazai klubok, fesztiválok, szervezők

2020. április 15.

Közös nyílt levelet adott ki 32 hazai klub, fesztivál és szervező, akik a jegybevétel fontosságára hívták fel a figyelmet, és kérték a közönség megértését abban, hogy talpon tudjanak maradni, szükségük van a jegybevételekre.

Ha mindenkinek visszafizetnék a jegyek árát, amit békeidőben azonnal megtesznek programlemondás esetén, akkor a mostani helyzetben az a csőddel lenne egyenlő. Ahhoz, hogy megtudják tartani állandó stábjukat, akikkel egész évben dolgoznak, és legalább egy alap fizetést tudjanak osztani, járulékokat, bérleti díjakat és közmű számlákat be tudják fizetni, szükségük van bevételre.

"Ahhoz, hogy a következő bizonytalan hónapokban is legalább minimális fizetést tudjunk biztosítani dolgozóinknak, a bevett szokásoktól eltérően kell eljárnunk. A helyzetet minden fesztivál, klub, szervező a saját gazdasági helyzetét felmérve próbálja kezelni, éppen ezért ezek a megoldások eltérőek lehetnek: például támogatói jegyek kibocsátása, utalványrendszer, halasztás esetén a jegyek automatikus érvényesítése a pótdátumra" - áll a nyílt levélben, amely szerint kizárólag a közönség támogatásával tudnak a járvány után is sokszínű és minőségi élőzenei eseményeket szervezni.

A dokumentumot aláírta az A38 hajó, az AlteRába Fesztivál, a Bánkitó Fesztivál, a Budapest Park, a Campus Fesztivál, a Dürer Kert, a Famous Management, a Fekete Zaj, a Fezen Fesztivál és Klub, a GetCloser Concerts, a Hall Debrecen, a Helynekem, az Instant-Fogas Komplexum, a Kolorádó Fesztivál, a Lärm, a Livesound, a Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpont, a Nagyerdei Víztorony, a New Beat, a Petőfi Kultúrtanszék, a Plázs Siófok, a Pontoon, a Raqpart, a Rock Cafe Hajdúszoboszló, a Szenes Klub, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), a Tixa, a Toldi Klub, a Total Dance Festival, a TrafoClub Gödöllő és a Trip hajó. – írják az MTI közleményében.

 

Fotó: Irk Réka

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005