fbpx

Lukács Miklós cimbalomművész mindig is a legkedveltebb zenészek között szerepelt. Míg sokaknak a 2020-as év kevés jó dolgot hozott, evvel szemben Lukács Miklós folyamatosan előtérbe került. Legutóbb a MagyarJazz novemberi szerkesztőségi szavazásán, majd az idei januári többezres közönség szavazáson a lemezét, a Music From the Solitude of Timeless Minutes-t a legjobbnak, az év zenekara és az év különleges hangszerese kategóriában első három helyezett közé szavazták. És amíg írtam az interjút, eközben jött a hír, hogy nemzetközi szintéren is jól kezdődött az év Lukács Mikinek, mert Amerikában, egész pontosan New Yorkban is beválasztották az új lemezét a legjobbak közé a New York City Jazz Record magazinban. Ez dupla öröm, mert a Lukács Miklós Cimbiosis Trio mellett a magyar tulajdonú BMC Records is bekerült a legjobb kiadók közé. Gratulálunk Miklósnak és a BMC-nek is!

Három évvel ezelőtt az a szerencse ért, hogy írhattam Gyárfás Attila Hollandiában megjelent Cloud Factory című albumáról, mely üdítően eredeti utakon járt, miközben minimalista formákkal folytatott izgalmas zenei kísérleteket.

Magyarország és a jazz – sokan Amfortas betegségeként érzékelik hazánk és a műfaj viszonyát: egy régi seb, mely csak nem akar behegedni. Miért nem vagyunk markánsabban jelen a nemzetközi jazzéletben? Miért van az, hogy szinte semmilyen jazztradícióval sem rendelkező országok művészeinek egyre-másra jelennek meg lemezei a legpatinásabb kiadóknál és hosszan cikkezik róluk a szaksajtó, miközben a magyar zenészekről alig tud valaki? Pedig az utóbbi években rengeteg minden történt annak érdekében, hogy bekerüljünk a műfaj nemzetközi vérkeringésébe: korábban nem tapasztalt számban látogatnak hozzánk világhírességek, s alkalmanként lemezt is készítenek magyar kollégáikkal. Külföldön szintén nagyobb a becsülete a magyar jazznek, mint évtizedekkel ezelőtt – még Kínában és Japánban is szeretik egyes előadóinkat. A BMC az évek során nemzetközi lemezcéggé vált, akárcsak az európai jazzkiadási élvonalba tartozó finn TUM vagy lengyel Not Two. Sok bíztató jel mutatkozik, de a meghódítandó csúcsok még odébb vannak.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban január 15-én, PÉNTEKEN 17 órai kezdettel bemutatja ONLINE koncert: Ávéd János Quintet feat. Kosztolánszki Dominik 

Aligha kell bizonygatnom, hogy mennyire kiéheztünk már az élő zenére. Rám aztán biztosan érvényes ez, hiszen aki olvassa az írásaimat, szinte már unhatja a befejező szlogenemet, mely szerint „az élő zenét semmi sem helyettesíti”. Nos, kedden estére meghívást kaptam a Háló klubestjére, ami persze live stream adás okán zártkörű rendezvény volt, de örömmel rohantam, mert utoljára október 25-én a Hajdu Klára Quartet koncertjén volt részem élő jazz élményben!

Csaknem két éve, 2019 januárjában Jazz Generációk címmel havonta jelentkező új sorozat indult a Magyar Jazz Szövetség és az NKA támogatásával a Budapest Jazz Clubban. Az ötletgazda és művészeti vezető Bordás József hangszerekre bontva történeti előadással, beszélgetésekkel és visszaemlékezésekkel fűszerezett koncerteken szólaltatta meg a jelenkor ikonikus előadóit, a középgeneráció aktív jazz zenészeit és a most tanuló, vagy épp az iskolapadból kikerült új generáció ígéretes képviselőit.

Pályázz!

2021. január 13.

Összesen hét témában lehet aktuálisan pályázni az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumánál.

Erős lemez a Butcher Brown nevű formáció nyolcadik CD-je, a #KingButch. Olyan, mintha az amerikai együttes zenei evolúciójának kivirágzását jelentené ez az album.

Bacsó Kristóf január elején ideiglenes vezetője lett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének. Pallai Péter kérdezi az ezzel járó kihívásokról.

Mikor kerülhet egy 2020-ban a Sundance Filmfesztiválon bemutatott film ajánlója a MagyarJazz felületére? Ha rendhagyó, mert a filmben a jazznek dramaturgiai szerepe van. A producereket a film megszületésétől érdekelte a jazz. Már az első (csak részben) hangosfilm is a Jazzénekes volt 1927-ben. Hollywood gyorsan ráérzett, hogy filmzeneként is jól működik, és néhány zenész karaktere épp elég érdekes ahhoz, hogy a sztorit is el lehessen adni vele. Megjelentek azok a mozik is, mikor az Amerikában közismert jazztörténések a háttérben zajlanak, de azok befolyásolják a szereplők életét. Ez tipikusan ilyen film.

December végén jelent meg a Magyar Jazz Szövetség kiadványa a 30. évforduló alkalmából.

A Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén tartja zenés összejöveteleit, immár 12. éve. Művészeti vezetője a kezdetek óta Deseő Csaba jazz hegedűművész, szervezőtársa Schön György. A klub különlegessége, hogy a zenei részen felül van egy beszélgetős blokk is. A belvárosi, Semmelweis u. 4 alatt található, utcára nyíló helység (Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4) a koncertek harmadik, most már állandónak mondható helyszíne. A jazz esteken kívül klasszikus zenei esteket, táncházat, népzenei dúdolót, különböző közéleti és ismeretterjesztő előadásokat, színi előadásokat, családos- gyermek- és más közösségi programokat is szervez itt a Háló Egyesület. Itt működik a fotós berkekben ismert, minden hétköznap délután nyitva tartó Kolta Galéria is.  A jazz sorozatban a magyar jazzélet élvonalbeli képviselői lépnek fel.

A 2015-ben alapított Jazztanulmányi Kutatócsoport (Jatakucs) idén online folytatja klasszikus önképzőkörre emlékeztető műhelyfoglalkozásait. Az első alkalom január 14-én, csütörtök este hattól fél nyolcig tart. Témája a kanonizáció, amiről kiváló összefoglalás olvasható Máté J. György: Készíts salátát (Jazz, történet, kritika) című könyvében (Gramofon könyvek, 2020), közelebbről a Kánonok, jazztörténetek, mítoszok című esszében. Legutóbb néhány példány még kapható volt az Írók boltjában, vagy megrendelhető a kiadóban, a Gramofon Könyveknél.

A könyvolvasást ajánlom Michael Wollny Mondenkind című új lemezének hallgatása közben. A hírek olvasását viszont semmiképpen sem (ott ugyanis a Holddal összefüggésben a holdra szállás évfordulójáról szóló megemlékezések óta például arról lehetett olvasni, hogy privatizálják, méghozzá potom áron, legalábbis a kőzetmintavételt). Ezekben a háborús hangulatra emlékeztető időkben a művészetre jobban oda kell figyelnünk, hogy megőrizzük józan ítélőképességünket. Wollnyt, a német zenekarvezetőt és pianistát nagyon fontos, érvényes alkotónak tartom, aki tudatosan építkezik, miközben hallgat egészen ösztönös mélyekből feltörő impulzusokra. Ő igazi játékos, a szó homo ludens értelmében is. Ez az új szóló zongoraalbum nyugalmat, bőséges lelki muníciót, és befelé fordulást kínál. De mondom, Wollny nem magába zárkózó alkat, ezekben a 2020 áprilisában rögzített darabokban is reflektál arra, ami a külvilágból eljut hozzá, pont mint a hold. Néhány lehetséges értelmezést, asszociációt ezek közül maga is megemlít a lemezkiadó honlapján. És akkor már az a könyv, amit az ember kézbe vett, legyen szimbólumszótár. Azt lapozgatva még újabbak ideillő vonatkozásokra bukkanhat.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban január 8-án, PÉNTEKEN 17 órai kezdettel bemutatja ONLINE koncert: Cseh Péter Quartet

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005