fbpx

Hírek

A bostoni születésű (1925. október 3.) zongorista, George Wein megszállottja volt a műfajnak. Már kamaszkorában feljárkált New Yorkba, hogy hallhassa a műfaj nagyjait, esetleg játszhasson is velük, noha saját elmondása szerint „...hagytak hogy egy számot játsszak és utána legrugdostak a pódiumról.”

A Fiumei Sírkert szóró parcellájában 2021. szeptember 9-én 15 órakor búcsúztatták Winand Gábort. A család mellett a zenésztársadalom minden generációjából lerótták kegyeletüket az egykori játszótársak, tanárok és tanítványok, valamint a média képviselői és a jazz rajongói közül is jó néhányan.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a tragikusan fiatalon, június 15-én elhunyt jazz-énekes, Winand Gábor temetése ezen a héten lesz.

Meglepő fordulatokat hozott a vasárnapi közgyűlés a BJC-ben. A tíz órától fél 4-ig tartó fórumon 13 napirendi pontot tárgyaltak át a résztvevők. A jelenlévők pedig zenészek, jazzkedvelők, szervezők, újságírók voltak. Úgy tudom, ilyen nagy számban még soha nem vettek részt közgyűlésen a tagok. Sok fiatalt és élvonalbeli muzsikust lehetett látni a hátsó sorokban is.

A Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium nyolcadik alkalommal hirdet nyílt pályázatot a Hangfoglaló Program keretén belül induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására.

Somogyvári Péter 65

2021. szeptember 03.

Somogyvári Péter nem jazz-zenész, hanem a zenészeket írásaival segítő, támogató jazzkedvelő újságíró. A MagyarJazzhez több mint egy éve, pont a koronavírus megjelenésekor csatlakozott. Szerencsére azóta már elindult újra a zenei élet és számtalan érdekesebbnél érdekesebb beszámolót írt.

A Magyar Jazz Szövetség tagjainak szól a felhívás, mely a közgyűlésen való részvételre és szavazásra hívja tagjait.

80 éves korában meghalt Charlie Robert Watts, aki 1963 óta a The Rolling Stones dobosa, de a jazzhez fűződő viszonya is jelentős volt. A rock zene hozta meg neki a hírnevet, de a jazz volt a szenvedélye.

Szavazz a BJC-re

2021. augusztus 22.

Ma még lehet szavazni ma az International Visegrad Fund kiírására a Facebokon.

Vukán György a magyar művészet olyan kiemelkedő alakja, akinek sokoldalú munkássága szinte páratlan a hazai zenei életben. Aki kicsit is tájékozott az általa hagyott zenei örökségben tudhatja, hogy munkássága egyáltalán nem csak a jazz műfajban volt kiemelkedő, mégis talán ennek révén ismerik a legtöbben…

A Magyar Jazz Szövetség Pege Aladár emlékére jazz nagybőgőversenyt hirdet fiatal jazz nagybőgősök részére, Egri János ötlete alapján.

Ki tudná megmondani, hogy hány embernek ismerős ez a név, a világ nyolcmilliárd lakosából? Egy azonban biztos: a műfaj több mint százéves történetében aligha volt nála ismertebb jazzikon, már csak azért is, mert Satchmo egyben a legnagyobb „entertainer” is volt. Olyanok is ismerték, akik csak a Hello Dolly vagy a What A Wonderful World révén találkoztak művészetével.

Csak nemrég értesültünk arról, hogy a hazai jazzfotózás egyik nagy formátumú képviselője május közepén elhunyt. Hosszú, tartalmas életet élt és életének 94-ik évében adta vissza lelkét Teremtőjének.  Ő már akkor készített jazztörténeti fontosságú remek képeket professzionális színvonalon, amikor még nagyon is „macerás” volt az, ami ma már szinte mindenki számára nyitott…

Ünnepre készültem, ha nem is a kerek évfordulóknál szokásos nagyszabású, életművet összegző méltatásra. Winand Gábor 1964. június 28-án született, ez alkalomból köszöntése közben nyilván többen is feltették volna az elmaradhatatlan születésnapi kérdéseket további terveiről, jövőbeli koncertjeiről, megvalósítandó lemezeiről. A születési dátum után azonban kötőjel került, és még egy dátum, 2021. június 15. A köszöntőből emlékezés lett, Gábor 57 éves korában elhunyt. Váratlan halála mindenkit megdöbbentett, értetlenül olvastuk a híradásokban használt „hosszan tartó betegség után” szakzsargont, mert nem tudtunk ilyenről. Természetes, hogy a találgatások is beindultak, éppen ezért leírom, amit megtudtam. Szívproblémái voltak, és egy előre tervezett időpontra ment műtétre a kórházba, ahol a műtét közben állt le a szíve.

Ahogy munkatársunk, úgy a közönség nagy része is nehezen fogja fel, hogy Winand Gábor (1964-2021), a magyar jazz színes, szeretett és eredeti alakja már csak felvételeivel, emlékeinkben van velünk. Zipernovszky Kornél felvételek segítségével idézi emlékeit.

A többszörös Grammy-díjas amerikai jazz-zongorista és zeneszerző, Armando Anthony Chick Corea 80 éves lenne. Rosangela da Silva Komar élményeit olvashatják Kleb Attila (GetCloser) jóvoltából. Rosangela 13 évig volt marketing és kereskedelmi menedzsere, valamint később személyi asszisztense Chick Coreának. Az átélt izgalmas történeteket nekrológként lejegyezte, így a MagyarJazz olvasói is bepillanthatnak, milyen volt a világhírű zeneszerzővel a munka, az utazás és a vírus miatti leállás.

Ma lenne 80 éves a többszörös Grammy-díjas amerikai jazz-zongorista és zeneszerző, Armando Anthony Chick Corea. Rosangela da Silva Komar élményeit olvashatják Kleb Attila (GetCloser) jóvoltából. Rosangela 13 évig volt marketing és kereskedelmi menedzsere, valamint később személyi asszisztense Chick Coreának. Az átélt izgalmas történeteket nekrológként lejegyezte, így a MagyarJazz olvasói is bepillanthatnak, milyen volt a világhírű zeneszerzővel a munka, az utazás és a vírus miatti leállás.

A Kertész Imre Intézet írt ki Pilinszky-versek megzenésítésére pályázatot.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005