Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

Noha a közönség általában a bossa novával társítja Pátkai Rozinát, ezen az albumon roppant sokoldalú, fáradhatatlanul kísérletező kortárs énekesnőt és komponistát hallunk.

Megszokhattuk már, hogy a BMC a legprogresszívebb jazz irányzatok mellett a műfaji határokat feszegető és/vagy átlépő etno- vagy világzenei programoknak is helyet ad. Mindez vonatkozik nemcsak műsorpolitikájukra, de lemezkiadásukra is.  Ilyen vonatkozásban felejthetetlen élményként raktároztam el azt az öt évvel ezelőtti programsorozatot, amelyben pár napon belül öt olyan koncert követte egymást, amely egy kiemelkedő nemzetközi jazzfesztiválnak is dicséretére vált volna. A fényes sorozat a Joey Calderazzo trióval indult, majd a Gadó Gábor-Sébastien Boisseau-Balázs Elemér hármas vendégművésze Dave Liebman volt. Úgy látszik, hogy a triók domináltak, mert a Hans Lüdemann Trio, éppen egy afrikai balafon játékossal (Aly Keïtával) Trio Ivoire néven lépett a pódiumra. Aztán Joachim Kühn triója következett, amelyben a pianista két partnere a marokkói lant (oud) mestere Majid Bekkas és a spanyol dobos Ramon Lopez voltak társai. Végül Tóth Viktor Mahasimbavi Players nevű nemzetközi bandjében a „húzónevek” Bart Maris belga trombitás és az afroamerikai csodadobos, Hamid Drake voltak.

Ebben a részben Louis Armstrong munkásságának egy időszakát reprezentáló kollekcióról lesz szó. A 4 CD-t magába foglaló album címe: „The Complete Hot Five and Hot Seven Recordings”, amely a Columbia Legacy C4K 63257 jelzéssel ellátott kiadásában jelent meg. A CD-k zenei anyaga Armstrong és együtteseinek 1925 és ’29 között készült felvételeit tartalmazza.

Van, akinek az Egyesült Államok a demokrácia bölcsője, a szabadság letéteményese, a lehetőségek hazája; és van, akiknek a faji megkülönböztetés, a megosztottság, az erőszak és az érzelmi terror földje.

A jelenleg New Yorkban élő, 2017 óta közösen koncertező Anna Kolchina és Jinjoo Yoo, csodálatos párost alkotnak, lenyűgözően egészítik ki egymást. Jazz-duójuk ismert és népszerű sztenderdeket tolmácsol szikrázó előadásban.

Pallai Péter interjú-sorozata a magyar jazzvilág meghatározó zenészeivel.

László Attila Liszt-díjas gitárművész ősbemutatóra készül június 1-jén.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 25-én, szombaton 20.00 órai kezdettel az Oláh Krisztián Trióval örvendezteti meg a nagyérdeműt.

Ahogy a címből kiderül, egy rendkívüli, megismételhetetlen nappal ért véget az egyetemisták vizsgakoncertje 2019-ben. Igaz, a jazz mindenképpen megismételhetetlen, az utolsó nap mégis tartogatott egy nagy meglepetést. De először nézzük az egyetemisták pénteki jobbnál jobb koncertjeit. És persze ismét kiemelném a BJC hangtechnikusát, Novák Marcit, aki mindhárom nap biztosította a zenészeknek a tökéletes hangot.

Még a lemez megjelenése előtt meghallgathatják a Borbély Műhely legújabb lemezre került dalait az Opus Jazz Clubban.

Két nap, három koncert Al Di Meolával a MoM-ban

Csütörtökön sem szűkölködtünk a tehetségekben. Talán a jobb időnek köszönhetően, szép lassan félházig telt a BJC koncertterme. Aki esetleg pénteken el tud lógni, vagyis előbb be tudja fejezni a munkáját, annak ajánlom, hogy a Szaxofon Quintetet és Lakatos Ági énekegyüttesét mindenképpen hallgassa meg, és ha már ott van, a többi zenekart se hagyja ki.

H Á L Ó 1 0 0

2019. máj. 17.

Jubileumi koncert az S4-ben a Háló All Stars együttessel.

Négy hónappal a félévi vizsga után, ismét számot kell adniuk tudásukról a Zeneakadémia Jazz tanszakának hallgatóinak/zenészeinek. A tavaszi őszben kevesen voltunk. Talán holnap már nem esik, többen meghallgatják a jövő jazz zenészeit. Érdemes!
Nem is tudom, hogy írjak, hogy ne csak dicsérjem a mai vizsgázókat, mert ismét olyan koncerteken vehettünk részt, amik önmagukban is megállták volna a helyüket. Külön szeretném kiemelni a BJC hangtechnikusát, Novák Marcit, a jó hangbeállításai sokat lendítettek a fiatalok előadásain.

Jazz nad Odra Lengyelország leghíresebb jazzfesztiválja, épp idén 55 éves. Az 1964 óta működő fesztivál csak kétszer nem került megrendezésre, 1988-ban és 1990-ben. Emiatt a fesztivál miatt indult el több városban is jazzfesztivál Lengyelországban: Poznańban, Gdańskban, Toruńban. Ahogy nálunk, úgy Lengyelországban sem nézték jó szemmel a kommunista vezetők a jazz térhódítását, de a sikernek, a népszerűségnek köszönhetően, utat tört magának.