Plusz

Ezen a hétvégén, tehát július 31. és augusztus 2. között két helyen is várják a jazz szerelmeseit sok-sok jazz-zenével.

A Vasárnapi Iskola május 10-e óta ad live stream koncerteket vasárnaponként. Majdnem minden hétvégén volt egy-két jazz-zenekar is, akik lehetőséget kaptak a fellépésre.

Videópremier - csöppet sem tudományos, sokkal inkább kötetlen és személyes kis előadás, zenével... - ma este 8 órakor a Facebookon.

A 20 éves Kecskeméti Zenészegylet ingyenes dalszerző és dalszövegíró tábort hirdetett

Az esemény egy online koncertsorozat első állomása. A virtuális térben megvalósuló eseménysorozat azon zeneszerető közönségnek is lehetőséget biztosít az élményre, akik a távolság vagy az elfoglaltságuk miatt nem tudnak ellátogatni az élő fellépésekre. East Gipsy Banddel indul ez a sorozat június 24-én 20 órakor.

Jazz-zeneszerzőknek is lehetősége van a Müpa pályázatra zeneműveket beküldeni két kategóriában: zenemű kis jazzformációra és zenemű nagy jazzformációra.

A Modern Art Orchestra nagyzenekar Street Music címet viselő kampány keretein belül útra kel, hogy végre találkozhasson a közönségével. A nyár folyamán több helyszínre is ellátogatnak, ahol a zenekar tagjai különböző formációkban ismert és kevésbé ismert jazz számokat adnak elő.

Kihirdetésre került a Köszönjük, Magyarország! program keretében támogatott hazai jazz produkciók listája. 87 formáció 297 művészének fellépését támogatja a program a bruttó 30 millió forintos keretből.

Az A38 Hajó, MTVA és az Emmi még április elején tett közzé pályázatot koncertfelvételre zenekaroknak, akik vállalják a karantén alatt, hogy a biztonsági előírásokat betartva fellépnek a nézők nélküli hajón.

Amíg a koronavírus miatti korlátozások még fennmaradnak, online jazz koncertekhez lehet csatlakozni, hogy legalább egy picit átélhessük az élő koncertek varázsát. Remélhetőleg nem kell várni a legközelebbi élő koncertre augusztus 15-ig, és nem kell esküvőket szervezni addig, hogy egy-egy kedvencünk koncertjét meghallgathassuk.