fbpx

Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) elindította a gyorssegélyek kiutalását

2020. április 17.

Március 24-én adtunk hírt arról, hogy az Artisjus és az EJI rendkívüli szociális támogatási keretet hozott létre a nehéz helyzetbe került művészeknek. Akik benyújtották időben a kérelmet és megfeleltek a kritériumoknak, jóváhagyták a támogatásukat, azok ebben a hónapban és a következőben is támogatást kapnak.

 

 Az első 400 művész már megkapta a rászorultság mértékétől függően havi 32 ezer forinttól akár 128 ezer forintig terjedő gyorssegélyt. Akik lekéstek a határidőről, nekik még van lehetőségük jelentkezni április 30-ig.

Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradó élő előadások az előadóművészek ezreinek okoz megoldhatatlan egzisztenciális gondot, mert szándékaik ellenére nincs semmilyen reális esélyük munkajövedelemre. Az EJI elsősorban azoknak nyújt gyors segítséget, akiknek semmilyen egyéb jövedelmük nincs és a járvány miatt legalább négy, közönség előtti előadásuk maradt el. Összesen mintegy ezer művész számíthat erre a segélyre.

A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket az előadóművész társadalom termel meg – írta az MTI. Az EJI olyan rászoruló előadók igényét is befogadta, akik más okok miatt feleltek meg a segélyezés feltételeinek. Például rögzített szinkronelőadásuk maradt el, vagy a fellépésük helyszíne a vendéglátásban, turizmusban bezárt, illetve külföldi turnéjukat mondták le. Itt a szakmai szervezetek és az előadóművész szakszervezetek segítettek az igényeket közvetíteni. Az így támogatott előadóművészek száma megközelíti a 450 főt, részükre az EJI egyszeri segítséget tudott biztosítani, amelynek összesített értéke mintegy 20 millió forint.

 

Itt lehet jelentkezni még április 30-ig: https://www.eji.hu/cikk/rendkivuli_szocialis_tamogatas_eloadomuveszeknek

Ebben a mondatban van elrejtve az űrlap: A kérelmet az erre kialakított űrlap segítségével kell beadni. Az űrlap megnyitásához kattintson ide.

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005