fbpx

Összművészeti előadás a MoMKultban – Oláh Dezső interjú

2020. március 04.

Oláh Dezső zeneszerző, zongoraművész muzsikáját nehéz meghatározni, annyiféle stílusban játszik, szerepel. A komolyzenei előképzettség jól hallatszik játékában, kompozícióiban, de a jazz irányítja. Vajon a kortárs jazz vagy a kortárs komolyzene áll hozzá közelebb?

Március 10-én megtalálhatja a választ talán a közönség. Az Anima Musicae Kamarazenekarral közös fellépéséről kérdezem Dezsőt.

  • MagyarJazz: Először kérlek válaszolj a bevezetőben feltett kérdésre: kortárs jazz vagy kortárs komolyzene, ami irányít, ami a legközelebb áll hozzád?
  • Oláh Dezső: nagyon találó a kérdés smile
    Így együtt ez a két vonulat határozza meg azt a zenét, amelyhez az elmúlt elég hosszú időszakban próbálok egyre közelebb kerülni.
    A zeneszerzés legalább olyan fontos az életemben, mint az improvizatív kamarazenélés, amihez jobb társakat nem is kívánhatnék magamnak, mint a dobos Pecek Lakatos András és a nagybőgős Oláh Péter.

 

  • MagyarJazz: Az Anima Musicae Kamarazenekarral már régóta dolgozol együtt. Milyen együttműködésetek volt eddig?
  • Oláh Dezső: Négy évvel ezelőtt kezdődött az Ablakos Lakatos ösztöndíj elnyerésének idején, amikor is első nagyobb lélegzetű művem mutattuk be együtt Around my solar címmel, majd ezt követte a trióm Bartók reflektációinak közös előadása, majd egy évvel ezelőtt a Concerto with chamber orchestra and Jazz Trio című darabom bemutatása. 

  • MagyarJazz: Oláh Dezső szereti interpretálni a nagy magyar zeneszerzők műveit. Kiket dolgoztál már fel, helyesebben kiknek a műveit írtad át a saját elképzelésedre? És kik azok, akikkel szeretnél foglalkozni a jövőben komolyabban?
  • Oláh Dezső: Ebben a témakörben egyenlőre két lemez látott napvilágot. Reflections of Béla Bartók’s six romanian Dances ( Olah Dezső Trio )


    Trio á la Kodály : hommage
    (Erdő Zoltán - tárogató, Tar Gergely - ütőhangszerek)


    Hogy mivel szeretnék ebben a témakörben foglalkozni, az legyen titok egyenlőre...

 

  • MagyarJazz: A március 10-ei Áthallások című koncert összművészeti előadásként van meghirdetve. Mit kaphat a közönség a 19 órakor kezdődő koncerten, milyen művészeti ágakat vontatok be?
  • Oláh Dezső: Irodalom, kortárs klasszikus zene, jazz, népzene

 

  • MagyarJazz: Te milyen kompozícióddal fogsz fellépni?
  • Oláh Dezső: Reflections of Béla Bartók’s six romanian dances és egy ősbemutató is lesz.
    Oláh Dezső - Egy elképzelt concerto második tétele
    A címben feltüntetett zenei mű egy érdekes kísérlet, hiszen az eredeti gyakorlattól eltérően az elkészült kompozíció a második tétellel kezdődik. A mindenkori közönségnek tulajdonképpen a mű hallgatása közben, ha szeretné, el “kell “ hogy képzelje, vajon mi történhetett előtte. A mű állandó utalásokat próbál tenni arra, hogy valami történt a mű előtt is, de azt nekünk kell elképzelnünk.
    Struktúrájában követi a concerto formai rendjét, ellenben állandóan kitekint abból, és ezzel együtt természetesen a kidolgozási részek szerves része a jazz improvizáció adta lehetőségek tárháza.
    Rendszerint a második tétel lassabb tempójú intimebb hangvételű, karakterű, aminek az általam megkomponált mű is meg fog felelni, ellenben állandó utalásokat tesz arra: ”vajon mi történhetett mindezek előtt az első tételben?!“

 

  • MagyarJazz: Egy kis kitérő: milyen zenekarokban játszol jelenleg?
  • Oláh Dezső: Bágyi Balázs New Quartet
    Bágyi Balázs - dob, Oláh Péter - nagybőgő, Soso Lakatos Sándor - alt és tenor szaxofon

    ShangZi Ming Quartet
    ShangZi Ming - dob, Christophe Monniot - alt és szopranino szaxofon, Oláh Péter – nagybőgő

    Pocsai Kriszta - Oláh Dezső duó
    Pocsai Kriszta – ének

    Jazzy Stipe
    Möntör Máté - gitár, Csík Dániel - basszusgitár/ének, Márkosi András – dob

    Alakulóban van egy Szabó Gábor kompozíciókat játszó produkció, amelyben zongorázom, már egy lemezt is rögzítettünk, de ez egyenlőre még titok smile

 

  • MagyarJazz: Tőled megszokhattuk, hogy valami különlegessel rukkolsz elő évről évre. Milyen nagyszabású terved van, amit szeretnél megvalósítani a közeljövőben?
  • Oláh Dezső: Jelenleg az Intermezzo című új Oláh Dezső Trió lemezzel szeretnék többet koncertezni, de van bőven új ötlet is a tarsolyomban. Nagyon szeretnék szimfonikus zenekarnak írni és együtt játszani, de ez még a jövő zenéje smile

Köszönöm az interjút.

További információ a március 10-ei eseményről: https://momkult.hu/programok/athallasok-anima-musicae-kamarazenekar/

 

Fotó: Véner Orsolya 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005