Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Lemezajánlók

Amikor Irk Réka megkért, hogy írjak Pat Metheny új lemezéről, kevés dolog szólt ellene. Réka készítette a honlapom, ráadásul a Harmónia Jazz Műhelynek is tagja, márpedig én évtizedek óta sokra tartom Pallai Péter és Kerekes György által elkezdett jó szándékú nonprofit műhelyt. Azt is mondtam Rékának, hogy nyilvánvalóan szubjektív lesz, ha írok, de talán ez nem is baj.

Bizonyára többször előfordult már, hogy magyar jazz-zenészek talált tárgyakat alkalmilag ütőhangszerként alkalmaztak, de valószínűleg Dés András az első, aki lemeze borítóján is hirdeti: objets trouvés-n játszik. Csak üdvözölni lehet e ritka pillanatot, amikor egy magyar jazzlemez közvetlen koncepcionális kapcsolatot létesít eredetileg az 1910-es évekből származó klasszikus avantgarde gesztusokkal, jelen esetben Picasso műalkotásként kiállított nádfonatú székével, illetve Marcel Duchamp posztamensre emelt biciklikerekével és Forrásként aposztrofált, az oldalára állított piszoárjával, valamint nyomukban a szobrokon, kollázsokon és egyéb kontextusokban megjelenített, vagyis műalkotásokká átlényegített, a „természetben” véletlenül meglelt, illetve ember alkotta használati tárgyak tömegével.

Valószínűleg Cheltenham-ben járhattak 2017-ben az Edition Records képviselői. Már Chris Potter az ECM-nél megjelent három albuma (The Sirens (2013), az Imaginary Cities (2015) és az 2017-ben felvett The Dreamer Is The Dream) meggyőzhette őket, hogy a kortárs szaxofonosok elit listájáról kihagyhatatlan az amerikai tenoros. Így, mikor a Cheltenham Jazz Fesztiválon fellépő quartet (Potter formációjának akkori tagjai: David Virelles zongora, Joe Martin basszusgitár és a Nasheet Waits dobok) lemuzsikált mindenkit a színpadról, már tudták, hogy ő kell a csapatukba, mert a kortárs jazz originális alakja minden „istálló” értékét növeli.

Yves Robert mintegy húsz éve létező triója második, most stúdióban felvett BMC-albumának fő tanulsága, hogy a francia harsonás minden lépését érdemes figyelnünk. Nemcsak az évtizedek óta a pályán levő tapasztalt mesternek kijáró „kötelező” tiszteletről van szó, sokkal inkább a folytonos megújulásban hívő, a hallgatókat minden megszólalásával egy-egy izgalmas művészi kísérlet fültanúivá avató muzsikust illeti meg a kritikusi laudáció.

A Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározása szerint a gázló folyó vagy állóvíz átlábolható szakasza. A lemezen szereplő kisegyüttes „mély gázló”-nak nevezte el magát, ami számomra művészetük nehezen megközelíthetőségét sugallja, ellentétben a lemez címével: Itt átkelhetsz.

Amerikában Sammy Miller and The Congregation Leaving Egypt című albuma és Bill Frisell Epistrophy-ja jól megfér a jazz újdonságok polcán. Bár előbbi, amit teltházak előtt ad elő a Gyülekezet, gospel alapú jazz elemeket használó szertartászene. Utóbbi pedig a duó New York legendás klubjában, a Village Vanguard-ban rögzített koncertje. Már a két évvel ezelőtti Small Town is jelezte, hogy a gitáros Bill Frisell és a bőgős Thomas Morgan közös játéka igazából bensőséges konzultáció a jazz nyelvén bő egy órában. Ritkán hallani ilyen kivételes összhangot és egymásra figyelést, mint náluk. Ez nyilván az ECM szakembereinek is feltűnt, meg az eladási adatok szerint a vásárlóknak is.

Ezzel a névvel választhat-e valaki más pályát, mint hogy énekesnő legyen?  A templomi orgonista nagymama, a család „first lady”-je egy „jazz-me-uh”-val nyújtotta át pici unokájának az ajándékát anno, mert ő nem játszhatott kedvére bluest és jazzt. Így kell egy klasszist pályára állítani.

A furcsa címet azért kapta ez a dolgozat, mert a lemez címe is „4 Wheel Drive” (röviden 4WD), ami ugyebár a négy-kerék meghajtású jármű megnevezése. De, mint az a kísérőszövegből kiderül, a kvartettet alkotó vezető jazzmuzsikusok egyúttal nemcsak zenekarvezetők, de ezzel a megnevezéssel szerepelnek mostanában – legalábbis, amikor ebben a formációban lépnek fel.  Ráadásul élő felvételen „hajtanak”, és nem is akárhogyan.

Erre nagyon ráhibáztam. Egy igazi headline a jazzsajtóban. Keresgél az ember a kínálatban, ráakad valami érdekességre, alaposabban kóstolgatva eldönti, hogy ez ajánlót érdemel. Mikor hallgatni kezdtem ezt az albumot, még fogalmam se volt róla, hogy a formáció július 6-án fellép a Müpában. A korong valóban vadonat friss, 2020 januárjában jelent meg, melyen a nyolc éve a Rose Theatre-ben rögzített jazz hallható. Sherman Irby Inferno című kompozícióját Dante Isteni színjátékának első része ihlette. Igazi kuriózumot tart a kezében a gyűjtő. Alvilági utazás egy kiváló kortárs amerikai zenekar tolmácsolásával.

Roberto Fonsecát azóta ismeri a jazzvilág, mióta a Buena Vista Social Club zenészei egyöntetűen úgy döntöttek, hogy a huszonnyolc éves zongorista szálljon be Rubén González megüresedett helyére. 16 évesen jelent meg első lemeze, ez már a kilencedik. Eredeti módon ötvözi játékában az amerikai jazzt a kubai zenei hagyományokkal. Érdekes keveréke a sokféle zenei hatásnak, amik megérintették, de Kubáról egyébként is a szivar mellett a koktélok jutnak az eszünkbe. A jazz alapokhoz vegyül egy kis mambo, rumba, elemeiben a fandango és bolero, némi reggae, feldobva a soul, funk és a hip-hop hangzásaival. „Mindig ezt a lemezt akartam megcsinálni” jelentette ki a ma is Havannában élő zongorista a megjelenéskor.

1. oldal / 4