A Ráday utcai iF Cafe havi rendszerességgel látja vendégül a világhírű magyar zongoraművészt, Oláh Kálmánt, aki a nevével fémjelzett koncertsorozat keretein belül változatos felállásokat hoz tető alá. Aki ismeri a zongorista-zeneszerző munkásságát, az tudhatja, hogy a “Friends” nem csupán Magyarország legkiválóbb és többnyire nemzetközi hírű muzsikusai, hanem többek között Németország és az Egyesült Államok zenészei is büszkélkedhetnek a baráti titulussal. A koncertsorozat olyan személyiségeket hozott már el Budapest leghangulatosabb jazzbárjába, mint Tony Lakatos vagy Tim Ries, ezúttal pedig a legendás New York-i dobos, Tommy Campbell stimulálta sikoltozásig az iF közönségét. A zenekarban helyet foglalt László Attila Liszt-díjas jazzgitáros és zeneszerző, illetve Lattmann Béla, aki – Oláh Kálmánnal egyetemben – a László Attila - Oláh Kálmán Quartet tagja.

Zavartalanul, sőt sikeresen folytatódik a zenei cserekereskedelem a Budapest Jazz Club és londoni ikerlétesítménye, a 606 Club között. A kereskedelem létrehozásában és fellendítésében, a két jazz szentélytől eltekintve, a Nemzeti Kulturális Alap részfinanszírozása, a Harmónia Műhely Alapítvány (barátok közt: Harmónia Jazzműhely) szervező munkája és a londoni Magyar Kulturális Központ reklámtevékenysége is feltétlen említést érdemel.  

Amikor értesültem arról, hogy a kitűnő énekesnő egy nap szünettel két különböző – mai szóval – projekttel áll a „nagyérdemű” elé, azonnal elhatároztam, hogy ezúttal egyetlen beszámolóban állítom párhuzamba a két koncertet.

A vizsgák után, a diplomakoncerteket hallgathatták meg a Budapest Jazz Clubba látogatók három napon át. Az 54 éve működő jazz tanszékről, - melyet Binder Károly vezet,- kerül ki a magyar jazzélet legjava, köszönhetően a tanári kar odaadó, magas színvonalú, lelkiismeretes munkájának. Szerdán az LFZE Big Band és még két formáció koncertjét élvezhettük, és ismét meglepetéssel zárult a nap.

Játszd újra, Ben!

2019. június 06.

Egy zenészlegendához illő telt ház várta hétfőn este a BJC színpadán. A világsztárok sorozat keretében érkező Ben Golson megélt már néhány emlékezetes pillanatot élete során. Ezek talán kevésbé közismertek, ezért ahelyett, hogy veretes névsort állítanék össze azokból, akikkel játszott valaha, inkább elmesélek ezek közül kettőt.

Hogy mikor ismertem meg Benny Golson nevét és művészetét nem tudom, de az biztos, hogy a Free c. lemezét a neves bőgős, Vajda Sanyi barátom mutatta meg nekem úgy 1965 tájékán. Sürgősen el kell mondani, hogy maga a főszereplő is úgy gondolta, hogy szükséges megmagyarázni az album címét (erre volt módja, hiszen – meglepő módon – ő írta a lemezborítón olvasható hosszú szöveget, az ún. liner notes-t). Ugyanis akkoriban éppen a free jazz „legmeredekebb” produktumai riogatták a konzervatívabb jazzkedvelőket mindenütt a világon, ezen az LP-n viszont remek, swinges mainstream modern jazz szólt. 1962 decemberében vették fel és a kvartettben Tommy Flanagan zongorázott, Ron Carter bőgőzött és Art Taylor dobolt, nem kifejezetten avantgárd zenészek.

László Attila nagyszerű zeneszerző! Minden darabjából árad az öröm, az élni akarás. Dúdolni lehet a dallamrészleteket, akár hetekig egy koncert után. A kompozíciók minden esetben komplexek, átgondoltak.

A Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra sokirányú tevékenységét nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. Nagyzenekari munkájuk a hazai big bandek sorában alighanem az első helyezést érdemli, amelyben különleges helyet kapnak az olyan „projektek”, amikor a zeneszerzői vénával megáldott tagok kompozícióiból állítanak színpadra egészestés programokat. De van egy zseniális sorozatuk is, amikor a jazztörténet kiemelkedő lemezalbumait „rekonstruálják”, mégpedig a zenekari tagokból felállított olyan kisegyüttessel, amilyen az illető albumon játszott annakidején.

Urbán Orsi hazánk egyik legjobb énekesnője. Érdekes, mély tónusú hangszínével sokféle zenei stílusban könnyeden és modorosság nélkül énekel. Akár big bandben, akár duóban vagy trióban, quartetben énekel, a saját egyéniségét adja, mindig magas színvonalú előadást nyújt. Együtt zenél Révész Richárddal, a Budapest Jazz Orchestra-val, és saját zenekaraival is sűrűn fellép. Egy év alatt a Harmónia Jazzműhely már harmadszor kéri fel Orsit, hogy lépjen fel az aktuális zenekarával. Hallottuk az Urbán Orsi Grouppal, az Urbán Orsi-Révész Richárd duóval, és most pénteken az Urbán Orsi Quartet lépett színpadra, ahol a partnerei, Kollmann Gábor szaxofonon, Révész Richárd zongorán és Czibere József ütőhangszeren kísérték. Még a koncert előtt kérdeztem Urbán Orsit a terveiről.

Fordulatokkal teli út vezetett odáig, hogy napjaink két legjobb magyar jazzhegedűse egy színpadra álljon. A jazz, a népzene és a világzene határterületén mozgó Lantos Zoltán és Kézdy Luca május 25-én szombaton telt házas koncertet adott a Nyitott Műhelyben. A saját pályát bejáró, de hasonló zenei attitűddel építkező két zenész bepillantást engedett az előzményekbe. A magyarjazz.hu munkatársa első kézből kapott információt arról is, amikor egy váratlan és véletlen baleset miatt csaknem meghiúsult a hosszú évek óta tervezett fellépés.

Már magam is mulatságosnak tartom, hogy minden londoni koncertbeszámolót a koncert viszontagságos előzményeivel kell kezdenem. Természetesen nem a Royal Festival Hallról, hanem a brit főváros egyik jazz szentélyéről, a 606 Clubról van szó. A viszontagságok fő oka általában a londoni közlekedés, melynek következtében, az általában du. 5-re beütemezett próbákról a sokszor vidékről vagy londoni külterületről érkező zenészek rendesen elkésnek. Pedig az ember úgy gondolná, hogy miután 7-kor már beengedik a klubba a közönséget, még akkor is, ha az előadás csak 8.30-kor kezdődik, arra a 2 órás felkészülésre égető szükség van, hiszen a vendégszereplő magyarok általában életükben akkor találkoznak először brit zenésztársaikkal.

Rendszeresen visszajáró vendég Magyarországon az évtizedek óta Németországban élő Dudás Lajos klarinétművész, aki kisebb Közép-Európai turné keretében május 23-án Budapesten, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum színháztermében lépett újra a közönség elé.

Megszokhattuk már, hogy a BMC a legprogresszívebb jazz irányzatok mellett a műfaji határokat feszegető és/vagy átlépő etno- vagy világzenei programoknak is helyet ad. Mindez vonatkozik nemcsak műsorpolitikájukra, de lemezkiadásukra is.  Ilyen vonatkozásban felejthetetlen élményként raktároztam el azt az öt évvel ezelőtti programsorozatot, amelyben pár napon belül öt olyan koncert követte egymást, amely egy kiemelkedő nemzetközi jazzfesztiválnak is dicséretére vált volna. A fényes sorozat a Joey Calderazzo trióval indult, majd a Gadó Gábor-Sébastien Boisseau-Balázs Elemér hármas vendégművésze Dave Liebman volt. Úgy látszik, hogy a triók domináltak, mert a Hans Lüdemann Trio, éppen egy afrikai balafon játékossal (Aly Keïtával) Trio Ivoire néven lépett a pódiumra. Aztán Joachim Kühn triója következett, amelyben a pianista két partnere a marokkói lant (oud) mestere Majid Bekkas és a spanyol dobos Ramon Lopez voltak társai. Végül Tóth Viktor Mahasimbavi Players nevű nemzetközi bandjében a „húzónevek” Bart Maris belga trombitás és az afroamerikai csodadobos, Hamid Drake voltak.

Ahogy a címből kiderül, egy rendkívüli, megismételhetetlen nappal ért véget az egyetemisták vizsgakoncertje 2019-ben. Igaz, a jazz mindenképpen megismételhetetlen, az utolsó nap mégis tartogatott egy nagy meglepetést. De először nézzük az egyetemisták pénteki jobbnál jobb koncertjeit. És persze ismét kiemelném a BJC hangtechnikusát, Novák Marcit, aki mindhárom nap biztosította a zenészeknek a tökéletes hangot.

Két nap, három koncert Al Di Meolával a MoM-ban