fbpx

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2024. január 5-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Szakcsi Lakatos Róbert Trió & Szakcsi Jr. Trió

A Harmónia Jazzműhely szokásos jazzpéntekjén ezúttal az Óévet is búcsúztatták a Budapest Jazz Club egyik legrégebbi és legnépszerűbb műsorszállítói. Az évzárón a csaknem egy évtizede Koppenhágában élő Bolla Gábor kvartettjével lépett fel, és ahogy előző hazalátogatásai során megszokhatta, most is színültig telt nézőtér, teltház fogadta. Mind a közönség, mind a szakma részéről a fokozott érdeklődés természetesen a zenekar tagjainak is szólt, hiszen valamennyien a hazai jazzélet meghatározó muzsikusai. Szakcsi Lakatos Róbert és Orbán György érdemeit nem hiszem, hogy ezen a fórumon taglalnom kéne, de Éles Máté a fiatal korosztály egyik legkeresettebb dobosaként is már hozzájuk sorolható.

Az idő előre haladtával a legkülönfélébb módon kerülnek elő a jazztörténet ikonikus alakjainak rejtőzködő vagy elfeledett zenei anyagai: a kiadók archívumától a kalózfelvételekig.  Nemrégiben John Coltrane-nek egy másik zseniális művésszel, a fiatalon elhunyt Eric Dolphyval adott – korábban nem ismert – koncertfelvételei kerültek elő a New York Public Library archívumából.

December 29-én a zalaegerszegi Mimosa Lounge-ben adott duókoncertet Angyal Laura énekesnő, dalszerző (New York) és Gayer Mátyás jazz-zongorista (London). A fiatal zenészek nem első alkalommal lépnek fel együtt. Ismeretségük helyszíne New York volt, ahol több koncertet is adtak a szintén zalai Farkas Norbert bőgőssel.

A Jazz.hu szakmai portal az Óévben is megszavaztatta olvasóit, hogy kiket tartanak a legjobb jazz-zenésznek a különböző kategóriákban. 2023 végén Fekete-Kovács Kornél gyűjtötte be a legtöbb első helyezést, szám szerint négyet. Tálas Áron lemezével és zongoristaként is vezeti a listát. Rajtuk kívül Berki Tamás, Pocsai Kriszta, Majercsik Lili, Oláh Krisztián, Oláh Tzumo Árpád, László Attila, Fonay Tibor, Dés László, Tony Lakatos, Zana Zoltán, Schreck Ferenc, Borbély Mihály, Lantos Zoltán, Dresch Mihály, Csízi László, Horváth Kornél, Lukács Miklós kapta saját területén a legtöbb voksot. Idén a zenekarokat kétfelé bontottuk, az oktettnél kisebbre és a nonettnél nagyobbra, ahol az első kategóriában idén is a László Attila Fusion Circus került ki győztesként, a másodikban pedig a Modern Art Orchestra. Új kategóriaként szerepelt a jazzlegendák vagyis azok a nagyjaink, akik már nincsenek velünk. A közönség Fábián Juli, míg a szerkesztőség Szakcsi Lakatos Béla nevét örökítette meg ezen az évente egy-egy néhai jazz óriással bővülő listán.
Összesen több mint 4000 szavazat érkezett a Jazz.hu olvasóitól a november 20-tól december 27-ig tartó szavazási periódus alatt. 2023-ban sajnos többen többször is próbálkoztak egy nap (24 óra) alatt szavazni és több e-mail cím volt érvénytelen, mint tavaly.

A kritikusi, vagyis a szerkesztőségi szavazás eredményét nem mutattuk meg, hogy ne befolyásolja Olvasóinkat. Most kiderül, hogy az ABC sorrendben állított nevek igazi sorrendje hogyan alakult a kategóriákban azoknál, akik nagyon sok kitűnő koncerten jártak, és néhányról írtak is. Az egyes kategóriákban a Coltrane Legacy, Modern Art Orchestra, Berki Tamás, Kanizsa Gina, Horváth Balázs, Oláh Krisztián, Premecz Mátyás, Juhász Gábor, Orbán György, Horváth Plutó József, Borbély Mihály, Lakatos Soso Sándor, Molnár Sándor, Bajusznács Mihály, Fekete-Kovács Kornél, Csapó Krisztián, Fritz József, Lantos Zoltán, Dresch Mihály, Balázs Elemér, Dés András, Lukács Miklós végeztek az élen. Az idén indított Az év magyar jazzlegendája kategóriában Szakcsi Lakatos Béla nevét örökítette meg a szerkesztőség ezen az évente egy-egy néhai jazz óriással bővülő listán.

Év végi köszöntő

2023. december 31.

A 2023-as év a magyar jazzben, csakúgy, mint a világban, kicsit nehezebb volt, mint az előző, de kiváló eseményeknek és koncerteknek lehettek tanúi kedves Olvasóink a hazai és külföldi jazz-zenészeknek köszönhetően! Ezekről az eseményekről igyekeztünk minél teljesebb képet adni a Jazz.hu portálon.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban december 29-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Bolla Gábor Quartet

December 22-én tartotta hagyományos karácsonyi koncertjét Kanizsa Big Band Nagykanizsán.

Baló Sámuel neve nem ismeretlen a jazzkedvelők körében, legutóbb a Magyar Jazz Szövetség Zeneszerző és Hangszerelő Versenyen lett második helyezett. Az év utolsó videóinterjújában sok másról is mesél.

Idén sem maradnak a jazzrajongók szilveszteri jazzkoncertek nélkül.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk a Bolba Éva & Balázs József Quartet koncertjének kis részletével. 

HÍDAVATÓ A BELVÁROSBAN

2023. december 22.

Vasárnap a Tzumo Trio koncertjével zárult a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a Nemzetiségek Napja alkalmából rendezett program, és egyben ezzel a koncerttel indult a galéria havi egy jazzkoncertet ígérő „sorozata” is. Koradélutántól Joka Daróczi János, a TEF főigazgatója köszöntőbeszéde után többek között az autentikus roma zenét játszó EtnoRom együttes, Esztergomból és Szolnokról érkező gyerekek előadásában egy romani - magyar kétnyelvű betlehemes műsor, Szegedi Tamás színművész és Hegedűs József gitárművész zenés-verses előadása várta az érdeklődőket, akik Ferkovics József kiállított műveit egy rendhagyó tárlatvezetésen is megtekinthették.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban december 23-án, SZOMBATON 20:00 órai kezdettel bemutatja: East Gipsy Band

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005