fbpx

Koncert előtt - Rick Margitza és Oláh Krisztián interjú

2020. január 28.

A Junior Prima díjas Oláh Krisztián, aki több világversenyen is szerepelt és előkelő helyen végzett, február 7-én lép fel a Müpa Fesztivál Színházában saját szerzeményeivel.  

Krisztiánnak nem ez az első fellépése a Müpa színpadain, mert 7 éve mint tehetséges fiatal kapott bemutatkozási lehetőséget a Jazz Showcase-en akkori triójával.  Ezt követően 2015-ben az angol Mike Fletcher trio és az Oláh Krisztián Trio adott közös koncertet a Fesztivál Színházban, majd miután 2015-ben III. helyezést ért el a Montreux-i jazz-zongoraversenyen, két döntős társával Gayer Mátyással és Tálas Áronnal közösen adtak nagy sikerű koncertet Montreux-i döntősök címmel. Az Oláh Krisztián Quartet vendége, Rick Margitza lesz, aki magyar roma származású szaxofonos. Gyerekkorában nagyapja tanította hegedülni, majd zongorázni kezdett, aztán oboázni, végül a szaxofonnál kötött ki. Játszott Miles Davis zenekarában, olyan világsztárokkal, mint Eddie Gomez, Chick Corea, McCoy Tyner. 2003 óta Párizsban él, tanít, komponál, koncertezik. Magyarországon többször lépett fel.

 

Oláh Krisztiánt és Rick Margitza-t kérdeztem közös koncertjükről.

  • MagyarJazz: A magyar közönség február 7-én tudja meghallgatni azt a koncertet, amin a sztárvendég Rick Margitza. Volt már jó pár koncerted Magyarországon, legutóbb 3 évvel ezelőtt. Régóta ismered Oláh Krisztiánt?
  • Rick Margitza: Az édesapján keresztül ismertem meg. Nem emlékszem, pontosan mikor, de még kicsi volt. Emlékszem, az édesapja (Oláh Kálmán) mesélt a tehetségéről. Persze az apja mestere a hangszerének, így nem csodálkozom a tehetségén.

 

  • MagyarJazz: Hogyan készülsz a februári koncertre?
  • Rick Margitza: Ahogy általában minden koncertre. Átnézem a kottákat, esetleg eljátszom zongorán. Ezután szaxofonon gyakorlom. Azt szeretem a legjobban, ha meg tudom tanulni a kottát, és nem kell olvasnom a közönség előtt. Sajnos az ilyen egyszeri koncertek esetén nincs lehetőségem becsukni a szemem és csukott szemmel játszani. Néhány fellépést igényel, hogy megjegyezzem a zenét.

 

  • MagyarJazz: A nagyapádon, édesapádon keresztül, akik cigányprímások voltak, kötődésed van Magyarországhoz. Gondolod, hogy fel tudtad használni azt az ismeretet és azt az örökséget, amit kaptál?
  • Rick Margitza: Igazán sajnálom, de soha nem tanulmányoztam komolyabban a magyar zenét. De természetesen hatalmas impulzus ért a gyermekkoromban. Esküvőkön, vendégségben, temetésen magyar cigány zenét hallgattam kis koromban, ami beleégett az agyamba. Tehát ennek a zenének a lelke nagy hatással volt rám.

 

  • MagyarJazz: Egy fantasztikus lemezed készült 2017-ben két zseniális szaxofonossal, Tony Lakatossal és Bolla Gáborral. Tervezel még más magyar zenészekkel is kiadni lemezt?
  • Rick Margitza: Ez a CD az egyik kedvencem. Egy 12 koncertből álló körút közepén készítettük el ezt az albumot. A mai napig a legjobb emlékeim között szerepel ez a turné. Egyetlen gond, hogy ebben a zenekarban nincs igazi vezető, ezért nehéz újabb turnét és felvételt szervezni. Ahányszor csak összejövünk, mindig mondogatjuk, milyen jó is lenne egy újabb lemezt készíteni.
    És hogy megválaszoljam az utolsó kérdést is: több mint 10 éve nem jelent meg a nevem alatt lemez. Hamarosan viszont két újdonsággal is szolgálhatok. Egyik egy big band felvétel, mely a szerzeményeimet tartalmazza, és a South Florida Jazz Orchestra nevű zenekarral vesszük fel, ami április környékén fog megjelenni, a Summit kiadó gondozásában. A másik projekt a quartetem felvétele lesz Párizsban, ütőhangszerekkel, gitárral és énekkel kiegészülve. Ez júniusban fog megjelenni, és a Le Coq Records fogja kiadni.

  

 

  • MagyarJazz: A koncert neve az, hogy ”At the Back of My Mind”. Miért adtad ezt címnek? A koncerten mire készüljön a közönség, milyen stílusban fogtok játszani?
  • Oláh Krisztián: A koncert egyben lemezbemutató koncert is, és mivel az épp aznap megjelenő albumunk címe “At the back of my mind", ezért lett a koncert címe is ugyanez. A cím az egyik lemezen szereplő szerzeményem címe is, az angol kifejezés arra utal, hogy sok-sok évig a fejemben volt, hogy olyan albumot készítsek saját formációmmal, melyen kizárólag a saját szerzeményeim szerepelnek. A triómmal nem jutottunk el idáig. Értékes, tapasztalással teli évek után most éreztem először igazán késznek magam arra, hogy rögzítsem legújabb szerzeményeimet, melyek az utóbbi évben születtek kifejezettem a quartetre, illetve néhány kompozíciót, amiket még a zeneakadémista éveim alatt komponáltam. Zeneileg talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy az “At the back of my mind” kompozícióiban a modern jazz ritmikai és formai kontextusába próbálom belehelyezni az inspirációkat, melyek Brahms, Debussy vagy Bartók Béla műveinek tanulmányozása közben érnek, illetve azokat az impulzusokat, melyeket az a hihetetlen zenei közeg adott, amelyben felnőttem.

 

  • MagyarJazz: A sztárvendége az estének Rick Margitza lesz, aki már többször járt hazánkban, a Müpában is koncertezett pl. a Balázs Elemér Grouppal, és aki magyar felmenőkkel is dicsekedhet. Mióta ismered a kiváló tenor szaxofonost?
  • Oláh Krisztián: Egyszer találkoztam vele édesapám koncertjén, de akkor még kicsi voltam. Gyerekkorom óta hallgatom a felvételeit, ezért is hatalmas megtiszteltetés, hogy elfogadta meghívásunkat. Nagyon izgatottam várom, hogy mit fog hozzátenni a játéka a kompozícióimhoz.

 

  • MagyarJazz: Hogyan tudtok készülni a februári koncertre?
  • Oláh Krisztián: A folyamat tulajdonképpen már 2019-én elindult, mikor megalapítottam a quartetet,  elkészítettük “From Zero to One” című live session videónkat, majd ahogy elkészültem egy új szerzeménnyel, már próbáltuk is és építettük bele a műsorba, így koncertről-koncertre alakult ki év végére a csak saját szerzeményeimből álló repertoárunk. Azt gondolom, nem is készülhettünk volna jobban egy ilyen koncertre, mint egy lemezfelvétellel, ami alatt úgy érzem igazi zenekarrá kovácsolódtunk.

 

  • MagyarJazz: A zenekarod csupa fantasztikus zenészből áll. Kikkel fogjátok még megosztani a színpadot?
  • Oláh Krisztián: Hálás vagyok a sorsnak, hogy sikerült megtalálnom tökéletes társaimat a zenében, mindhárman zenei elképzeléseim tökéletes megvalósításán túl, hihetetlenül sokat tesznek a hangzáshoz különleges egyéniségükkel, fantasztikus improvizációs készségükkel és zenei érzékükkel. Serei Dániel dobol, Orbán György nagybőgőzik, és testvérem Oláh Kálmán szoprán- és altszaxofonon játszik a zenekarban.

 

  • MagyarJazz: Tervezel további lemezt ezzel a csapattal?
  • Oláh Krisztián: Most az elsődleges célunk, hogy minél több színvonalas helyszínen, klubokban és fesztiválokon előadhassuk ezt a programot, de természetesen nem állok meg a komponálással, és amint kész lesz a zene egy újabb albumra, ismét stúdióba vonulunk.

 

  • MagyarJazz: Már csak pár jegy maradt a koncertetekre. A későn ébredők milyen formációkban és hol találkozhatnak még veled?
  • Oláh Krisztián: A Művészetek Palotája utáni következő koncertünk Gödöllőn lesz február 20-án, a Királyi Váró jazzklubjában, majd március 4-én a Budapest Jazz Clubban mutatjuk be az albumot és ezután egy három állomásos európai klub-turnéra indulunk.

 

  • MagyarJazz: Mik a terveid a következő évekre? Milyen projekt van a fejedben, amit szívesen megvalósítanál?
  • Oláh Krisztián: Szerencsésnek mondhatom magam, mert csupa izgalmas felkérést hoz nekem ez az év, következő nagyobb projekt a Parrallel Reflections címet viseli, mely egy egész estés kamaradarab bemutatója lesz a Quartet és a Budapesti Vonósok közreműködésével április 14-én a Tavaszi Fesztivál keretein belül a Zeneakadémia Solti termében. Ami a terveimet illeti, szeretnék a klasszikus zongorázásban és zeneszerzésben még jobban elmélyedni, és a saját zenekarom mellett minél több inspiráló zenei közegben megfordulni a jövőben.

 

További információ: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/olah-krisztian-quartet-rick-margitza-at-the-back-of-my-mind-2020-02-07_20-00-fesztivalszinhaz 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
Dátum : 2020. márc. 20.
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005