A Stúdió 11 zenekar nevét az én korosztályom (50-es) ismeri még, aztán a fiatalabbaknak már a név nem mond annyit. Annak idején majdnem minden magyar, zenés televíziós vagy rádiós adásban az alap zenekart a Stúdió 11 alkotta, tulajdonképpen a Magyar Rádió házizenekara volt.

Avishai Cohen utolsó itt járta óta megjelent „Shifting Sands” című lemeze tovább növelte hazai rajongóinak amúgy is népes táborát, így az évek során többször változó felállású formációi budapesti törzshelyévé vált MÜPA legnagyobb, egész pontosan 1656 főt befogadó Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme után, az Erkel Színházban is teltház előtt játszhatott. A JazzFest Budapest múlt keddi koncertjén az ország legnagyobb, 1819 ülőhellyel rendelkező nézőterén, a felső karzaton és a kakasülőn sem maradt üres hely. A változatlan népszerűség mellett, Cohen triójában azonban történt egy változás. A már jól ismert, hazai formációkkal is fellépett 41 éves azerbajdzsáni zongorista, Elchin Shirinov helyére, a zenekar átlagéletkorát jelentősen csökkentő, szintén azeri, 27 éves Guy Moskovich került, még a karantén alatt megismert, vele először kényszeredetten a virtuális valóságban játszhatott 22 éves Roni Kaspi változatlanul őrzi helyét a doboknál.

Nem tudom, van-e annyi jazzklub más városban, mint New Yorkban, igaz 8 millióan élnek a metropoliszban, illetve afelett jóval a be nem jelentett „turisták” aktív közreműködésével. A második része következik a Jazzkalandok New Yorkban beszámolónak. 

Alig ocsúdtunk Brahem álomzenéjéből, a JazzFest Budapest következő napján máris egy másképp csodálatos koncert várt ránk. A basszusgitárosként és bőgősként csaknem félévszázada a világ legjobbjai közé sorolt, négyszeres Grammy-díjas Stanley Clarke múlt szombaton fiatal zenekarával extázisba vitte az Erkel Színház közönségét.

Egyesekben talán megütközést kelt, hogy egyszerűen "lejancsikázom" a magyar jazzszíntér egyik legtehetségesebb zongoristáját, de miután édesapját, a jazzbőgő nagymesterét Jancsiként tartja nyilván a közönség, és egyébként is ez jazz magazin, hát engedtessék meg.

Nem tudom, van-e annyi jazzklub más városban, mint New Yorkban, igaz 8 millióan élnek a metropoliszban, illetve afelett jóval a be nem jelentett „turisták” aktív közreműködésével.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Ez a fejezet a hatvanas-hetvenes évek avantgárdjával foglalkozik és a zene nem mindenkinek lesz a kenyere. Lesznek roppant hosszú felvételek is, amelyeket természetesen nem köteles az olvasó végig hallgatni.

A Budapest JazzFest múlt pénteki programkínálatában kétségtelenül Anouar Brahem koncertje váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. Az oud, azaz az arab lant mestere legutóbb 2021 novemberében a MOMkultban adott kvartettjével emlékezetes, teltházas koncertet. A másfél év alatt, látogatásának köszönhetően, a kortárs jazz harmóniáival ötvözött arab-andalúz zenéjének azóta jócskán nőtt a tábora, így a Zeneakadémián is teltház fogadta.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 12 -én, PÉNTEKEN 20 órai kezdettel bemutatja: Szalay Gábor Trió

A véletlen a kezemre játszott. Épp utaznom kellett, a bőröndbe került a Drifting, a norvég szaxofonos, Mette Henriette új CD-je is, mondván majd a hegyek közt meghallgatom és leírom a véleményemet róla. Így most tapasztalatból állíthatom, hogy ezzel a lemezzel a megismerkedés legideálisabb módja, ha egy nagy erdő közepén álló fogadóban a reggeli tea mellé tesszük a lejátszóba. (Alternatívaként szóba jöhet még egy tengerparti magányos világítótorony is, de ezt még ki kell próbálnom.) Egy unikális lemezhez szokatlan ajánló dukál, pont olyat, mint ez.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban május 9-én lesz 19 órakor: Bágyi Balázs New Quartet  

Üde színfoltot hozott a JazzFest programjai közé utólag bekerült, magát gitáron kísérve saját szerzeményeit éneklő Marija Csuprinenko Hunyadi térre meghirdetett, péntek délutáni koncertje.
Nem először járt nálunk, tavaly például fellépett a 40 országból 75 dokumentumfilmet bemutató Verzió fesztivál megnyitó estjén a Trafóban. Most a fesztivál támogatói között szereplő Cseh Intézet meghívására érkezett, és csütörtökön a vége felé be is szállt a Fonóban a pikáns és egyedi, közös improvizációkra épülő zenét játszó Tara Fuki hölgyduó koncertjébe.

Az igazi jazzdíva megérdemelt címére méltán érdemes énekesnő 2006 óta többször szerepelt magyar színpadon, és mindig nagy érdeklődés vette körül fellépéseit, és lemezei is eljutottak hozzánk. Rendszerint kvintettje kíséretével lépett fel, de ezúttal a 2010-es évtized végén, I Know I Dream c. lemezén is megismert módon, nagy létszámú szimfonikus zenekar kíséretével élvezhetjük majd lebilincselő előadását május 17-én.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Könnyen megjósolható, hogy e lemez soha nem lesz a jazzrádió-hallgatók kedvence; nem kerül fel a lemezboltok eladási listáinak élére; de az is valószínűsíthető, hogy a kiadó-producer Manfred Eicher (ECM) nem azzal a szándékkal hozta tető alá e projektet, hogy legyen mivel elhomályosítania a müncheni lemeztársaság olyan „slágerkiadványainak” népszerűségét, mint a The Köln Concert, a My Song vagy a Song For Everyone. Egyszerűbben úgy is kifejezhetjük, hogy ami ezen a lemezen felhangzik, csupán egy törpe kisebbséget érdekelhet. Amennyiben törpe kisebbségnek nevezzük a bőgő-elektronika duók tömör (maximum négyperces) zenei kísérletei iránt érdeklődő közönséget.